A család hatalom✔️[Derek Hale ]

19.fejezet

lizzie;

Majdnem egy négy órás repülőútnak nézünk elébe. Alig várom... Ma utazunk haza, hogy a holnapi temetésre hazaérjünk. Azóta a falkával nem beszéltem, és amikor hívtak se valászoltam nekik.

Nem tudom, hogy így egyszerűbb-e, de most ezt érzem helyesnek. A repülőút egész kellemes volt, de talán már szívesebben értem volna földet.

Marcel a reptéren várt bennünket, a saját kocsinkkal. Nem tudom, hogy hozatták ide ilyen hamar, de nem panaszkodok.

— Üdv itthon! — mosolygott ránk, majd engem és Hope-ot szoros ölelélbe zárt.

— Rég láttalak. — néztem rá mire bólintott.

— Így van, de mostmár itt vagy ez a lényeg. — bólintott mosolyogva.

— Menjünk haza! — hallottam apám hangját, mire felé fordultam.

— Ha nem baj én még nem mennék. Szeretnék körül nézni. — mondtam, mire rázni kezdte a fejét.

— Nem biztonságos, és nem én ne... — mondta, de Marcel a szavába vágott.

— Ne aggódj Klaus, vigyázok rá! — mondta miközben karját áddobta a vállam felett. Hálás mosollyan néztem rá, amit viszonzott is.

— Niklaus biztos vagyok benne hogy Marcellus oldalán nem lesz semmi baja. — vágott közne Elijah, mire apám megadóan bólintott.

Mielőtt Elijah beszállt volna a kocsiba odatátogtam egy "Köszönöm" szót mire elmosolyodott beszállt a kocsiba és elindult.

— Miért nem akartál haza menni? — kérdezte Marcel miközben a kocsikulcsomat áddobtam neki, hogy vezessen ő.

— Meg akartam nézni a várost. Itt születtem, de nem tudok semmit sem, hogy mi hol van. — mondtam mire bólintott.

— Akkor ma én leszek aki körbe vezet e csodás városban. — vigyorogott, mire elnevettem magam.

Megmutatta a Francia negyedet, a Jackson Square-t, a St Louis katedrálist, és a Mardi Gras világot. Mindegyik érdekes volt számomra, mert nem olyan hétköznapi volt mint Beacon Hills utcái. Még nappal is ment az élet, és egy percre sem állt le.

Még világos volt, alig lehetett délután kettő óra, amikor elindultunk valahova az erdő felé. Egyből tudtam, hogy hová megyünk, ezért fészkelődni kezdtem az ülésen. Anya falkájához mentünk a mocsárba.

Köztudott volt, hogy Marcel nem igen szerette a vérfarkasokat, ezért lettek kitiltva a negyedből. A kocsi leparkolt, mi pedig kiszálltunk, de még nem voltunk ott.

— Miért álltunk meg? — értetlenkedtem, miközben elindultunk az egyik irányba.

— Mert innen gyalog megyünk. — biccentett.

— Miért jöttünk ide? Utálod a farkasokat! —mondtam, mire bólintott.

— Nem szeretem a farkasokat, de vannak kivételek. Édesanyád is egy volt ezek közül, és te is, és titeket szeretlek. A családom vagytok, vagyis ő csak volt. — nézett rám, mire bólintottam.