A falon túli szabadság / Attack on titan ff. /

27.

- Mondtam már, hogy semmi baj. Különben is, "erre bárki képes" - válaszolt miközben elkezdte főzni a teát. - Még teát csinálok ennek a két kis apróságnak, aztán hozzá is látok. Seperc alatt megleszek vele.

Valóban pár perc alatt elkészült a tea. Megkérte a barátait, hogy segítsenek nekünk ide hozni, nehogy magunkra öntsük. Az ajtón kifelé menet még próbálták jobb belátásra bírni a rengeteg papírt illetően, kevés sikerrel.

- Kim, komolyan mondom - kezdte Mikasa, majd Eren rákontrázott.

- Igen Kim, tényleg.

- Nincs mit bizonyítanod!

- Nincs mit bizonyítanod!

Miután ezt kimondták szinte egyszerre, Kimi becsukta mögöttünk az ajtót, látszólag nem zavartatva magát különösebben.

~

Hanji ekkor konstatálta, hogy jól gondolta, valami valóban nem volt rendben. Miközben az elhangzottakon elmélkedtek, az ikrek kimentek a folyosóra, ahol szinte azonnal összefutottak nénikéjükkel. A fiatal lány nem tűnt túl egészségesnek. Falfehér arca és bágyadt tekintete csak megerősítette őket abban, ebből még baj lesz.

- Drágaságaim, ezt oda tudnátok adni apukátoknak, - adta a kislány kezébe az egyik köteg papírt, a másikat pedig a kisfiúnak, - ezt pedig anyukátoknak?

Amint ezt kimondta, összeesett. A két kisgyerek egyszerre sikított fel.

- Anyu! Apu!

A két szülő egy pillanat alatt a két aprócska gyermekük mellé siettek. Mikor megpillantották a földön fekvő lányt, azonnal megértették, mi is váltotta ki az előbbi kiáltást. Levi karjaiba vette az ájult lányt.

Miután a Hadnagy lefektetette az irodájában lévő kisebb kanapéra, Kim magához tért. Szinte ebben a pillanatban újra nyílt az ajtó, ám most az ébredező lány két barátja, név szerint Armin és Eren érkezett a kis helyiségbe.

- Hozom a gyógyszerét - sóhajtotta alig hallhatóan Eren, mikor meglátta barátnője állapotát. Szőke barátja csak bólintott és sietett megnézni hogy van a lány.

- Fáj valahol? - kérdezte először.

- A fejem.

- 10-es skálán?

- π - felelte kis gondolkodás után Kim.

- Akármi más?

- Fehér foltokat látok... A... A plafon forog, szédülök, ha becsukom a szememet akkor rosszabb.. és... - maga elé emelte a kezét, majd lassan letette maga mellé és folytatta. - Mindenből kettőt látok.

Az események szemlélői egyre jobban aggódtak a kanapén kuporgó lányért. Armin viszont látszólag nem lepődött meg. Egy kicsit sem.

- Kim, mondtuk, hogy ha kell segítség, csak szólj! - kezdte homlokát ráncolva a fiú. - Tudod jól, hogy nem egészséges amit csinálsz. Nem teheted ezt saját magaddal.

- Mint ahogy azt már mondtam, semmi bajom. Hiszen "erre bárki képes" - morogta a fejét fogva Kim.

- Kezdem nem teljesen érteni a helyzetet - szólt közbe a parancsnok. - Én rendbe raktam az összes papírmunkát. Legalábbis én úgy emlékszem.

- Aha, persze - forgatta meg a szemeit fejét fogva Kim, majd legalább ennyi szarkazmussal hangjában folytatta. - És ha szabad kérdeznem, mi volt a rendszerezési elv? A gravitáció?

Armin szeme elkerekedett barátnője hangsúlyától. Bár természetesen nem értette pontosan mit is mondott, azért volt egy két tippje. Tisztában volt azzal, hogy igazán ingerült, de álmában sem gondolta volna, hogy így szólna a parancsnokhoz. Tisztelettudó lány. Valakinek nagyon fel kellett húznia, hogy ennyire elveszítse a fejét.