A falon túli szabadság / Attack on titan ff. /

25.

Halihó mindenkinek!

Először is, tegye fel az a kezét, aki anyanyelvi szinten tud japánul írni és olvasni....

Ja, én sem...

Éppen ezért, ami így van írva, az igazából japánul lenne, amit a falakon belül épp annyira kevesen értenek, mint ezt itt.

Ezen kívül.... Ez a rész hosszú lesz. (A többihez képest, persze.) Igen, én is tudom, hogy nem megy nekem a fejezetekre osztás.

Remélem, hogy azért követhető...

Na mindegy, ha ez eddig nem vette el a kedved, akkor hajrá!

Jó szórakozást! ｡◕‿◕｡

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Miután ez a nem túl kedvező mondta elhagyta a száját, azonnal megfagyott az ereiben a vér. Ennek az oka pedig a mellette ülő lány arckifejezése volt.

- Bokán rúgjalak?

Épp ekkor bicegett be Bertolt támogatásával Reiner. Egyik lábára nem tudott ráállni. A fiatalok pontosan tudták, hogy miért. Ez a gondolat megrémisztette Erent.

- Csak kérdeztem. Nem kell ennyire felkapni a vizet - visszakozott Eren. A lány erre csak mereven a fiú szemébe nézett és jobb kezével felemelte az asztalon pihenő csészéjét, pont úgy fogva azt ahogy a Hadnagy is, majd a szemkontaktust továbbra sem szakítva meg, ivott egy kortyot a csésze tartalmából. Ezt látva Eren teljesen elfehéredett, majd visszafordult az asztal felé. - N.. nagyon szép időnk van ma, ugye, Kim?

- Miért hívjátok mindannyian Kimnek? - kérdezte a pár másodperc fagyos csend után Hugo.

Mikasa és Eren összenéztek, majd egy alig látható bólintás után úgy határoztak, hogy válaszolnak a kérdésre, hiszen ez igenis egy fontos kérdés.

- Mert megkért rá - válaszolt egyszerűen Mikasa. Mikor látta, hogy ezzel csak több kérdést ébresztett a társaságban, folytatta. - Miután kiderült, hogy Erennek óriásereje van és az első akadályt, névlegesen Kittz Woermant túléltük, Armin javaslatára mi négyen, tehát én, Eren, Armin és Kim, mind mondtunk egy egy olyan dolgot, amit a másik három nem tud rólunk, hogy egy titokkal kevesebbel haljunk meg, ha úgy adódik. Ekkor kiderült, hogy Kim igazából egyenesen rosszul van attól, ha a teljes keresztnevén szólítjuk és inkább azt szeretné, hogy Kimnek hívjuk, mert a legelső barátja is így szólította mikor még kicsik voltak, ahogy az is, hogy eddig azért nem szólt erről, mert nem akarta, hogy megharagudjunk rá.

A magyarázatot természetesen döbbent csend követte. Értetlen szermpárak szegeződtek a szóban forgó lányra. Kim fülig vörösödve, mélyen lehajtott fejjel és keresztbe font karokkal, egy egész kicsi lejjebb csúszva a székén, próbált kikerülni a megannyi pillantás célkeresztjéből.

- Én... Én nem így fogalmaztam a keresztnevemet illetően... - motyogta zavartalan a barna hajú lány.

- Valóban, Mikasa nem idézte teljesen pontosan - sóhajtott Eren. - Szó szerint úgy fogalmaztál, hogy kiráz tőle a hideg, mert a szüleid rengetegszer úgy hívtak.

Kim erre még lejjebb csúszott a székén. Ha lehetett, arca még vörösebb színt öltött, Erennek pedig kétsége sem volt afelől, hogy barátnője ezért az első adandó alkalommal, bármiféle habozás nélkül, agyon fogja vágni. Vagy inkább agyhelyen...

- Sajnálom.. - motyogta úgy, hogy azt csak nővére és Mikasa értette. - Tudom, hogy igazából miattad ez a nevem, Hanji, csak...