Advent a Pál utcában 2021

15. Forró csokoládé - BokÁts

Boka gyakran gondolkozott azon, hogy a filmekben látható idilli karácsony vajon tényleg létezik, vagy a forgatókönyvírók a legfőbb vágyaikat írják meg. Évek óta az volt az érzése, hogy inkább az utóbbi. Régen az iskolában gyakran kérdezgette a barátait, náluk hogyan telik a karácsony. Náluk is feszültség, veszekedés és rohanás-e az egész? Másoknál is voltak összetűzések, kisebb viták, zsörtölődések, de többségében békésen teltek az ünnepek. Boka nem értette, hogy az ő családjában miért kell minden karácsonynak egy viadalra hasonlítani, ahol nem pofonokkal, hanem szavakkal verték egymást.

Emiatt már egész fiatalon elhatározta, hogy neki nyugodt karácsonya lesz. Ő nem fog idegeskedni semmi miatt. Ha ferde a fa, akkor ferde. Ha elfogyott a szaloncukor fele, akkor elfogyott. Odaégett egy kicsit, sós lett, rágós? Ez van, jó lesz az úgy is. Rokonok, kínos kérdések, epés megjegyzések? Köszöni szépen, nem kér belőle.

Huszonegy évesen pedig Boka János életében először beleszólt a szokásos karácsonyi veszekedésbe.

– Mit mondtál? – nézett rá hitetlenkedve az apja.

– Azt, hogy miért nem karácsonyozunk külön.

– Mert egy család vagyunk! – vágta rá az anyja dühösen.

– Igen, de lehetne egyszer egy olyan karácsony, ami a szeretetről szól és nem arról, hogy mindenki öli egymást.

– János – szólt közbe figyelmeztetően az apja, de nem sikerül elhallgattatnia a fiát.

– Anya, te utálod, hogy állandóan megjegyzést kapsz a főztödre. Apának már állandóan a keresetét akarják megtudni. Mindenki összeveszik mindenkivel. Csoda, hogy még nem halt meg senki.

– Azért ez egy kicsit túlzás – mondta az anyja békítően. – Idén is azt tervezzük, hogy az egész nagy család együtt lesz. Ott lesznek az unokatestvéreid is meg a gyerekeik.

– Én ezt nem csinálom – nyögött fel Boka.

– Persze, reméljük – folytatta az anyja, tudomást se véve Boka szörnyülködéséről –, hogy a nagybátyád nem kezd leitatni mindenkit.

– Ha nem szidnátok a férfinépet, Jozsó sem igyekezne annyira részeggé tenni mindenkit – replikázott az apja.

– Elég! – kiáltott rájuk. Ökölbe szorított kézzel, kapkodva vette a levegőt. – Utálom, hogy állandóan veszekedtek! Minek ünneplitek egyáltalán a karácsonyt, ha csak arról szól, hogy még valami miatt kiabáljatok? És nekem miért kell ehhez asszisztálnom? Elegem van! Itthon maradok.

– Mi ez a stílus, János? – Az apja kezdte felemelni a hangját. Boka se tudta, hogy mi ütött belé. Ritkán szokott ellenkezni, feleselni vagy lázadozni, de annyira vágyott már egy békés karácsonyra. Már felnőtt ember volt, lehetnek neki is igényei, nem? Túl nagy kérés lenne egy meghitt, veszekedésmentes ünnep?

– Egyedül szeretnék karácsonyozni – ismételte, most már sokkal halkabban. – Vagy legalábbis nem a rokonoknál.

– Ők is a családod.

– Akiknek nincs egy rendes szavuk hozzám. Egész este engem egzecíroztatnak, hogy minek járok tanítóképzőbe, éhen fogok halni. Miért nem nősülök már meg, egyedül fogok meghalni. Ti meg adjátok alájuk a lovat, pedig ti tudjátok a legjobban, hogy soha nem fogok megnősülni.

– János – szólalt meg az apja türelmet erőltetve a hangjába –, csak azért mondod ezt, mert még nem voltál...

– És nem is leszek! Azt hittem, hogy túl vagyunk ezen! Meleg vagyok, nem érdekelnek a nők! És ha végre elmondhatnám...