Az őrület határán (J.K) (befejezett)

22. rész

Halk kattogó szerű hangra kezdtem el magamhoz térni, szemeimet bántotta az élesen vakító fény. Tisztítószer és klór szag terjengett az egész helyiségben, innen tudtam kórházban vagyok. Kinyitva szemeim megláttam magam mellett két férfit akik épp arról vitatkoztak mikor leszek szállítható állapotban. Az egyikük sötétszürke zakót viselt farmer nadrággal, míg a másikon az a tipikus orvosi egyenruha volt.

- Szerencsére nem szenvedett életveszélyes sérüléseket, csupány enyhe agyrázkódása és néhány zúzódása van. De pihennie kell értse meg nyomozó úr! -kelt védelmemre a doki.

Ha "csak" ennyi a bajom miért voltam olyan szarul a balesetnél? Jézus a baleset! Jason! Hol lehet? Jól van vajon?

- Maga viszont azt értse meg, hogy egy nagyon fontos ügyben kell kihallgatnunk ami nem tűr halasztást! Ő a korona tanú.

- Tudja mit? Ha magáhoztér a kisasszony akkor megvizsgálom és ha rendben találok mindent és ő is beleegyezik akkor elvihetik innen. De ha a rosszullét legkisebb jelét is mutatja itt marad! -nyomatékosította mondandójának komolyságát.

- Rendben.

Megvártam amíg kimennek, addig meg se mertem szólalni nehogy észrevegyék, hogy fent vagyok. Felülve ágyamon körbenéztem, de szomorúan vettem tudomásul, hogy egyedül vagyok a szobában. Pedig abban bíztam, hogy Jasont is ideszállították és talán egy kórterembe is raktak minket. Ha már egyszer bűnözők vagyunk. Lassan az ajtóhoz sétáltam és óvatosan kinyitva kiléptem a szobából. De alig jutottam két lépésnyire mikor a kint várakozó kis tömeg nekem rontott.

- Uram Isten Michaela! Hát felébredtél? Hála az égnek! -karolt át, de úgy, majd megfulladtam.

- Anya? -lepődtem meg ittlétén- Hát te? Hailey? Chad és Chloe? -néztem körbe az ott állókon.

Kayla is? Ő meg mi a francot keres itt? Azt hittem a történtek után nem meri idetolni a pofáját. Hiszen elárult engem.

- Hogy kerültök ide!? -kérdeztem, direkt kerülve a lány tekintetét.

- Kayla mesélte, hogy rád talált egy tanyán azzal az őrülttel. Azonnal hívtuk a rendőrséget. Travis nyomozó hívott fel, hogy megtaláltak téged és baleseted volt. Annyira aggódtam érted kicsim! -ölelt át újra, majd a többiek is megnyomorgattak.

- Jól vagyok nem kellett aggódnod. Mindig is jól voltam. -mondtam ki gúnyosan a fekete hajú felé nézve, kinek bűnbánatos arca már-már szánalomra méltó volt.

- Mia -szólalt fel először, azóta, hogy itt állunk- tudom, hogy haragszol rám...

- Haragszom? Oh. Miért is? Talán kéne? -úgy tettem, mint aki nagyon elgondolkodik.

- Kicsim ezt ne csináld! -csitított le anya, de hiába.

- Elárultál! -kiáltottam- Azt hittem a barátom vagy erre képes voltál szemrebbenés nélkül elárulni. Hogy tehetted? -épp neki akartam esni, de Hailey és Chad lefogtak.

- Ne csináld a cirkuszt hugi, kórházban vagyunk.

- Pont leszarom! Engedjetek már el! -rántottam a karjaimon mire eleresztettek.

- Te pedig -böktem rá mutató ujjammal- soha többé ne merj a szemem elé kerülni megértetted!?

- Sajnálom Michaela. -sütötte le szemeit.

- Van mit.

Épp arra sétált el egy nővér, kezében egy tálcával. Rajta különféle orvosi bigyókkal. Megakadt a szemem a szinte már jól ismert szikén. Azonnal úrrá lett rajtam ugyanaz az érzés, mint akkor lent a pincében. Az adrenalin csak úgy tombolt az ereimben. Az agyam teljesen kikapcsolt és automatikusan kaptam le a tálcáról a kis éles tárgyat és ugyanazzal a mozdulattal döftem bele volt barátnőm oldalába. A fájdalomtól felsikoltva rogyott a földre, Chloe és anya guggoltak le hozzá. Hailey és Chad lefogva engem vették ki a kezemből a szikét és dobták el jó messzire.