Advent a Pál utcában 2021

9. Jótékonysági verseny - Bolnay

A konténerekből épített ideiglenes ház közepén megszeppenve álltak a Pál utcai fiúk, akik eligazításra vártak. Csónakos jó szokásához híven rágózott és hatalmas buborékokat fújt, amik hangosan pukkantak szét az arcán. Minden egyes pukkanásért egy újabb rosszalló pillantást kapott Bokától. Kolnay és Barabás tüntetőleg hátat fordítottak egymásnak, az odavezető úton megint összevesztek valamin.

– Elszomorodtam – szólalt meg Csele, aki egy plakátot olvasott a hátrányos helyzetű családokról. Az egész ruhakollekciójának ára elég lett volna két családnak, hogy rendesen megvacsorázzon. Csak az utóbbi időben kezdte meglátni, hogy mekkora a társadalmi szakadék közte és a szegényebbek között.

– Ne legyél szomorú, Csele – mosolygott rá Nemecsek. – Azért vagyunk itt, hogy segítsünk.

Boka egyetértően bólintott. Nemecsek ötlete volt, hogy karácsonykor önkénteskedjenek egy alapítványnál. Mióta tizennégy évesen visszajött a haláltorkából, azóta gyakran támadtak ilyen ötletei. Azt mondta, szeretne valami jót tenni a világgal, ha már kapott egy második esélyt az életre. A barátai pedig támogatták, mert egyébként nem talált ki butaságokat. Tavasszal voltak szemetet szedni a Duna partján és több kisebb település környékén. Nyáron sporteseményekre mentek, ahol a nevezési díjat alapítványoknak adták. Most pedig elvállalták, hogy egy alapítványnak gyűjtenek bevételt azzal, hogy megpróbálják a vásárban eladni a termékeiket. A kínálatban megtalálható volt a standard alapítványi lógóval ellátott bögre, füzet, törölköző és esernyő, de voltak sérült gyerekek által készített kerámiák is.

Nyílt az ajtó, egy kék kabátos, szemüveges férfi lépett be hóna alatt papírokkal, és amikor meglátta őket, elmosolyodott.

– Sziasztok! Kövendi Miklós vagyok, az alapítvány vezetője.

– Jó napot – lépett előre Nemecsek. – Nemecsek Ernő, velem beszélt telefonon.

Kezet fogtak, aztán Miklós kiosztotta a papírokat, amiket hozott.

– Először is köszönöm, hogy eljöttetek. Mindig nagyon örülünk, ha segítséget kapunk. Kérlek, a papírokat töltsétek ki. Ez csak formaság, amivel igazolni tudjuk, hogy önkénteskedtek, ha esetleg kapnák egy ellenőrzést.

Miközben a csapat letelepedett az egyik asztalhoz, Miklós tovább beszélt.

– Készültünk nektek forró teával, amit a sarokban találtok, és szendvicsekkel is. A konténer két oldalán alakítottunk ki egy-egy standot. A pénztárgép kezelését megmutatom, és kérlek titeket, hogy mindig mindent üssetek be, mert a NAV az alapítványokat sem kíméli. A cél az lenne, hogy minél több mindent eladjatok, de ha csak egy bögrét sikerül, akkor se szomorkodjatok.

– Megteszünk minden tőlünk telhetőt – ígérte Nemecsek.

– Igen, megpróbálunk mindent eladni – bólogatott lelkesen Kolnay. Miklós összeszedte a papírokat, és elment egyensapkákért a fiúknak.

– Szerintem az is csoda lesz, ha egy bögrét sikerül eladnunk – szólalt meg Barabás.

– Ha ilyen pesszimista vagy, akkor nem is fogunk többet – támadt neki Kolnay.

– Ennek semmi köze a pesszimizmushoz. Az emberek érzéketlenek és inkább másra költik a pénzüket, minthogy alapítványokat támogassanak.

– Mindent el lehet adni, csak meg kell találni a módját.

– Most már marketing szakértő is vagy? – horkant fel Barabás. – Egy zacskó aranyat nem tudnál eladni, Kolnay, nemhogy egy bögrét.

– Majd meglátjuk! – pattant fel Kolnay. – Fogadjunk, hogy több mindent eladok, mint te!