Kényszerítve || taekook✓

huszonkettedik

Azonnal hátatfordítottam, majd kirontottam az ajtón. Jeongguk aggódva utánam szólt, de rá sem hederítettem. Csak vörösköddel ellepett elmém sötét vágyainak engedelmeskedtem. Előkaptam a pisztolyomat, majd végighaladtam a folyosón. A végén balrafordultam.

Lépcsők sorozata következett, a fokokat néha átugrottam, néha pedig a bokám megsajdulásával nem törődve hármasával szedtem lefelé. Lihegve vágtam ki a fémajtót, és elhaladtam a többi cella mellett. Újabb két emeletet mentem lefelé.

A sötét létesítményben őrök álltak mindenhol. Néhányat lelőttem, másokat pedig csak vállon vagy lábon sebesítettem meg. Azoknak is súlyos sérüléseik lettek, de még túlélhették. Nem úgy, mint a testvérem.

Végül lélekszakadva rontottam be a gyengélkedőbe, ahol egyre hangosabb üvöltések töltötték ki a teret. Rögtön két őr állta az utamat, akiket csak lepuffantpttam. Egyenruhájukon azonnal vörös folt kezdett szétterjedni, de nem foglalkozva ezzel haladtam egyre közelebb az úticélom felé.

Az általam sokszor meglátogatott üvegablak előtt álltam meg. Bent láttam a hasonmásomat, ahogy egy székhez van kötözve. A testén kisebb sérülések nyomai látszódtak. Fejét hátravetve bömbölt, a körülötte lévő három férfi csak késekkel a kezükben meredtek rá.

Kórházi ruhája szakadozásokkal volt tele, minden ilyet vörös vére tarkította. A fejemben már nőtt a düh, és méreggel telve vágtam egyet öklömmel az üvegre. A nagy döngésre a három férfi azonnal odakapta a tekintetét, de a testvérem figyelmét csak nem tudtam felkelteni. Tovább kellett próbálkoznom.

- Hé! - kezdtem el teli erbőt dörömbölni az üvegfalon.

Nyílt a mellettem lévő ajtó, és az egyik férfi lépett ki rajta. A másik kettő bent folytatta az ikrem kínzását, amit csak úgy tudtam megakadályozni, ha bemegyek. El is indultam, de ekkor az új tag egy sokkolóval indulf felém. A készüléket egy rugással kicsaptam a kezéből, azonban még így is hozzaért a vádlimhoz. Mély üvöltéssel tartottam felé a fegyveremet, majd egy ujjmozdulattal fejbelőttem.

Bicegve folytattam az utam be a terembe. Az egyik férfi meglátott, és a kését azonnal a testvérem nyakának szegezte. Az csak habzó szájjal rángatta leragadt kezeit. Amint meglátott, könnyek gyűltek a szemébe, és szerencsére nem bekötött szájával egy értelmes szót próbált formálni.

- T-ta-e... - nyögte felismerhetetlenül. Nőtt bennem az aggodalom, és azonnal a fogvatartója felé emeltem a pisztolyomat.

Láttam, ahogy az ikrem megrémülve próbál hátrálni a székével, mire a férfi ügyetlenségből ejtett egy mély vágást a nyakán. Azonnal lelőttem volna, amikor a másik ugrott elé, ezzel felfogva a neki szánt golyót. Azon nyomban meghalt.

- H-ha közelebb jössz, megölöm! - próbálkozott remegő hanggal. A késénel éle az én egyetlen testvérem nyakába volt fúródva, egyre mélyítette el a sebet a férfi reszketésének köszönhetően.

Egy pillanat múlva azonban már holtan feküdt a földön a kínzó, az én pisztolyom meg füstölt. Azonnal odaszaladtam a testvéremhez, és elkezdtem kikötözni. Ő csak nyökögve próbált szabadulni véres kezeimtől.

- Nyugodj meg, már itt vagyok! Nem bánthat senki! - próbáltam csillapítani, de úgy nézett ki, pont most kapott rohamot.

Amint kiaszabadítottam a kezét, csépelni kezdte a hátamat, ütött, ahol ért. Úgy látszott, az itt töltött idő betette neki a kaput, mégjobban rájátszott a fogyatékosságára. Végleg bekattant. A lábaival kezdett rugdosni, én viszont felemeltem a vállamra, és nem foglapkoztam a testem minden pontjába hatoló ütésekkel.

Úgy püfölt, mintha ki akarna szabadulni. Meg is értettem. Még ha nem is fogta fel, látta, ahogy a tulajdon testvéréből egy gyilkos válik, akaratlanul is félni kezdett tőlem. Gudhatta volna, hogy őt soha nem bántanám.

Éppen, hogy kiléptem az ajtón, az ikremet tartó jobb karomba egy töltény fúródott. Azonnal lehanyatlott a kezem, az ikrem teste keményen puffant a földön. Utána csak gépfegyverek ropogását hallottam, és mikor a testvéremre néztem, kikerekedtem a szemeim.

Térdre este lyuggatott holtteste mellett, könnyeim folyni kezdtek. Mérhetetlen dühvel néztem a maffia vezetőjére, majd felé emeltem a pisztolyomat. Az emberi is mind így tettem, csak az ő fegyvereik csöve engem vett célba. Most, vagy soha!