Phoenix |Sakusa × Reader - Befejezett|

two

Ahogy haladtunk a lépcsőn, legbelül imádkoztam, hogy minél hamarabb felérhessünk, ugyanis a cuccaink nehezek voltak és féltem, hogy a fiúk nem fogják bírni. Felérve a másodikra, egy sárga melegítőt viselő fiú rohant felénk és annyira sietett, hogy kishíján fellökött. Ahogy nekem érkezett, egyből elkapta a karomat erősen, mire ijedten ugrottam el tőle, azonban emiatt kibillentem az egyensúlyomból, és ha valaki nem kapja el két oldalt a vállamat, lezugok a lépcsőről.

  - Normális vagy?! - hallottam meg barátom mérges hangját.

  - Sajnálom, ezer bocsánat! - hajolt meg előttem a felnyírt, szőke hajú fiú - Nem volt szándékos, kérlek ne haragudj!

  - Ezzel sokra megyünk! Le is eshetett volna! - emelte meg a hangját Kiyoomi.

  - Semmi baj, nem haragszom - szóltam halkabban - Csak kérlek, máskor ne siess ennyire - néztem a fiúra.

  - Tényleg nem direkt volt, csak....

  - Nincs csak! - szólt idegesen Kiyoomi, majd letette az egyik táskát és maga elé húzott, hogy előtte menjek.

Szó nélkül intettem a szőke hajú fiúnak, majd haladtam előre, hogy felérhessünk az ötödik szintre. Hamar oda is értünk, és ahogy ez megtörtént, megkerestük azokat a szobákat, amikhez tartoztak a kulcsok. A miénk a hatos volt, így azt nyitottam ki, majd mentem előre. Kiyoomi követett és amint beljebb kerültünk, ő letette az ágy mellé a holminkat.

  - Jól vagy? - kérdezte hirtelen, miközben elém állt.

  - Jól vagyok, nincs baj - mosolyogtam halványan, miközben az ágyra tettem a cuccunkat.

  - Láttam rajtad, hogy megijedsz, amikor elkapott - szólt, miközben levette magáról a maszkot, majd beleszippantott a levegőbe - Tiszta - szólt megkönnyebbülten.

  - Csak...tudod miért - néztem fel barátomra, akinek körülbelül a válláig érhettem - Kiyoomi, kaphatok egy ölelést?

  - Mondanod se kell, csak tedd meg - szólt halkan, majd közelebb lépett és óvatosan megölelt.

Arcomat a mellkasába fúrtam, miközben magamhoz öleltem őt az oldalánál. Ő a vállamnál szorított magához, én pedig magamba szippantottam kellemes illatát. Örültem, amiért voltak dolgok, amiket már félelem nélkül megtudtam Kiyoomival tenni. Azonban a legtöbb dolog még nem ment.
  A fiú a fejét a vállamra tette és adott rá egy apró puszit. Egyszerűen soha nem tudtam volna megunni az öleléseit. Élveztem, hogy magasabb és erősebb nálam, hiszen emiatt rettentően jó volt őt ölelni.

  - Fáj még a hasad? - kérdezte hirtelen.

  - Vettem be gyógyszert indulás előtt, szóval jobb lett. És van is még nálam - motyogtam a pólójába.

  - Mikorra múlik el? - kérdezte, miközben a vállamat cirógatta.

  - Ma este felé szerintem már rendben leszek.

  - Ha szeretnél valamit, mondd el. Megveszem, vagy teljesítem - hajolt el, majd lenézett a szemembe.

  - Most nem vágyom semmire se, de szólok majd. És köszönöm - mosolyogtam fel rá.

  - Annyira jó lenne, ha minden olyan lenne, mint régen - szólt alig hallhatóan, de egyben aggódva, majd ellépett tőlem és elkezdett kipakolni.

  - Egy nap biztos jobb lesz - reagáltam a halk szavaira.

  - Én szeretném a legjobban, hogy jobb legyen - vallotta be, miközben kicipzározta az utazóját.

Egyetlen egy szó nélkül kezdtem el sétálni az ablak felé, majd kinyitottam azt és kinéztem rajta. Épp egy csapat volt lent az udvaron és egy belépett a kapun. A Nohebi volt, akik beléptek és az Aoba Johsai, akik álltak az udvaron.