♥ Beküldte: nanabaishot ♥
༄Név: Nick M. Zacharias
(Fontos, hogy ebben a történetben, még csak Annie és Eren fedte fel magát.)
17 éves, és a Shina Falon belül szolgál a Katonai Rendőrség tagjaként.Két éve végzett a 102. kadét hadtestnél. Szülei, Miche Zacharias és Nanaba tanácsára jelentkezett Rendőrnek. Az első helyen végzett, így a lehetőség adott volt. Nile Dawk, apja gyerekkori barátja szerint hiba elpazarolni az erejét arra hogy lustálkodjon, és titánokat kéne ölnie. Nick azonban felelősségteljesen végzi a munkáját rendőrként, tavaly megkapta az év újonca címet.
Az idén érkezett Annie Leonhartot nevezték ki mellé társnak, akivel rengeteg ügynek tettek pontot a végére. Nemsokára többet kezdtek érezni egymás iránt, viszont a két titán harca alatt Annie eltűnt. Illetve ezt gondolta. Hisz nem tudta, hogy barátnője a Nőstény titán. Ezért Erenhez hasonlóan bosszút fogadott a titanok ellen.
Kilépett a Katonai Rendőrségből és jelentkezett a Felderítő egységbe.Néhány nap múlva, mikor a felderítők visszatértek, nem látta szüleit a túlélők között. Erwin parancsnok mondta el neki, hogy mi történt Miche-vel és Nanaba-val. Mikor belépett a felderítőkhöz, hamar elnyerte bajtársai bizalmát és nemsokára utolérte Levi hadnagyot. Ő lett az emberiség egyik legerősebb katonája és Levi mellé osztották be.
༄Külső tulajdonságok:
- 195 cm
- erős testalkat
- apjához hasonlóan alul felnnyírt, felül hosszabb, szőke haja van
- szemei zöldek
- mellkasán egy hatalmas seb éktelenkedik
- rendkívül gyors és erős
༄Belső tulajdonságok:
- bár külsőleg inkább apjára ütött, belül tiszta anyja
- kedves, vidám, mosolygós fiú volt, habár mostanra az életről alkotott képe elég negatív
- segítőkész és bármikor életét adná barkiért
- hamar lesz dühös, de inkább csendben elvonul
- almodozó, még mindig Anniet várja, hátha visszajön hozzá, bár tudja, hogy ,,meghalt'' (legalábbis nem mondták el róla a titkot)
- harcban éles eszű, remek reflexekkel rendelkezik༄Legjobb barátai:
Marlowe Freudenberg
Reiner Braun
Connie Springer
Ymir༄Testvére:
Michaela Zacharias
Nirvana Zacharias
[ NICK M. ZACHARIAS ]
-----
Nanabaishot már előttem írt egy részt az egyik könyvében kedves Zachariasról. Ha gondoljátok csekkoljátok le! ♥♥
Ui: nagyon tetszik a rajzod! (o・_・)ノ❤❤bibe 🐖
YOU ARE READING
ATTACK ON TITAN 𝘧𝘢𝘯𝘨𝘪𝘳𝘭 𝘴𝘻𝘦𝘮𝘮𝘦𝘭
Random𝙎𝘼𝙎𝘼𝙂𝙀𝙔𝙊! 𝙎𝙃𝙄𝙉𝙕𝙊𝙐 𝙒𝙊 𝙎𝘼𝙎𝘼𝙂𝙀𝙔𝙊! ㅤ進撃の巨人--✧ ㅤ⤷ teóriák/humor/tények etc. ㅤ ㅤEgy mára már viszonylag eléggé inaktív, ㅤ𝘼𝙩𝙩𝙖𝙘𝙠 𝙤𝙣 𝙏𝙞𝙩𝙖𝙣 𝙨𝙝𝙞𝙩𝙥𝙤𝙨𝙩, amit körülbelül ㅤ15 évesen írtam. Mielőtt továbbhaladnál, ㅤezt...