Az őrület határán (J.K) (befejezett)

23. rész

Másnap nagyon nehezen engedtek el anyáék Kaylahoz, csak úgy tudtam elmenni, hogy Chloe eljött értem. Ahogy haladtunk előre a kocsival az ismert utcákon szinte azonnal megrohamoztak az emlékek. Hányszor jártam én erre te jó Isten! Bár jobban belegondolva elég rég volt mikor utoljára itt voltam. A májva színű ház előtt leparkolva kiszálltam a kocsiból, szorosan mögöttem Chloe jött. Megnyomva az apró csengőt jelet adtunk érkezésünkről. Meglepődtem mikor nem Kayla hanem az anyukája nyitott ajtót. Hiszen tudta, hogy jövünk, miért nem ő várt itt tűkön ülve? Végtére is erre várt nem?

- Chloe? Szia! Óh Michaela, drágám. Te itt? -nézett rám meghökkenve.

- Igen Mrs. Rodrigez. A lánya itthon van?

- Persze gyertek csak beljebb! -tárta ki az ajtót- Kayla szólt, hogy vendégeket vár de azt nem gondoltam volna, hogy pont titeket.

- Nos igen csak most értem rá jönni. Eddig egy kicsit elvonón voltam. -feleltem cinikusan, tudtam nem tetszik neki az, hogy én is itt vagyok, nekem sem de mindegy.

- Nem úgy értettem drágám csak...

- Mindegy. Csak beszélek pár szót a lányával aztán itt se vagyok. Ne féljen az őrültség nem fertőző.

Válaszra sem várva trappoltam fel az említett személy szobájába. Kopogás nélkül nyitottam be, a kis göndör hajú a gépébe belebújva valami cikk féleséget olvasott.

- Hahó idegen megjöttünk. -ment oda Clo.

- Oh sziasztok! Ne haragudjatok, hogy nem én mentem le de ezt feltétlen el kellett olvasnom. De örülök, hogy itt vagytok, főleg te. -nézett rám.

- Tudod miért vagyok itt, csodára ne számíts. Igaz az amit Chloe mondott? Tudod hol van Jason?

- Pontos infót nem tudok. Tudod, hogy az apám lent dolgozik. -ez a lent a rendőrség pincéjét jelenti ahol a lezárult, félbe hagyott vagy úgynevezett halott aktákat vizsgálják- Mivel előkerült a Donan akta sokat beszélnek róla odabent, főleg az elrablásod óta.

- A lényeget kérlek, nem érek rá egésznap!

- Máris. Apa minap elmesélte, hogy annál a háznál keresték ahol fogva tartott téged de azt a helyet úgy kipucolták, mintha soha senki nem lett volna ott. De apa elkapott egy beszélgetést az ott helyszínelő pasasoktól, hogy valószínűleg járhat oda valaki, mert találtak üres ételes dobozokat és használt ruhákat is.

- Akkor ezekszerint Jason ott van?

- Nem tudom. A rendőrök szerint csak odatévedő hajléktalanok lehetnek ott, hiszen a házban nyoma sincs tevékenykedésnek.

- Egy próbát megér. Chloe odaviszel? -fordultam a lány felé.

- Ne haragudj Mia de én ebben nem akarok részt venni. Utálhatsz, megvethetsz de én nem foglak visszavinni ahhoz az őrülthöz. Tudom -emelte fel kezét, hogy még nem fejezte be- neked ő nem őrült, lelkitársak vagytok meg minden. De, mint barátod kérlek ne akarj belekeverni ebbe. Tudod mennyire nem csípem a love story-kat, főleg nem az ilyet!

- Majd én elviszlek! -szólt közbe Kayla, mire mindketten meglepődtünk.

- Tényleg? -néztem rá döbbenten.

- Igen. Ez a legkevesebb ha legalább csak egy kicsit is törleszthetek a múltbéli dologért.

- Ha sikerül őt megtalálnom mindent elfelejtek neked!

Miután megbeszéltük az elszállításom és elköszöntünk Mrs. Rodrigeztől beszálltunk Kayla kocsijába és elindultunk a tanyára, ami egykor oly keserves hely volt számomra. Az odaúton minden apró kis részletre emlékeztem, pedig sietve hagytuk el a helyszínt Jasonnel és az idő is jócskán eltelt, mégis... mintha csak tegnap lett volna. Az autópályáról lehajtva elértük azt a földutat ami a tanyához vezetett. Ahogy egyrecsak közeledtünk egyre több emlék jelent meg lelkiszemeim előtt. A hosszú séták a mezőn vagy az erdőben, a beszélgetések a verandán, de talán az a legkedvesebb emlékem mikor hirtelen ránk zúdult az eső és nevetve rohantunk a tető alá de mindhiába mert csurom vizesek lettünk. Ahogy ez eszembe jutott egy aprócska mosoly jelent meg arcomon. Mikor megpillantottam a házat nagyot dobbant a szívem. Leparkoltunk a poros udvaron és sietve szálltam ki a járműből.