tizenhetedik

288 21 1
                                    

Nagyot szippantottam a friss levegőből, hogy érezzem, milyen ellenségek fenik még ránk a fogukat a közelben. Felsóhajtva futottam tovább extrém gyorsasággal.

Éreztem, ahogy Jeongguk belém kapaszkodva gyorsan veszi a levegőt, és szívverése is egyre hevesebb lesz. Felmordulva álltam meg egy kisebb utcában.

- Valami baj van? - fordultam felé, és leemeltem volna magamról, ha nem lett volna olyan ragaszkodó.

Ujjai vége szorosan csimpaszkodott a pólómba, miközben egész fejét a mellkasomba temette. Illata az eddigieknél is jobban felerősödött, én pedig nagyot lélegeztem belőle. Akaratlanul is magával ragadott.

- N-nem... Csak kicsit rosszul vagyok... - mondta. A szája sarkából nyál csorhott, amiből arra következtettem, hogy talán hánynia kell.

- Nem szédülsz? Nincs hányingered? - kérdeztem a karomban tartott, összeszorított szemű fiútól.

- De...

- Melyik de? - emeltem fel kissé a hangom, mert meghallottam a lépteket magunk mögül.

- Mindkettő! - élesen szólt rám, majd felemelte a tekintetét. Meglepődtem.

Íriszei zölden csillogtak.

Goyrsan újra a karomba kaptam, majd amilyen sebesen csak tudtam, eltűntem onnan. Jeongguk aromája viszont ottmaradt. Csíkot húztunk magunk után, ami csak segített az ellenségeinknek abban, hogy minél előbb megtaláljanak bennünket.

Sóhajtva, illatától ködös elmével hagytam, hol érzékeim kiélesedésével megtaláljam a leggyorsabban hazavezető utat. Na, biztosan nem Jeonggukékhoz, azért én sem vagyok mindenható!

Magamhoz kellett vinnem, a régi házamba, méghozzá olyan gyorsan, mint amennyire csak tudtam.

Kényszerítve || taekook✓जहाँ कहानियाँ रहती हैं। अभी खोजें