Az őrület határán (J.K) (befejezett)

1. rész

Az óra kellemetlen hangjára ébredtem, melynek csörgése bezengte az egész szobámat. Hétfő reggel... Pfúj! De utálom! Ráadásul még csak most kezdődött nem olyan rég az év, még kegyetlen másfél évet kell lehúznom a suliban, mielőtt mehetnék egyetemre. Remélem gyorsan eltelik!

- Hailey, Michaela kész a reggeli!

Anyám korai édes hangja hamar felráz álmaimból, hát muszáj felkelnem. Nagyot nyújtózkodva és ásítva állok fel pihe-puha ágyamról és nyuszis mamuszomba bújva csoszogok ki a fürdőbe. Majdnem felsikoltottam mikor belenéztem a tükörbe, annyira ijesztő volt aki visszanézett rám. A madárijesztő hozzám képest egy barbie baba. Igyekeztem kifésülni hajamból a kb kismilliónyi gubancom, de még a fésű fogai is eltörtek. Szuper... vehetek másikat, megint. Még szerencse, hogy van fésűs hajsimítóm így megoldható volt a nagygubanc nélküli Aranyhaj. Végül gyorsan magamra kaptam a cuccaim és táskámat a vállamra dobva robogtam ki hőnáhított szobámból. A folyosóra érve majdnem nekiütköztem nővéremnek, aki egyik szemöldökét felhúzva jelezte nemtetszését. Majd féloldalasan átkarolt, úgy mentünk le a konyhába, ahol anya serénykedett.

- Jóreggelt anya! -engedett el nővérem és anyuhoz sétált, hogy puszit nyomhasson arcára.

- Neked is aranyom. Michaela? -nézett rám, biztos az én köszönésemre várt.

- Szia anya! Mi ez a klassz illat? -szippantottam bele a levegőbe.

- Juharszirupos palacsinta és gofri. -adta tömény válaszát az én legnagyobb örömömre.

- Ühm a kedvenceim! Hogy hogy ilyet csináltál ma? -haraptam bele rettentően habos gofrimba.

- Nem tudod milyen nap van ma hugi? -nézett rám nővérem.

De nem csak ő, anya is. Olyan kis gonoszan néztek rám, mintha nekem most tényleg tudni kéne miről is van szó. Csak nekem nem esik le mit is kéne tudnom?

- Hahó -bökdöste meg halántékom drága nővérkém- ma van elseje, a szülinapod van te hülye!

- Ejnye Hailey, hogy beszélsz a hugoddal? -szólt rá anya mérgesen.

- De ha egyszer az. -rántott vállat.

Nekem meg ott esett le, hogy Március elseje van és ma vagyok 19 éves. Na basszus! Ilyen is csak én lehetek, elfelejtem a saját születésnapom. Hogy jött ez ki? Fogalmam sincs.

- Úh tényleg basszus! -csaptam magam homlokon.

- Mia hogy beszélsz? -förmedt rám anya.

- Miért? Semmi csúnyát nem mondtam. -tártam szét kezeim.

- Csak azért mert már nagykorú vagy az nem azt jelenti, hogy kedvedre káromkodhatsz a házban! Tudod jól mennyire allergiás vagyok erre?

- Igen, bocsi nem lesz több ilyen. -feleltem robotos hangomon- Kössz anyu a reggelit nagyon fincsi volt, de most sietnem kell suliba.

- Gyere majd én elviszlek. -kiáltott az ajtóból tesókám.

- De az egyetem nem is arra van.

Próbáltam kifogásokat keresni, nem akartam, hogy ő vigyen el. Sosem szerettem ha ő szállít el az iskolába. Persze ő a testvérem és szeretem meg minden, de folyton csak okoskodik, henceg a szipiszupi egyetemjével, az osztálytársaival és az őt tanító oktatókkal. Ja és nem mellesleg nem vet túl jó fényt rám a vadi új Audija, amit a számtalan munkahelyén kapott fizetéseivel spórolt össze és vett meg. Én sajna néhányszor megbuktam a vezetői vizsgán, mindig elcsaptam valakit. Persze csak a bábukat a gyakorló pályán, az utcára ki sem mehetek. Bár jobban belegondolva jobb is, még ártanék valakinek és azt sosem élném túl!