A falon túli szabadság / Attack on titan ff. /

29.

Halihó Csillagaim!

Gondoltam jobb, ha szólok, de ez is hosszú lesz... És zavaros is, ha nem koncentrálsz az elejétől a végéig...

Éppen ezért, akik este jutnának el idáig, azoknak azt javaslom, hogy inkább folytassák holnap... Vagy ma, ha elmúlt már éjfél... (Tapasztalt, megpróbáltam próba képpen elolvasni az éjszaka közepén... ... Mondjuk úgy, hogy nem ajánlom... Úgy sem fogtam fel, hogy mi történt, hogy én írtam...)

Mindazoknak akiket nem riasztottam el:

Jó olvasást! ｡⁠◕⁠‿⁠◕⁠｡

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Másnap reggel már a manőverfelszereléssel gyakoroltak. A kis csapat a megbeszéltek szerint elkezdte az edzést. Minden rendben is ment, mígnem Kim zuhanni nem kezdett. A valószínűleg halálos becsapódástól Levi hadnagy mentette meg, akinek sikerült elkapnia a lányt. Le viszont csak a réten tette, ahol Hanji és az ikrek várták őket.

- Mi baja van a felszerelésednek, Kölyök? - szegezte neki a kérdést. A lány viszont válasz nélkül elsétált mellette, majd az addigra magáról leoperált manőverfelszerelését az egyik asztalra tette, hogy szemügyre vehesse, mi romlott el. Miután egy alig hallható "ó jaj" hagyta el a lány száját, a Hadnagy elvesztette türelmét. - Mi a baj, Kölyök?

- Semmi! - vágta rá Kim egy kicsit talán túl gyorsan és családja felé fordult. - Nincs semmi baj!

A szóban forgó tárgy ekkor viszont kigyulladt, tulajdonosa nem kis ijedtségére. Az asztalon hagyott vízzel sikerült eloltania a tüzet, a felnőttek gyanúját viszont nem.

- Kölyök, csak mondd meg!

Kim riadtan rázta meg a fejét. Mikor a keze reflex szerűen a nyakláncához akart nyúlni, kellemetlen felismerés érte. A kicsiny ékszer eltűnt, valószínűleg az iménti zuhanása miatt eshetett ki a nyakából.

- Hé! Kié ez az izé itt? - hallatszott az akkor érkező Oluo hangja. Jobb kezében a keresett kis tárggyal integetett, hogy felhívja magára a figyelmet.

- Az enyém. Add vissza! - kérte, a benne lassan feltörő pánikot amennyire csak lehet, magában tartva Kim.

Oluo viszont nem adta vissza a lány féltve őrzött nyakláncát. Miután már mindenki, hosszú percekig kérte a férfit, semennyi sikerrel, Kim elvesztette a türelmét és a fejét is.

- Azt mondtam, hogy ADD VISSZA! - ekkor egy határozott mozdulattal földhöz vágta a férfit.

- Miért ilyen fontos ez neked? Ez csak egy kis csillogó izé - méltatlankodott a világos hajú.

- Mert én egy jó nemes vagyok, mint Hanji! - kiabálta magából kikelve a lány. Ekkor sikerült kicsavarnia a kis ékszert a makacs szorításból, így azt magához szorítva, lassan feltápázkodott.

- Ez az utolsó dolog, amiről nem szóltam... - hallatszott Hanji hangja, aki férje félig elképedt, félig számon kérő tekintetét amennyire csak lehetett, kerülni próbálta. - ... Azt hiszem...

Amint ez elérte a lány fülét és rájött, hogy ez mit is jelent, a maradék kontrollját is elvesztette a felgyülemlett pánik felett.

- Ezt nem akartam kimondani. Ezt nem lett volna szabad kimondanom... - ismétlődő szavai csak családjának voltak érthetőek. Kezei ismét haját markolászták, mintha ezzel segíteni tudott volna helyzetén. Húga rosszullétét azonnal észtevéve, Hanji környezetével nem törődve szoros ölelésbe vonta a remegő lányt.