A család hatalom✔️[Derek Hale ]

30.fejezet

lizzie;

Amikor odaértek hozzám, Derek egyből elém lépett és két keze közé fogva magához húzott és megcsókolt. Mikor elváltunk mosolyogva néztem fel rá, majd az oldalához bújva fordultam a többiek felé.

— Szóval alfa, mi? — mosolyodott el Lydia.

— Mit tehetnék? — rántottam vállat, majd megöleltem a lányt. — Jól vagytok? — kérdeztem, mire bólintott egyet.

Hirtelen csörögni kezdett a telefonom, mire elővéve Keelin néni neve villogott. Elhúzva a számat, de fogadtam a hívást és arréb sétáltam pár lépést a többiektől.

— Mit tehetek érted, Keelin néni? — kérdeztem unott hangon, mire a vonal másik végéről egy hatalmas sóhajt hallottam.

— Lizzie... Szükségünk van a segítségedre! Freya nem tudja fenttartani a bűbájt miközben Elijah-t keresi. Én nem tudok bemenni, hisz nincs olyan szoros kapcsolatom vele mint neked. Kellesz nekik... — magyarázta, mire felhorkantottam.

— Nem megmondtam nektek, hogy nem fogja tudni fenttartani a varázsigét miközben Elijah-t keresi? Mert úgy emlékszem szóltam, és ti pedig kerek-perec elküldtetek... — fújtattam idegesen, miközben éreztem a falka pillantásait.

— Lizbeth, nincs időnk erre, te is tudod. Gyere haza! — mondta, majd bontotta a vonalat.

— Ahogy azt kívánod nénikém... — morogtam, majd elindultam vissza a negyedbe.

— Mi történt? — kérdezte Lincoln, mire egy amolyan "komolyan kérdezted?" fejjel néztem rá, ő pedig mosolyogva nézett rám. — Aztán meg ne öld őket! — kiáltott utánam, mire megforgattam a szemem.

— Nem mintha lenne hozzá kedvem. — kiabáltam vissza és elsuhantam a Mikaelson házhoz.

— Több erőre van szükségem, hogy bemenjek és ott is maradjak addig amíg meg nem találom őt. — hallottam meg Freya hangját, mire kifújtam a levegőt, majd beléptem a szobába.

— Nem! — jelentettem ki, mire mindenki felém kapta a fejét. — Te a bűbájjal foglalkozol és fenttartod míg én bemegyek és megtalálom Elijah-t. — magyaráztam a tervet, mire nyitotta volna a száját, de én felemeltem a mutató ujjamat, hogy el se kezdje. — Nem érdekel semmilyen javaslat amit mondani akarsz. Így fogjuk csinálni vagy sehogy! — néztem a szemeibe, mire sóhajtva bólintott.

Unottan néztem a sókörre ahol percekkel ezelőtt a nagynéném is feküdt. Sosem szerettem mások elméjében lenni. Nem tartozott rám, hogy mit éltek át és mit éreztek, de... Van amikor nincs más választás. Sóhajtva ültem le a földre és néztem Freya-ra, aki bólintott, mire lefeküdtem és kitárt karokkal elhelyezkedtem.

— Tillate ulaz. Tillate ulaz... — kezdtünk kántálni, de én befejeztem amikor egy végeláthatatlan fehér folyosóra értem.

A legtöbb ajtó szintén fehér volt és kellemes nevetések és beszélgetések hallatszódtak ki, de volt egy ajtó ami megragadta a figyelmemet.

Hiszen az vörös volt.

Innen vértfagyasztó sikolyok és segélykiáltások hallatszódtak ezért gyorsan elléptem az ajtó mellől és tovább sétáltam. Az egyik ajtónál meghallottam a saját hangom is, mire homlokráncolva léptem be. Éppen az egyik olyan délutáni napot láttam amikor együtt edzettünk.