Part 3

44 0 0
                                    

Várakozás közben az elsősök tábora kicsit nyüzsögni kezdett, amibe én csak bele hallgatni próbáltam, de inkább csak a közeli ismerős hangokat szerettem volna kiszürni. A vonaton egy fiú elhagyta a varangyát és már megint azt keresi. A szőke lány aki a vonat folyosóin ugrándozott most dúdolászik. Hermione Ront szidja, mert a talárja kuszán áll.
-Draco Melfoy.-hangzott el a név a szőke szájából mire hátra pillantottam. Harryvel szemben állt és épp a kezét nyújtotta. A csatlósai engem bámultak így gyorsan visszakaptam a fejem és a többit nem is hallottam mert már elindultunk befelé.
Remegő lábakkal lépkedtem a Nagy terem hideg kövein, miközben több száz szempár minket vizslatott. Elég nehéz volt nem kellemetlenül érezni magam, mikor a diákok többsége összesúgott miután elsétáltunk mellettük. A teremben négy hosszú asztal volt a négy háznak és egy ötödik a terem végén keresztbe a tanároknak. Mikor odacsődültünk, a tanári altal előtt állt egy öreg szék, rajta a minden varázs mesében előforduló Teszlek süveggel.
-Köszöntök mindenkit az új tenévben, első sorban az elsösöket szeretném üdvözölni. Az idei évben a házak kiválasztásánál McGalagony professzor segítségét kértem.-mondta Dumbledore, akit bemutatkozás nélkül is ismer mindenki a varázs világban. Aztán ejtettek még pár szót az idei tanévről nagyjából öt percben és megkezdődött a házakba sorolás. McGalagony professzor szólított bennünket, hogy a Teszlek süveg alá ülhessünk.
-Neville Longbottom.-hangzott el az első név és a varangyos fiú lépett ki tömegünkből.
-Griffendél.-mondta egyertelműen a süveg.
-Draco Melfoy.
-Mardekár.-ez is elég egyértelműen hangzott, pedig rajta se volt rendesen a süveg.
-Ronald Weasly.
-Egy újabb Weasly gyerek. Griffendél.
-Rose Black.- mondta ki a nevem és próbáltam magabiztosan lépkedni.
-Hmm ez érdekes. Mardekáros család, bár a megérzéseim mások veled kapcsolatban. Tiszta anyja, légy olyan is mint ő. Mardekár.-végszóra nagy kő esett le a szívemről, mert nem azt kell megírnom, hogy Hugrabugos lettem.
Gyorsan helyet is foglaltam az asztalunknál és türelmesen vártam a beosztás végét. Kicsit el is szomorodtam amiért a hármas akivel érkeztem, mind a Griffendélbe került. Persze a Melfoy féle trió töretlenül vigyorog libacombos szájjal. A lakoma után elvezettek a halókörletünkbe, ahol megkaptuk a szobáinkat. Szerencse vagy átok, de egy két ágyas szobába kerültem ahol egyedül vagyok. Első dolgom volt kiengedni kis kedvencemet ketrecéből. Lux egy fekete kiscica, nagyjából fél éves és csak azért jött velem, mert a szívem szakadt volna meg ha nem látom minden nap. A kis szőrgombóc már otthon is érezte magát és az ágyon folytatta az alvást. Következő dolgom a levél megírása volt. Gyorsan leírtam az utat, hogy milyen kellemesen telt és milyen volt a ceremónia. Kicsit leírtam benne a szóbát ami két nagy francia ágy volt mind két oldalán éjjeliszekrénnyel, a végén egy ládával és volt nagy szekrény is bent. A szoba tágas és fényes a nagy és viszonylag sok ablak miatt. Miközben írtam, úgy néztem körbe a szobába és fel se tűnt, hogy már tele is írtam a papíromat. Gyorsan bele tettem egy botítékba és oda is adtam Tenebrisnek, a baglyunknak. Amíg ő kirepült az ablakon, én az órara pillantottam ami nyolc órát útött pontban, így egy könyv kiséretében kiültem a fényes társalgóba, hogy jobban lássak az olvasáshoz.

Vissza hozzádWo Geschichten leben. Entdecke jetzt