Don't Forget Where You Belong (Larry, One Direction fanfiction)

29.

Nyűglődve fordultam át a másik oldalamra, hátha tudok még egy kicsit aludni, de az ébresztőm felkeltett. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Amikor kinyitottam a szemem és megláttam a göndörkémet mellettem szuszogni, akkor realizálódott minden bennem. Újra összeálltunk, Harryvel megint együtt vagyunk és tegnap forgattuk le az Infinity videóklipet. Megzavarta az agyam a mai álmom, ahol először öten voltunk, boldogok voltunk. Aztán hirtelen eltűnt minden, ami körülöttünk volt. A háttér fekete lett, és már nem mosolyogtunk többé. Egy kis idő után megint egyedül maradtam. Ez volt az álmom, remélem nem jelentett semmit, mert nem akarom őket úgy elveszíteni, mint ott.

- Min gondolkodsz? – húzódott hozzám közelebb a szerelmem.

- Azon, hogy ma is mennyire gyönyörű vagy. – mosolyodtam el és adtam neki egy „jóreggelt" csókot.

- A végén még elpirulok. – nevetett halkan.

- Már megtetted. – simogattam meg az orcáját, ahol a legintenzívebben jelent meg a pír.

- Hagyjál. – lett hirtelen morcos. – Annyira utálom, hogy még mindig képes vagy ennyivel paradicsommá varázsolni.

- Valami nem múlik el. – néztem hátra rá, mert időközben én a szekrényem elé vonszoltam magam és éppen húztam fel magamra az otthoni melegítőmet. – Gyere te is reggelizni, végezzünk vele még mielőtt Cara megérkezik. – nyitottam ki az ajtót és félmeztelenül akartam rajta kilépni.

- Ezesetben, ha mégse végeznénk, a biztonság kedvéért vegyél fel egy pólót is. – hintett felém egy légpuszit. – Két perc és én is kint leszek.

Kisétáltam a konyhába és meglepetésemre még senkit sem találtam ott. Kivettem egy bögrét a szekrényből és elkezdtem lefőzni egy adag kávét, amiből majd reggel mindenkinek jutni fog. amíg vártam, hogy a fekete folyadék elkészüljön, addig már megint az álmomon kezdtem gondolkozni. Nem akarom ezt élőben átélni. Kicsit időztem rajta, de aztán meggyőztem magam, hogy faszságokat gondolok. Az álmoknak nulla jelentőségük van az életben. Ezt megtanulhattam volna már.

- Jó reggelt, Tomlinson. – hallottam meg egy mögülem érkező mély hangot.

- Csá Payno! – amint azonosítottam, hogy melyik lakótársamé a hang én is köszöntöttem.

- Csinálsz nekem is egyet? – mutatott a kezemben lévő bögrére. – Addig megterítek. – indult is a szekrényhez, ahol a tányérokat tartjuk, majd a hűtőből is kivette a reggelihez szükséges dolgokat.

Egy kis várakozás után a másik három fiú is kivánszorgott a szobájából és mindenki leült a megszokott helyére. Én Harry és Liam között foglaltam helyet, mint mindig. Megvajaztam egy kenyeret, megpakoltam jó sok kolbásszal és sajttal és enni kezdtem. Harry rámtukmált néhány zöldséget is, amit egyáltalán nem kívántam, de miatta a számba erőltettem őket. Mivel jönni fog Cara, ezért ma nem mosogattunk el, és így hatékonyabban tudtunk készülni a négyórás zenekari próbára.

- Gyere ide! – intettem Harrynek és megálltam az előszoba bejárata előtt. – Amíg elintézem a reggeli cigim, addig légyszi fürödj le, mert háromnegyed óra múlva itt lesz Logan. – mondtam.

- Oké, megyek. – mosolygott rám, majd nyomott egy csókot a számra, pont, amikor nyílott a bejárati ajtó. Szerencsére még azelőtt szétrebbentünk, hogy Cara megláthatott volna minket.

- Sziasztok, srácok! – köszönt ezer wattos vigyorral a nő.

- Szia! Most indultam készülődni, úgyhogy majd beszélünk később. – fordult sarkon Harry.