Az őrület határán (J.K) (befejezett)

6. rész

~ Ne rohanj már annyira!

Hiába tudtam, hogy nekem kiabálnak nem fordultam meg, nem is tudtam. A lábaim vittek előre, mintha nem is én irányítanám őket. A hang újra és újra kért, hogy álljak meg de nem tudtam. Végül egy rettentően mély és sötét szakadék szélén fékeztem le, amiben teljes sötétség uralkodott. Éreztem ahogy a hátamon megpihen két kéz, viszont megfordulni már nem tudtam, mintha a testem nem is az enyém lenne, egyáltalán nem engedelmeskedett nekem. Egy aprócska lökés után zuhantam lefelé, hangosan sikoltva.
Ismét totál leizzadva, zihálva és a földön landolva ébredtem, ki tudja hanyadjára... Már kezdem unni! Már lassan két hete ez zajlik, folyamatosan horror filmbe illő álmok gyötörnek és fogalmam sincs miért. Pontosan azóta tart ez mióta Zoe keze eltört és az az idiótaság állt össze a fejemben, hogy talán Mr. Taylornak köze van hozzá. Nem tudom miért jutott az eszembe, tök világos, hogy ez nincs így, mégis azóta furcsa rémképek és bolondabbnál bolondabb teóriák futnak át az agyamon.
Sóhajtva keltem fel a földről és végig simítva fájó fenekemen kicsoszogtam a fürdőbe. Gyorsan rendbe szedtem magam majd indultam a buszhoz. A suliba érve a barátaim még sehol sem voltak, a folyosónk teljesen üres volt. Cipőm koppanása csak úgy visszhangzott a nagy ürességben, pedig torna csukát hordok. Letelepedtem a termünk előtt és jobb híján telefonomban kerestem elfoglaltságot. Tudom baromság de rákerestem neten az álomfejtés módjaira, hátha sikerül valahogy ezt az egészet megszűntetni. De mint minden egyéb dolog, ez is zűrzavarosan vagy semmit mondóan volt feltéve 1-1 oldalra. Így inkább passzoltam a nagy rejtélyesdit.

- Hahó idegen! -jelent meg egy kéz szemeim előtt.

Rettentően megijedtem. Még a telefon is kiesett a kezemből. Will -aki mostanában igen csak sokat van a társaságunkban- vigyorgott rám, teljesen felém tornyosulva. Kinyújtotta kezét, hogy felsegítsen de ellöktem azt, már csak azért is mert így rámhozta a frászt.

- Bocsi nem akartalak ennyire megijeszteni. Azt hittem hallottad ahogy végig jöttem a folyosón?

- Hát nem. El voltam foglalva! -ingattam meg mobilom- Amúgy meg hogy hogy itt?

- Ö... Ez a suli, muszáj itt lenni.

- Mármint itt velem.

- Csak a srácokat kerestem és gondoltam ideköszönök ha már megláttalak. Nem tudtam, hogy baj!

- Nem baj csak... -simítottam karomra- Tudod nem akarok szemétnek tűnni de idejárunk a lányokkal már négy éve és te soha még csak ránk se néztél, köszönni meg pláne. Most meg szinte mindennap velünk lógsz. Mi történt? Mármint nem tiltja ezt a nagy focis szabályzat? -felnevetett, de ez inkább az a kínos fajta nevetés volt.

- Figyelj, tudom és igazad van abban, hogy eddig nem is beszéltem veled, veletek de igazából mással se nagyon. Mindig csak az edzésre, a meccsekre és a tanulásra koncentráltam. Úgy gondolom tettem már le annyit az asztalra, hogy járjon nekem egy kis szabadság és saját döntési lehetőség.

- Jó ez mind szép és jó de mért mi? Mármint mi a lányokkal sosem voltunk népszerűek erre pont velünk állsz szóba. Miért?

- Pont ezért! Mert ti legalább nem vagytok olyan nagyképűek, szellemharcosok és énközpontúak mint a "menő" csajok.

- Hát kössz... Csak nehogy a jó híred odalegyen a fene nagy barátkozásodtól.

- Akkor odalesz, nagyügy.

Meglepődtem Will formabontó elhatározásától, de majd megbánja mikor már nem lesz minden csaj oda érte. Ő tudja... Amíg nem jöttek a csajok elbeszélgettük az időt, majd Chloe és Kayla is csatlakozott amint megérkeztek.
A tanórák sorban követték egymást és azt vettük észre, hogy már az utcsó órán tapossuk a köröket. Sajnos testnevelés van, amit ki nem állhatok. Sosem volt a favoritom ez az óra és úgy tűnik már soha nem is lesz. Ki szereti a kényszer mozgást de komolyan? Az se normális agyilag, mondjuk máshogy se...
Két sorba álltunk be, jobb oldalt a lányok, balon a fiúk. Nagyság szerint kellett katonás rendbe állni, mint az orgona sípok bakker. Természetesen Zoe állt legelől, ő a legmagasabb lány az osztályban, őt követte Sarah, Nicol majd én. Tíz kör volt az alap, azután mivel péntek van, sima kis röpis mérkőzés. A fiúk a kinti pályán fociztak az edzővel. Mivel Zoe keze el van törve a tanárnő leültette őt a padra. A meccs elkezdődött és szépen, jó kedvűen játszottunk egymással. Mindaddig amíg hallottuk ahogy az udvarra néző ablak ki nem törik, amin egy labda száguldott be kb fénysebességgel és teljes erőből hátba nem kapott. Szinte azonnal a földre estem, fájt még a légzés is. Mrs. Dobs azonnal odarohant és kérdezgetett hogy vagyok.