Az őrület határán (J.K) (befejezett)

8. rész

Telt az idő és a napok sorrendben követték egymást. Mr. Rodgers is bejelentette a kis nyári táborunkat, aminek persze mindenki rohadtul örült. Mikor Kayla és Chloe megtudták, hogy mindvégig tudtam róla jól leoltogattak és halálra szivattak a tanár úrral. Azóta nem telik el nap, hogy ne húznának vele bárhogyan is. Hát már megbántam, hogy elmondtam nekik miért nem lepődtem meg mikor a diri bejelentette a nagy hírt.
Csupán egy hét volt hátra az utazásig, addig be kellett szereznünk mindent ami szükséges lehet.
Egyik szombat délután mikor anyával a boltokat jártuk -mert ugye nem mehetek "használt" cuccokkal egy olyan helyre ahol még nem voltam és velem egykorú emberek lesznek- a sok sétálás után beültünk egy sütire. A plázán belül volt egy kis cukrászda ahová mindig betérünk ha erre járunk. Épp a kért sütimet falatoztam mikor a kint sétálgató emberek közt feltűnt egy igencsak ismerős alak.

- Mit nézel annyira kicsim? -anya hirtelen felszólaló hangjától megijedtem.

- Semmit. Mikor megyünk már haza? Fáj a lábam. -nyavajogtam, sosem szerettem ezt a ruhák utáni bóklászást.

- Még veszünk neked cipőt aztán mehetünk.

- Minek cipő? Az mért nem jó ami rajtam van?

- Ugyanmár az a használt vacak? Lassan leszakad a lábadról Michaela. Nem is értem eddig mért nem dobtad ki?

- Miért dobnám? Ez még tök rendben van.

Amíg a félig szakadt-kopott cipőmről beszélgettünk a korábban látott ismerős emberke besétált az üzletbe. Reménykedtem benne, hogy nem lát meg, semmi kedvem nem volt őt bemutatni anyának. Hiszen őt ismerve úgyis valamivel sikerülne szépen lejáratnia előtte és azután nekem kéne a szemeibe nézni órákon nem az anyámnak. De sajnos ma sem hallgatták meg néma imámat az égiek mert Mr. Taylor szinte azonnal kiszúrt és a megkapott süti után egyenesen felém tartott. Mi lesz ebből?

- Áh Michaela, micsoda véletlen, szia! -köszönt hatalmas mosollyal arcán.

- Jó napot! -feleltem halkan.

- Ön bizonyára Michaela nővére? Nagyon örvendek! -nyújtotta kezét.

Hogy a nővérem? Hm... meg kell hagyni nyalni azt tud. Anyát azonnal elvarázsolta a férfi kedvessége.

- Én is de én Michaela anyukája vagyok. Rose Morgan. -kezet fogtak.

- Nagyon örvendek Mrs. Morgan!

- Ő kicsoda kicsim? -nézett rám.

- Ő? Nos hát ő a... -mielőtt válaszolhattam volna Mr. Taylor közbevágott.

- Én a lánya biológia tanára vagyok, Adam Taylor.

- Valóban? Nem egy kiköpött tanár alkat.

- Pedig az vagyok. -kuncogott.

- Ha magára néz valaki azt gondolná színész vagy valami fotómodell.

Mondtam én! Hiába azért anyával hasonló az ízlésünk, volt kire ütnöm. De ilyen nyíltan kimondani... Még én is zavarba jöttem, nem beszélve szegény tanáromról.

- Oh, hát köszönöm a kedvességét Mrs. Morgan. Nem is zavarok tovább, csak gondoltam köszönök Michaelanak.

- Ugyan nem zavar, kérem csatlakozzon hozzánk!

- Anya! -szóltam rá.

- Ha nem zavarok? Akkor rendben.

Hát már semmibe sincs beleszólásom!? Elképesztő! Újra leültünk, ezúttal hármasban. Anya és a tanárom hamar megtalálták a közös hangot, még össze is tegeződtek. Úgy beszélgettek ott, mintha legalább már egy évtizede ismernék egymást. Én csak csendben hallgattam ahogy kibeszélnek engem, a tanulmányaim és anya igen csak frappáns kis történeteit rólam. Hál' Isten Mr. Taylor leszűrte rólam mennyire kényelmetlen ez számomra így elterelte a témát. Magáról kezdett el mesélni, hol élt eddig, miket csinált, hol tanult stb. Nem tudom miért de mindvégig az az érzés kerített hatalmába, hogy bár anyára néz mégis a mondandóit nekem szánja. Fogalmam sincs honnan jött ez az érzés, de szinte magabiztosan állíthatom, hogy ez így volt. Mikor drága anyukám végre kiment a mosdóba fellélegezhettem, hogy nem jön egy újabb kínos kis sztori arról miket műveltem az iskolában.