„ - Gyerünk tedd meg! -kiáltott rám- Tudom, hogy akarod.
- Nem én nem vagyok gyilkos! -tiltakoztam.
- Ugyanmár, megérdemli. Állj bosszút! Döfd egyenesen a szívébe, úgy nem fog szenvedni, bár...megérdemelné.
- Nem...én nem...
Nem akartam megtenni ami...
Ígéretemet betartva tanítás után rögtön hazamentem, igaz hívtak a lányok egy közös sütizésre de eltoltuk péntekre, hogy majd akkor megadjuk a módját. Siettem, hogy elérjem a felénk közlekedő buszt, ami igen ritkán jár. Kb negyven perces kegyetlen zötykölődés után végre megpillantottam az utcát ahol nekem a végállomás van. Úgy pattantam fel az ülésből, mintha áram csapott volna belém, még páran meg is bámultak. Ja biztos azt gondolták „ez se normális csórikám" de nem tudott érdekelni, csak minél előbb leszállhassak. Alig nyílt ki az ajtó már le is ugrottam a járműről és sietve indultam el haza. Alig egy saroknyira voltam a házunktól, mikor a telefonom üzenet érkezéséről adott hangot. Kikerestem zsebemből és alig pillantottam a kijelzőre, tudtam Hailey írt.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az ajtónk elé érve egyszerre értünk haza nővéremmel aki megdícsért amiért jó kislány módjára hazajöttem időben. A házba belépve anya szinte azonnal le is támadott.
- Boldog születés napot kincsem! -ölelt magához olyan erősen, hogy azt hittem megfojt- Gyere készültünk egy kis semmiséggel. -húzott magával.
Az étkezőbe érve egy terített asztal várt, közepén egy jókora tortával amin a 19-es szám állt. Jöttömre az eddig nyugodtan ülő Chad is felállt és az én irányomat vette célba.
- Isten éltessen Michaela! -ölelt meg.
- Kössz Chad! Hogy hogy itthon vagy? Csak nem miattam? -kérdeztem kötekedően.
- Ugyan hova gondolsz? Csakis kizárólag a torta miatt vagyok itt!
- Óh akkor elnézést a képtelen feltételezésemért. -nevettünk egyszerre.
Chad anyu új pasija akivel már idestova három éve vannak együtt. 16 voltam mikor egyszercsak hazaállított vele, hogy ő a párja és szeretné ha megismernénk. Hailey persze aranyos kislány módjára köszöntötte, kedves volt vele meg minden sablonos izé. De én nem. Nem kedveltem. Nem tudom miért. Talán az apám miatt... Túl sok fájdalmas emlékem van róla, ami miatt féltem, újra kell élnem Chadel is. Anyát kicsit rosszul érintette amiért kapásból utálatra ítéltem a csávót, de igyekezett ő is és türelmes volt velem, tudta nekem ehhez a puszipajtásos dologhoz több idő kell, mint a nővéremnek. De ahogy telt az idő szerencsére sikerült megszerettetnie magát velem így ma már tök jóban vagyunk. Folyton viccelődünk, húzzuk egymást de ha baj van számíthatok rá, bármiben. De leginkább az győzött meg, hogy láttam tényleg szereti anyát és nem csak kihasználni akarja. Nem zavarta, hogy vagyunk mi, anya zavaros múltja sem és az se, hogy nem igazán voltunk valami fényesen anyagilag sem. Emlékszem mikor annyira nem volt pénzünk, hogy kaját tudjunk venni, anya a kórházban dolgozott ápolóként és egy gazdag betegtől elcsent néhány dollárt, hogy tudjon nekünk ételt adni. Akkor még apával éltünk de ő nem igazán azon volt, hogy nekünk jó legyen, csakis az számított, hogy ő keleti kényelemben lehessen és a napi itala meglegyen. Aztán ezek a dolgok egyre rosszabra fordultak. S mikor már anya nem bírta tovább fogott minket Haileyvel és ideköltöztünk a nagyiékhoz. Sok időbe telt mire helyre álltunk, mind anyagilag mind lelkileg. Aztán anya találkozott Chadel és ő új életet adott számára és számunkra is. Néha azt kívánom, bárcsak ő lett volna az apám! Gondolataim mélyéről a szokásos szülinapi dalocska hozott vissza, amit a családom énekelt nekem.
