Az őrület határán (J.K) (befejezett)

5. rész

- Mikor ébred már fel?

Azonnal felismertem anyám aggodalommal teli hangját. Csak azt nem tudtam kihez beszél. Egyáltalán hol vagyok? Nem a medencében kéne lennem, holtan? Ezekszerint valaki csak kihúzott onnan. De ki?

- Nyugodjon meg asszonyom, pillanatokon belül magához térhet.

Az iskola orvos rekedtes, mély dörmögő hangját bármikor felismerném, már-már túlságosan is ismerős a hang, sokszor jártam itt. Akkor a gyengélkedőn vagyok. Ki kéne nyitni a szemeim, de olyan jól esik pihenni. Viszont nem hagyhatom, hogy anya itt tovább idegeskedjen.

- De mikor kel már...? -végre kinyitottam szemeim mire anya szinte rögtön letámadott- Édes Istenem Michaela! -ölelt magához, ami kicsit fájt- Hogy vagy kincsem? Mi történt?

- Anya, légyszi, nem kapok levegőt! -kopogtattam meg hátát.

- Jaj ne haragudj kicsim. -ült le mellém- Mi történt? Az igazgató azzal hívott fel, hogy eszméletlenül fekszel az iskola orvosi szobájában.

- Ne haragudj anya, nem akartalak megijeszteni. Véletlenül beleestem a medencébe az uszodában.

- De mégis mit kerestél ott? Tudod jól, hogy nem tudsz úszni!

- Tudom. Hidd el nem is akartam megmártózni, csak egy kis tréfa sült el rosszul, nem nagy ügy. -rántottam meg vállam.

- Nem nagy ügy!? -háborodott fel- És ha megfulladsz? Ha Mr. Taylor nem jár arra és nem húz ki onnan!? -mutatott a bent ülőre, akit eddig észre sem vettem.

Aha szóval ő volt aki kimentett. Akkor mégis csak jól hallottam ahogy kinyílik az ajtó.

- Nem így akartam. Bocsánat anya! -próbáltam minél bűnbánóbban előadni magam.

- Többet ilyet ne csinálj rendben!? -vont magához- Rettentően megijesztettél!

- Megígérem nem fordul elő többé.

Miután letudtuk a rutin vizsgálatokat az orvos végre hazaengedett. Szerencsére nem történt semmi bajom. Az ideiglenesen kapott holmikat magamra kapkodtam, ne a csurom vizes cuccokba kelljen haza caflatnom. De mielőtt elindultunk volna előreküldtem anyát, hogy válthassak pár szót Mr. Tayloral.

- Tanár úr! -mentem oda hozzá.

- Igen? -állt meg a folyosón.

- Köszönöm! -nyögtem ki halkan- Köszönöm, hogy kihúzott a vízből.

- Miért hazudtál az anyádnak? -mondandómat teljesen figyelmen kívül hagyva támadott le- Azt mondtad beleestél pedig mind tudjuk ez nem így történt!

Kicsit meglepett, hogy tudja az igazságot hiszen ha jól emlékszem vissza Zoe és pincsi kutyái elrohantak mielőtt még berontott volna az uszodába. Vagy talán rosszul emlékszek? Lehet... Annyira zavaros minden.

- Lényegtelen. -feleltem elhaló hangon.

- Már miért lenne!? -emelte meg szigorúan hangját- Miért véded azokat a lányokat? Félsz tőlük?

- Nem! -vágtam rá azonnal- Csak nem szeretem a fölösleges köröket futni.

- Ezt meg hogy érted?

- Hát... Nem tudom mennyit tud Zoeról vagyis inkább a szüleiről? De gondolom hallott már ezt azt a suliban?

- Igen. Ha jól informált vagyok akkor értesüléseim szerint Mr. Niel az iskolánk fő szponzora?

- Igen, így van. Ezért Zoe úgy gondolja ő a suli királynője és bármit megtehet bárkivel. Hát kb így is van. Az igazgató eléggé tart Mr. Nieltől és ezzel a lánya is tisztában van, ezért is van benne minden balhéban. Hiába követ el bármit, úgyis megússza. Ezért tartom feleslegesnek, hogy elmondjam akár anyának akár az igazgató úrnak, hogy valójában mi történt. Úgysem lenne következménye, max rám nézve. Úgyhogy kérem maga se mondjon semmit, rendben? Felejtsük el ami történt! Megteszi ezt nekem? -néztem rá esdeklőn.