Phoenix |Sakusa × Reader - Befejezett|

twenty

Közel fél óra telt el, mi azonban még mindig a társalgóban voltunk. Néha–néha beszélgettünk, vagy kiengedtünk némi hangot az ajkainkon, de ennél többet nem tettünk, ami beszéddel kapcsolatos volt. Kiyoomi időközben eldőlt a kanapén, majd fejét az ölembe tette, én pedig a haját simogattam és tekergettem. Voltak pillanatok, amikor nem volt szükség szavakra, egyszerűen beszéd nélkül is képesek voltunk egymással megbeszélni a dolgainkat. Ez pedig egy ilyen pillanat volt. Illetve, egy ilyen helyzet.

  – Kaptál valamit azért, amit Yuta–sannal csináltál? – kérdeztem halkan.

  – Az edző és Monoma–san csak elbeszélgettek velem egy picit, de mivel okkal tettem, ezért nem kaptam büntetést.

  – És...ő vele mi lett? – kérdeztem rá.

  – Monoma–santól hallottam, hogy miután magához tért, szembesítették a helyzetével, ő pedig szinte könyörgött, hogy ne értesítsék az anyját és azt ígérte, hogy messziről elkerül majd minket. Undorító...És én még felnéztem rá és kedveltem is.

  – Vannak aljas emberek a világban. Sajnos túl sok is.

  – Bárcsak ne lennének – sóhajtott.

  – Ezt sok ember szeretné.

  – Ha tudnád, hogy mennyire szeretném – szorította meg szabad kezemet.

Jómagam csak lehajoltam, majd adtam a homlokára egy puszit, és ezt követően visszaegyenesedtem.

  – Milyen Tanaka–sannal aludni?

  – Csendes – jegyezte meg – Mintha ott se lenne.

  – Akkor tudsz nyugodtan aludni.

  – Holnap visszajössz? Holnap este?

  – Visszamegyek. valamiért, már nem érzem azt a félelmetes veszélyt, mint napközben.

  – És alszol velem? – kérdezte bátortalanul.

  – Szeretnéd?

  – Igen. Szeretnék veled aludni – szólt kisfiús hangon.

  – Annyira aranyos vagy – szóltam kedvesen.

  – Nem vagyok az.

  – Csak most hagyd kérlek, hogy elárasszalak ilyesfajta kedveségekkel – sóhajtottam álmosan.

  – Jó egyezett bele végül, majd felült lassan, és adott egy puszit a fejemre, majd ajkaimra pillantott és beharapta kicsit a száját.

  – Mi az?

  – Megcsókolhatlak? – kérdezte suttogva.

  – Nem muszáj megkérdezned.

  – De én meg akarom – suttogta meleg lehelettel, majd ajkainkat összetapasztotta, és nyelvét egyből a számba vezette.

Belehümmögtem a csókba, és közben közelebb ültem hozzá. Kiyoomi csókjától végigáramlott a testemben a forróság, ami ellen nem tudtam mit tenni és igazság szerint nem is akartam. Csupán élveztem azt, hogy a puha ajkai, az én ajkaimat masszírozzák és nyelve az enyémet simogatja. A Kiyoomival töltött percek felértek minden pillanattal számomra.
Csókunk hozzá percig tartott, és amint véget ért, Kiyoomi adott egy puszit az ajkamra, és egyet az arcomra.

  – Asszem itt hagytam valahol – nyitott be valaki hirtelen az ajtón, majd felkapcsolta a lámpát.

Az ajtóban Daisho–san és Kuguri–kun léptek be és amint megláttak minket eléggé meglepődtek.

  – Ugye ti nem...? – szólt egyből Daisho–san.

  – Mi a francot csináltok itt, fél tizenegy után? – vonta fel a szemöldökét Kuguri–kun meglepetten.

  – Csak beszélgettünk – szóltam zavartan.

  – Ahaaaaa – húzta el a szót a Nohebi csapatkapitánya – Nem láttatok véletlenül valahol egy fekete kulacsot? – kérdezte tőlünk.

  – Daisho–san itt van – vette le a szekrényről Kuguri–kun, mely az ajtó mellett volt.

  – Végre meg van! – mosolygott Daisho–san – Kint láttam, hogy az éjszakások mászkálnak, szóval ne legyetek sokáig – tanácsolta nekünk.

  – Jó – biccentett Kiyoomi, ezt követően a két fiú magunkra hagyott minket.

  – Menjünk lassan vissza – néztem Kiyoomira.

  – Rendben – egyezett bele.

Lassan összeszedtük magunkat, majd Kiyoomi lejött velem a Karasuno szintjére, majd ott szorosan megölelt. Hosszú percekig ölelkeztünk, míg végül be nem mentem Yuu szobájába, ő pedig elindult az Itachiyamanak a szintjéig.
Bent láttam, hogy Yuu még mindig alszik, így leghalkabban feküdtem vissza mellé, miközben éreztem, hogy végre nyugadalmasan tudok majd aludni.