Tesóm és a maffia barátja

6.fejezet

~Adam pov~

Amikor levittem őt a pincébe, valójában nem akartam rá ijeszteni, de nagyon felhúzta az agyamat. Amikor elkezdtem lőni a semmit, nagyon félt. Nem rá céloztam, mert így is van elég sebe és nem kell neki még több, meg persze tényleg nem akartam őt bántani, csak móresre tanítani. Lelőttem a fószert aki ki volt kötözve a székhez, hiszen amúgy sem vettem már hasznát, ekkor rá pillantottam és úgy nézett ki mint akiben már nem lenne érzelem, nem ítélkezem, hiszen ha a szemed láttára lőnek le valakit az elég nagy traumát okoz. Kivittem őt a pincéből és beültettem a kocsimba. Egész úton nem szóltunk egymáshoz, ő épp feldolgozta amit az imént látott én meg szintén el voltam foglalva a gondolataimmal. Mikor megérkeztünk a házuk elé ő fogta magát és kiszállt. Ez a viselkedése sem tetszett, hiszen tiszteletlen volt, de elengedtem neki, mert tudtam jól, hogy most mit él át. Elhajtottam a kocsimmal és én is mentem a saját dolgomra.

~Zoe pov~

Sírtam, rengeteget sírtam...arra vártam, hogy a bátyám haza jöjjön és szorosan átöleljen. Este kilenckor hallottam meg, hogy kinyílt a bejárati ajtó, egyből lerohantam az ajtón és szorosan átöleltem őt.

-Hé Zo, mi a gond? Mi történt?

-Adam...-mondtam és sírva szorosan tartottam tovább a karjaimban.

-Mit csinált már megint?!

-Ugye rosszul voltam a suliba, mert eltalálta egy labda az oldalam, és Jackson felhívta, hogy jöjjön értem és vigyen el kórházba. Elmentünk a kórházba, de amikor jöttünk haza, véletlenül olyat mondtam amit nem kellett volna, megállt a kocsival, és elhurcolt egy pincéig...

-Kérlek mond, hogy nem vitt le.

-De le vitt, miután levitt láttam egy embert megkötözve, segíteni akartam neki, de Adam nem engedte. Elkezdett előadni valami monológot, utána elővet...egy ..fegy..fegyvert, rám szegezte és lőtt...

-Ugye nem talált el? -kérdezte aggódóan

-Nem, szerencsére nem...direkt lőtt mellém...aztán fogta magát és lelőtte azt az embert aki a székben volt...még csak a szeme sem rebbent.. -mondtam neki és közben elsírtam magamat.

-És akkor mit tudsz most? -kérdezte félve.

-Szerencsére semmit, de nem is akarok. Ha valaki szemrebbenés nélkül képes lelőni egy embert, azzal erős pszichés gondok lehetnek..

-Ezt te nem értheted Zo, de ígérem, hogy nem is fogod soha.

-Milyért változott ennyit? Mit tettem?

-Csak szimplán rossz napja volt. -felelte

-És honnan volt fegyvere?!

-Na azt én sem tudom, de kérlek szépen ne faggass. Hidd el ezeket a dolgokat még rá érsz megérteni.

-Nate, kérlek ne engedd a közelembe őt...félek tőle..és nem akarom, hogy bántson.

-Megígérem neked. -felelte és átölelt.

-Na de mennyünk aludni hugi, mert álmos vagyok.

-Rendi..aludhatok veled? -kérdeztem félve.

-Persze, gyere.

Nagyon féltem most egyedül aludni, és nem is akartam...Biztonságban éreztem magam, ha a bátyám mellettem volt. Tudom jól, hogy ő érti mi történik, de hálás vagyok neki, hogy nem mondja el nekem.

Reggel

Nem tudom mikor kelhettem, de sokkal jobban éreztem magam mint tegnap. Ezentúl próbálom nem figyelembe venni, hogy Adam mit tett, és az igazat megvallva nem is fogok foglalkozni vele. Szimplán kizárom az életemből és tudomást sem veszek arról, hogy létezik. Igaz nehéz lesz, mivel a bátyám haverja és elég sok időt szoktak itt eltölteni, de nem fogok velük foglalkozni. Elmegyek itthonról sétálni meg ilyenek. A bátyám kopogott az ajtón és belépett.

-Hugi...tudom most nem vagy jó passzban, de muszáj lenne áthívnom a haverokat..munka ügy.

-Adamnak is jönnie kell? -kérdeztem szomorúan.

-Attól tartok, hiszen ő a CSK.

-Akkor szerintem én elmegyek sétálni, vagy sütizni...

-Tudod, hogy pihentetned kell a hátad és nem mindenhova mászkálni vele ugye?! -kérdezte anyáskodóan.

-Köszi anyu, hogy aggódsz értem, de egyedül is megtudom oldani.

-Látom mennyire, de hoztam neked reggelit. Ha akarod szólók a haverjaimnak, hogy ne zaklassanak most, mert pihensz.

-Inkább csak mond nekik azt, hogy ne zavarjanak.

-Oke hugi, de jó étvágyat akkor én lementem, ha bármi kell hívj.

-Rendi, szia.

Miközben falatozgattam a reggelimet néztem filmet, és írtam az ofőmnek, hogy milyért nem megyek suliba egy jó ideig. Írta, hogy jobbulást amire vágtam egy fintort, nem sokat segít. Itthon fogok egyedül tovább haladni az anyaggal, és ha hiányzik valami majd a suliban bepótlom. Pár percre rá fiú nevetést hallottam lentről, gondoltam megjöttek a fiúk. Olyan „Deja Vu" érzésem volt, annyival eltérve, hogy most nem mentem le hozzájuk beszélgetni stb.

Elég későn mentek el ami több szempontból is akadály volt számomra, hiszen egész nap a bátyám szobájában voltam és tanultam, vagy filmet néztem. Tehát be voltam zárva. Szegény gyomrom már az ételt is hiányolta. Miután elmentek lerohantam és megrohamoztam a hűtőt, ezt bátyám nevető fejjel kísérte végig.

-Látom éhes vagy.

-Te is az lennél, ha egész nap ki sem jöhetnél a szobából.

-Ki jöhettél volna, de akkor látnod kellett volna Adamat.

-Tudom...amúgy sikerült megbeszélni mindent?

-Igen, sikerült.

Odajött hozzám és szorosan átölelt. Mind a ketten megvacsoráztunk, majd felmentünk a szobánkba és elaludtunk.