eleven

477 49 10
                                    

Csütörtök reggel kicsit fáradt voltam, így nehezen keltem fel, azonban Kiyoomi adott nekem pár puszit, amitől feltudtam rendesen kelni.
  Reggeli közben nem nagyon beszélgettünk, utána viszont én az edzővel beszéltem pár dolgot, majd utána ő eljött velem a reggeli edzésre.

  - Istenem, de meleg van - legyezte magát a férfi.

  - És még csak reggel kilenc óra van - sóhajtottam.

  - Ma elmegyünk venni pár karton vizet, mert kezd elfogyni - szólt az edző.

  - Kell segítség a menedzserektől? - néztem fel rá.

  - Dehogy, ti csak maradjatok itt - rázta meg a fejét.

  - Szia [Név]! - integetett nekem Lev, majd elhaladt mellettem, hogy a csapatához érjen.

  - Szia - integettem neki.

  - Sakusa hogy bírja a meleget? - kérdezte a férfi, miközben leült a padra.

  - Szenved. Nagyon szenved - ültem le mellé - Le is égett az egyik nap. Olyan fehér bőre van, hogy egy perc alatt is le tud égni.

  - Neked is elég világos bőröd van - nézett rám.

  - Én is leégtem kissé - szóltam zavartan.

  - Jó lenne egy kis eső - sóhajtott, miközben az ajtó felé nézett - Igyekezzetek, mintha élnétek! - kiabált az elsősöknek - Gyerünk, lépkedjetek!

  - Hajnalban mentek aludni - szóltam halkabban, egy mosoly mellett.

  - Mégis mit csináltak? - kerekedett el az edző szeme.

  - Sorozatot néztek és elszaladt az idő - vontam vállat.

  - Olyan sorozatot adok én nekik, meg hajnalig való fent maradást az edzőtáborban - állt fel, majd elindult feléjük.

A fiúk megdermedtek, és megfordulva, az ellenkező irányba indultak el, hogy kerülőben jöhessenek a helyünkre.
  Csak egy nevetés mellett néztem, ahogy a fiúk gyorslépésben próbáljál lehagyni az edzőt, miközben a cipőt csikorogtak a padlón és a labdának a tipikus hangját lehetett hallani, ahogy pattan. Ez pedig megnyugtató volt számomra, hiszen imádtam ezeket a hangokat.

A reggeli edzés után, ahogy kiértem a csarnokból, elindultam a B csarnok felé, hogy megnézzem Kiyoomi kijött-e már, azonban pont akkor lépett ki Komorival az oldalán.

  - Milyen volt az edzés? - kérdeztem, miközben odaértem, és a homlokomat is megtöröltem.

  - Hazaakarok menni - motyogta Kiyoomi, majd elindult előre.

  - Mi a baja? - néztem fel Komorira.

  - Melege van és izzad - sóhajtott a barna hajú fiú - És ettől természetesen rosszul van. Rettentően meleg van - tette a fiú a szeme elé a kezét, majd úgy vizslatta az eget.

  - Összekaparom őt, hogy ne ilyen legyen egész nap - néztem a barna hajú fiúra bíztatóan.

  - Hálás lennék! - csapta össze a kezeit.

Megfordulva, elkezdtem Kiyoomi felé futni, és ahogy közel értem hozzá, hirtelen átöleltem hátulról. A pólója izzadt volt és éreztem, hogy mennyire forró a bőre. Azonban ez nem tudott érdekelni.

  - Neee, engedj el, rosszul leszek - kezdett el Kiyoomi nyafogni.

Szorítottam egyet a barátomon, miközben egyszerűen nem tudott érdekelni, hogy le van izzadva. Ennyi nem gátol meg abban, hogy vele legyek, vagy megérintsem.

Phoenix  |Sakusa × Reader - Befejezett|Where stories live. Discover now