Don't Forget Where You Belong (Larry, One Direction fanfiction)

3.

Kiléptem az irodaház ajtaján és kellemes szellő csapta meg az arcomat. Tényleg el kell gondolkodnom ezen a lehetőségen, legalább a rajongók miatt. Én is látom, hogy mennyire szeretnek még mindig minket, de ez a döntés talán életem egyik legnehezebb döntése. Sok mindent teszek ezzel kockára, ha igent mondanék, ki kéne lépnem a biztonságos, megszokott buborékomból.

Amikor elkezdődött a turné végre boldognak éreztem magam. Ma az összes régi seb fel lett tépve. Először jött a 10. évforduló, aztán a reunion lehetősége, Zayn, H. Nem számítottam, hogy ilyen érzelmi hullámvölgyekben lesz részem a mai napon, szóval felhívtam a legnagyobb támaszomat, Lottiet:

- Szia! Zavarlak? – kérdeztem legidősebb húgomat.

- Helló Boo, dehogy zavarsz. Mondd, mi a helyzet? – Kicsit gondolkodtam, hogy telefonon, ráadásul egy utca kellős közepén elkezdjek-e beszélni erről a kényes témáról, úgyhogy így válaszoltam:

- Figyelj, ma este ráérsz?

- Igen, persze. Miért? – kérdezett meglepetten. Sajnos nagyon ritkán tudunk találkozni.

- Ma nagyon sok dolog történt, valakivel muszáj megosztanom. Rengeteg kérdés van a fejemben, neked meg mindig jó tanácsaid vannak.

- Mi történt Louis? – nem válaszoltam, csak sóhajtottam egyet, úgyhogy folytatta – Jó, este úgyis elmondod. Nyolcra nálad leszek, addig is ne csinálj hülyeséget! – tudtam miért mondja, ha beüt a krach én csak még rosszabbá teszek mindent. Mindenki tapasztalta már. – Akkor este. Szia!

- Este... Szia Lottie!

xxx

Az egész délutánom agyalással telt. Nagyon sok pro és kontra érvet tudtam felhozni a reunionnal kapcsolatban. Első és legfontosabb érv, ami mellette szólt az az volt, hogy nem hagyhatom cserben a fanokat. Megígértem nekik, hogy ez csak egy szünet lesz. Először 18 hónapot mondtunk, majd ez kicsúszott öt évre. Talán megérdemelnék a hűségük miatt, hogy újra együtt legyen a banda, legalább az a koncert erejéig, Jasper is mondta, hogy utána meglátjuk mi lesz. Másodszor, pedig mindig is szerettem, ha van valaki, vagy vannak valakik mellettem a színpadon, így sokkal több lesz az önbizalmam.

Persze ott vannak az érvek, amik ellene szólnak. Ha ezek nem lennének talán már az irodában igent mondtam volna. Első kontra érv az, hogy mindannyiunk nagyon megváltozott azóta, nem hinném, hogy meg tudnánk felelni a rajongók elvárásainak. Ami ennél talán fontosabb, hogy nem tudom elképzelni, hogy milyen lenne nap, mint nap látni két olyan személyt, akik nagyon sok fájdalmat okoztak nekem. Zaynnel meg csak-csak meg lehetne beszélni a dolgainkat, bár valószínűleg nem fogom sose teljesen megbocsátani, amit tett akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt rá, de eddig mindig meg tudtunk mindent beszélni, csak ebben az esetben senki sem kezdeményezett. H, azaz Harry (ha újra együtt fogunk dolgozni, ami még nem biztos, ki kell tudnom mondani a nevét, szóval gyakorlok) ő már teljesen más tészta. Úgy gondolom, a mi kapcsolatunk az egy veszett ügy. Minden nap fáj, hogy vége lett, és az még ennél is jobban, hogy én csesztem el.

Olyan fél nyolc fele pittyent egyet a telefonom. Nem tudtam ki kereshet ilyenkor. Kezembe vettem a telefonomat és a képernyőn a menedzserem neve volt láthato, ennyit írt:

Jasper: Tomlinson! Mind a négyen igent mondtak, már csak a te válaszodat várjuk. Kérlek válaszolj olyan hamar, amilyen hamar csak tudsz, mert, ha igent mondasz jövőhét hétfőn már kezdenénk az előkészületeket, ezért vasárnap lenne egy konzultáció. Szép estét!

Nyilván én vagyok az utolsó, aki választ ad, szóval most rajtam múlik a banda sorsa. Még mindig nem vagyok biztos abban, hogy hogyan döntsek, csak jönne már a húgom.