Advent a Pál utcában 2021

12. Karácsonyi eljegyzés - Cselnakos

Csele Csaba talán még soha nem öltözött ilyen gyorsan át próba után és szaladt haza, hogy aztán pár órával később a hasonlóan izgatott Nemecsekkel találkozzon az Astoriánál. A frissen nyitott karácsonyi vásárba igyekeztek néhány barátjukkal kiegészülve, hogy idén először és nagy valószínűséggel utoljára kibulizzák magukat. Legalábbis Csele.

Ősz óta az Erkel Színház balett-társulatának a tagja, és azóta kitartóan próbálja a karácsonyi időszakra tervezett Diótörőt. Ez volt az utolsó szabad hévégéje a bemutató előtt. Amikor már játsszák a darabot, hetente háromszor-négyszer fellépése lesz, és olyankor az alkohol tiltott.

Csele nem csak azért volt izgatott, mert a barátaival fog bulizni, hanem mert rajongott mindenért, ami karácsonyi. A csapat csak este találkozott, de Nemecsek és Csele már órákkal előtte, hogy egy kicsit belevesszenek a forgatagba.

– Végre! – kiáltott fel Nemecsek, amikor Csele felért az aluljáróból.

– Öt perccel hamarabb értem ide – nevetett rá.

– Tíz perce itt várok, és vagy kürtőskalács illatot érzek, vagy sült gesztenyét.

– Először forralt bor, aztán ebben a sorrendben jöhet! – Csele belekarolt Nemecsekbe, és a sültcukor illatát követve belevetették magukat a városba.

Az első bódéban, ahol árultak forralt bort, kértek maguknak egy-egy pohárral. A Károly körúton sétáltak a Deák Ferenc tér felé, ahol az Erzsébet téren már egymásba értek a faházak. Csele gyermeki lelkesedéssel nézte végig az összes árus kínálatát, és csak azért nem költött el vagyonokat, mert Nemecsek visszatartotta. Onnét tovább sétáltak a Szent István Bazilikához. Itt beszerezték a kürtőskalácsot és egy újabb pohár forralt bort. Eszegetés közben a korcsolyázókat nézték, és szomorúan állapították meg, hogy a jég nem is igazi, hanem csak műanyag utánzat. Kivárták a félóránként lévő fényfestést, amit Nemecsek végigvideózott.

– Jó lenne egyszer nem szingliként ide jönni – sóhajtott Csele a fényjáték végén, ahogy végignézett az összebújó párokon.

– Eljön majd egyszer az is – mosolygott rá Nemecsek. – Egy-kettőre híres leszel, aztán majd udvarlók hada fog a művészbejárónál várni. Az öltöződbe pedig annyi virágot küldenek, hogy el se fogsz tőle férni.

– A balettosok nem szupersztárok.

– A balettosok nem is, de Csele Csaba balett-táncos majd az lesz.

Csele felnevetett. Nemecsek már óvodás kora óta támogatta, és szent meggyőződése volt, hogy Csele egyszer a címlapokra fog kerülni.

– Ideje indulnunk – nézett Csele az órájára.

Visszasétáltak az Erzsébet térre, útközben vettek sült gesztenyét, és szelfiztek a kivilágított óriáskerék előtt. Besétáltak a trendin csak Fashion Streetnek nevezett utcába (lánykori nevén Deák Ferenc utca), ami a Vörösmarty térbe torkollott. Itt érezhetően nagyobb volt a tömeg, és nem is lehetett olyan kényelmesen nézelődni.

A barátaik a Vörösmarty tér elején felállított óriási karácsonyfa mellett vártak rájuk. Valahogy egy könyöklőt is sikerült kisajátítaniuk, amin már egy halom sült krumpli, egy tál nachos és vészesen sok alkohol várakozott.

– Éppen időben! – ugrott Csele nyakába a nővére. – Gyuszi most kérte ki az italokat.

Csele végignézett az asztalon.

– Jön az egész Madách Színház társulata is? – kérdezte.

Csele nővére, Csenge, a Madáchban játszott. Művész család volt az övék. Az anyjuk szintén színésznő volt. Az sors pedig egyáltalán nem fukarkodott vele, amikor a szépséget és a tehetséget osztogatta. Fiatalkori képe előtt gyakran megálltak a nézők és percekig csodálták. Nem csak jól színészkedett, de csodálatos hangon énekelt. Az apjuk karmester volt, és akárhányszor belekerültek valamilyen folyóiratba, a riporterek mindig megemlítették a történetet, hogyan varázsolta el Hajmási Ilona a fiatal Csele Csongort a szépségével és még csodálatosabb hangjával. Annyira elbűvölte a fiatal karmestert, hogy vezényelni is elfelejtett, és egy trombitás direkt félre fújt, hogy kiszakítsa Csele apját a bűvöletből.