Kényszerítve || taekook✓

huszonnyolcadik

Lefagytam.

- M-mi?

- Igen. És te vagy az apa. - válaszolta a könyör igazságot Yoongi.

Már álltam volna fel, hogy nem is tudom hova menjek, amikor a kék hajú hortelen mellettem termedt, és karomra fogva megállított. Mélyen a szembe mézett, azt üzenve, üljek vissza. Nem akartam.

- Taehyung, Jeongguknak nincs szüksége rád.

- Yoongi, már hogyne lenne? - szólt bele Jimin is.

- Minie, gondolj bele! Ha most odamegy, Kooknak megint rohama lesz, lehet, hogy belehal! Amúgy is, most ott van vele Hoseok, úgyhogy nem lesz semmi baj! - vágott vissza Suga, az ereimben pedig megfagyott a vér.

- Hagyjuk, Hoseok egy pöcs, ezt mindenki tudja. - legyintett a szőke idegesen.

- Hol van Jeongguk? - kérdeztem hirtelen.

- Mi?

- Azt kérdeztem, hol van Jeongguk? - kezdtem őrjöngeni azonnal.

- Előbb válaszolj egy kérdésre. Vagy többre. - kényszerített vissza a kanapéra Yoongi. Erőtlenül hanyatlottam a puha felületre, és vártam a vallatást.

- Jó. - válaszoltam türelmetlenül.

- Ne aggódj, gyors leszek. Első: miért ájultál el a tér közepén tegnap, mikor makk egészséges vagy.

- Ez egy hosszú történet. Dióhéjban annyi, hogy amióta otthagytam a maffiát, minden héten legalább egyszer történt egy ilyen.

- Húha, pont, mint Kooknak. - nézett Suga a párjára, aki csak bólintott. - Oké, kövi. Miért néz ki a kezed úgy, mintha betetted volna egy papírdarálóba? - utat felvagdosott alkaromra.

- Én... Nem tudom. Amióta Gukot elhagytam, minden fájt. Magamat sajnáltattam, és ez tűnt a legjobbnak. - rántottam vállat lesütött szemmel.

- Haver, neked sürgősen segítségre van szükséged. - ingatta a fejét.

- Nem! Nekem csak annyi kell, hogy elmondjátok, hol van Jeongguk! - álltam fek azonnal.

- Oda akarsz menni? - kérdezte Jimin.

- Igen.

- És mit mondasz neki?! - kiáltotta el magát. - ,,Bocsi, csak eddig annyira fasz voltam, hogy fél évet sínylődtem, mire rájőttem, hoyg szeresselek"? Elvárod, hogy megbocsájtson neked ezek után? - oktatptt ki keményen.

- Igazad van... És még az apját is megöltem.

- Az nem számít, Minseok soha nem volt az apja Jeongguknak, szóval nem lepödtünk meg, mikor Kook csak érzelemmentesen meredt utánad. Jobban fájt neku, hogy elmentél.

- De mostmár visszamenmék! Szeretem őt, eddig is szerettem! Mondjátok meg, hol van? - kérdeztem újra, miközben a ruháimat aggattam magamra.

- Szerinted?

- A fotóstúdióban. - csettintettem. - Kösz, srácok. Ezt most nem szúrom el. - ígértem.

- Ne is, hősszerelmes! Még a mai napig sem tudtátok egymást elfelejteni. - adta meg Jimin az utolső löketet.

Bepattantam az autómba, majd a navigációval nem törődve indítottam be a motort. Minél előbb ott kellett lennem! Az emlékezőképességemre hagyatkozva szeltem az utakat, miközben azon gondolkodtam, mi van, ha Jimin nem mondott igazat? Mi van, ha Guk nem is ott lesz? Nem, bíznom kell benne, ő a barátom!

A gázba taposva szeltem az utakat, minél előbb oda akartam érni. Ennek érdekében persze egy csomó közlekedési szabályt megszegtem, de ez nem tudott érdekelni. Lassan közeledtem ahhoz a poros stúdióhoz, ahol először érinthettem a nyakát az ajkammal.

A táj csomó élményt felidézett bennem, az agyam elhomályosult, de nem engedhettem megagamnak olyan gyengeségeket, mint hogy elájuljak. Méggyorsabb fokozatra váltottam, majd egy drifftel, szabálytalanul leparkoltam az utca előtt.

Szaladtam befelé, és kivágtam a kis terem ajtaját. A kanapén ültek. Hyuna éppen átkarolta, Jeongguk pedig sírt, és fogta a pocakját. Olyan volt abban a szent pillanatban, mint egy angyal. Felém kapta a fejét, könnyes szemei kitágultak. A mellette ülő lány csak sejtelmesen elmosolyodott.

- Tae... - hebegte, majd ugyanakkor a hasához is kapott.