Kényszerítve || taekook✓

tizedik

Már Jeongguk szobájában ültünk, bár őszintén nem tudom, hogy kerültünk oda. Végül az apja csak kiosztott nekem egy másik feladatot, ami abból állt, hogy mindent meg kell tennem a fiának, amit kért.

Bár Jeongguk nem olyannak tűnt, mint aki ezt kihasználja, mégis féltem egy kicsit, hogy mi van, ha meggondolja magát, miután megkérdezem, amit akartam.

Ezért is jöttünk fel, hogy elzárkózzunk a világ elől. Kíváncsi volt, hogy mit akartam tudni tőle, vagy róla, és mivel nem szerettem volna, hogy több ember tudja, mire jöttem rá, vagy inkább hogy mit feltételeztem, így inkább elvonultunk.

- Elmondod akkor? - kérdezte kíváncsi, nagy szemekkel.

Nagyot sóhajtottam, hogy összeszedjem összekuszálódott gondolataimat. Meghatott a tekintete, egy pillanatra el is gyengültem, de aztán rendeztem a vonásaimat, és megköszörültem kiszáradt torkom.

- Hát... Amikor sminkeltél, és közelhajoltál, éreztem az illatodat. Nem tudom, miért, de olyan furcsa volt... persze a jó értelemben.

Mikor ezt kimondtam, piros arca egy pillanatra halálsápadtá vált. Nem tudtam mire vélni ezt a reakciót, így inkább az ölemben pihenő kezeimet kezdtem nézni.

- Nem...

- Mi? - kaptam fel a fejem.

- Nem lehet, hogy te vagy az... - suttogta maga elé, közben engem nézett kitágult szemekkel.

- Miről beszélsz? - kérdeztem értetlenül.

- Te vagy az a hibrid-micsoda! Aki jól hall, aki kiválóan lát és szagol! Jesszusom, eddig hogy nem jutott eszembe? Hiszen... Argh! Annyi jel volt rá! A mimikád, mikor Hyunával beszéltem, a reakcióid, és most, hogy érezted az illatom... Pedig még tablettát is szedek! - akadt ki azonnal.

Én csak újra lehajtottam a fejem szégyenemben. Nem akartam látni az undorodó tekintetét, a megvető pillantásait, nem akartam újra érezni az ütéseket, amiket a családomtól kaptam a rendellenességem miatt. És amiatt, amiért elnyomtam az ikremet, mielőtt még megszülethetett volna. Hiszen emiatt lett fogyatékos... Miattam...

- Te vagy az, akit az apám zsarol, igaz? Mesélt már rólad, nem is olyan keveset. - a hangja nyugodt lett, de éreztem, ahogy kettőnk között vibrált a levegő.

Újra felemeltem a tekintetem, és próbáltam érzelemmentes maradni, hiszen ki tudja, mit akar még tőlem. Lehet, hogy ugyanúgy elítél és megvet, ahogy azt eddig mindenki tette.

- Úristen, annyira akartam már veled találkozni! - már csak azt vettem észre, hogy elterülünk az ágyon, és hogy karjait erősen körémfonja. - Annyi rengeteg kérdésem lenne hozzád, hogy az eszméletlen! De előbb kérlek, kérdezd, amit akartál, bár lenne egy sejtésem, hogy mégis mi az. - nagyon meglepődtem, amikor félg könnyes, csillogó íriszeit mosolyogva vezette rám.

Újra felültünk az ágyon, én pedig megint a kezeim morzsolásába kezdtem. Nem tudtam, mégis hogy kéne ezt felvezetnem, szóval egyenesen kérdeztem rá.

- Jeongguk... Te egy omega vagy?