Magnus Chase and The Sword of Summer (A Nyár Kardja)

3.Ne menj el idegen rokonnal kocsikázni

Nos, boldog születésnapot nekem!
Január 13. volt? Őszintén szólva fogalmam sem volt. Repül az idő, amikor hidak alatt alszol, és kukákból eszel.
Tehát hivatalosan is tizenhat éves voltam. Jelenleg Freaky bácsi sarokba szorított, és bejelentette, hogy én vagyok a következő merényletének jelöltje.

-Ki - kezdtem volna kérdezni. -Tudod mit? Nem fontos. Örülök, hogy láttalak, Randolph. Most megyek.
Randolph az ajtóban maradt, és elzárta a kijáratomat. Botjának vascsúcsát felém mutatta. Esküszöm éreztem, hogy a szoba túloldaláról a szegycsontomhoz nyomja.
-Magnus, beszélnünk kell. Nem akarom, hogy hozzád érjenek. Nem, főleg azután, ami édesanyáddal történt…
Egy pofon is kevésbé lett volna fájdalmas.
Annak az éjszakának az emlékei pörögtek át a fejemben, mint egy beteges kaleidoszkóp: a bérházunk reszket, sikoly a padlóról, anyám - aki egész nap feszült és paranoiás volt - a tűzlétra felé vonszolva, mondván, hogy meneküljek. Az ajtó széthasadt és kitört. A folyosóról, két vadállat bukkant elő, a medencéjük piszkos hó színű, a szemük kéken izzott. Az ujjaim lecsúsztak a tűzoltókorlát és leestem, a sikátorban egy szemeteszsák halomban landoltam. Pillanatokkal később a lakásunk ablaka felrobbant, és kiböfögött tűz.
Anyám azt mondta, hogy fussak. Én ezt tettem. Megígérte, hogy meg fog találni. Soha sem tette. Később a hírekben hallottam, hogy holttestét kihozták a tűzből. A rendőrség engem keresett. Kérdéseik voltak: gyújtogatás jelei; az iskolai fegyelmi problémákról készített jegyzőkönyvem; a szomszédok kiabálásról szóló jelentései és a hangos baleset a lakásunkból közvetlenül a robbanás előtt; az a tény, hogy elmenekültem a helyszínről. A jelentések egyike sem említett ragyogó szemű farkasokat.
Azóta az éjszaka óta bujkálok, radar alatt élek, túl elfoglalt a túlélés ahhoz, hogy rendesen szomorkodjak anyukám miatt, azon gondolkodva, hogy hallucináltam-e azokat a vadállatokat ... de tudtam, hogy nem.
Most, ennyi idő után Randolph bácsi segíteni akart nekem.
Olyan szorosan markoltam a kis dominót, hogy a tenyerembe vágott. -Nem tudod, mi történt anyámmal. Soha nem törődtél egyikünkkel sem.
Randolph leeresztette a botját. Erősen rátámaszkodott, és a szőnyeget bámulta. Szinte el is hittem, hogy megbántottam az érzéseit.
-Könyörögtem édesanyádhoz - mondta. -Azt akartam, hogy idehozzon, hogy ott éljen, ahol megvédhetlek. Elutasította. Miután meghalt ... - Megrázta a fejét. -Magnus, fogalmad sincs, mióta kerestelek, vagy hogy mekkora veszélyben vagy.
- Jól vagyok - vágtam rá, bár a szívem a bordáimnál dobogott. -Nagyon jól vigyáztam magamra.
- Talán, de azok a napok elmúltak.- Randolph hangjának bizonyossága a hidegrázást hozta rám. -Tizenhat éves vagy, a férfikor korában vagy. Egyszer megúsztad, azon az éjszakán, amikor édesanyád meghalt. Nem engedik, hogy újra elmenekülj. Ez az utolsó esélyünk. Hadd segítsek, különben nem éled túl a mai napot.
Az téli díszek fényei átvilágítottak az ólomüveges ablakon, színesre változtatva Randolph arcát, amolyan kaméleon stílusban.
Nem kellett volna idejönnöm. Hülye, hülye, hülye. Anyám újra és újra adott egy egyértelmű üzenetet: Ne menj Randolphhoz. Mégis itt voltam.
Minél tovább hallgattam őt, annál jobban megrémültem, és annál kétségbeesettebben szerettem volna hallani, mit mond nekem.
-Nincs szükségem a segítségedre.- letettem a furcsa kis dominót az asztalra. -Nem akarom-
-Tudok a farkasokról.
Ez megállított.
- Tudom, mit láttál - folytatta. -Tudom, ki küldte a lényeket. Függetlenül attól, hogy mit gondol a rendőrség, tudom, hogyan halt meg édesanyád.
-Hogyan-
-Magnus, annyi mindent el kell mondanom neked a szüleidről, az örökségedről… apádról.
Jéghideg veríték folyt végig a gerincemen.-Ismered az apámat?
Nem akartam Randolph-nak semmiféle ütőkártyát adni. Az utcán élés megtanította, milyen veszélyesek lehetnek az ütőkártyák. De engem megfogott. Hallanom kellett ezeket az információkat. A szeme csillogásából ítélve tudta.
-Igen, Magnus. Apád személyazonossága, anyád meggyilkolása, az oka annak, hogy megtagadta a segítségemet ... mindez összefügg. -Intett a viking gyűjteménye felé. -Egész életemben egy céllal dolgoztam . Megpróbáltam megoldani egy történelmi rejtélyt. Egészen a közelmúltig nem láttam a teljes képet. Mostmár igen. Mindez a mai napig, a tizenhatodik születésnapodig vezet.
Az ablakhoz hátrátam , olyan messzire Randolph bácsitól, amennyire csak tudtam.-Nézd, nem értem a 90 %-át annak, amit mondasz, de ha tudsz mesélni apámról -
Az épület úgy megrázkódott, mintha egy ágyút lőttek volna el a távolból - olyan mély zúgás kíséretében, hogy azt még a fogamban is éreztem.
- Mindjárt itt lesznek - figyelmeztetett Randolph. -Kifutunk az időből.
-Kik ők?
Randolph a botjára támaszkodva sántított előre. Úgy tűnt, hogy a jobb térde nem működik. ’Sokat kérdezel, Magnus. Nincs okod megbízni bennem. De azonnal velem kell jönnöd. Tudom, hol van a születési jogod.-  Az asztalon lévő régi térképekre mutatott.- Együtt megkereshetjük, ami téged illet. Ez az egyetlen dolog, ami megvédhet.
Átpillantottam a vállamon, ki az ablakon. Lent a Commonwealth Mall bevásárló központjában Hearth eltűnt. Ugyanezt kellett volna tennem. Randolph bácsira pillantva próbáltam bármilyen hasonlóságot észrevenni anyámmal, bármit, ami arra ösztönözhet, hogy bízzak benne. Nem találtam semmit. Impozáns tömege, intenzív sötét szeme, humortalan arca és merev modora volt ... anyukámnak éppen az ellentéte volt.
- A kocsim kint van - mondta.
- T-talán meg kellene várnunk Annabetht és Frederick bácsit.
Randolph elfintorodott. -Nem hisznek nekem. Soha nem hittek nekem. Kétségbeesésből, végső megoldásként hoztam őket Bostonba, hogy segítsenek megkeresni, de most, hogy itt vagy-
Az épület ismét megrázkódott. Ezúttal a hangot közelebbinek és erősebbnek éreztem. El akartam hinni, hogy a közeli építkezésből, katonai szertartásból vagy bármi más könnyen megmagyarázhatóból származik. De az eszem mást mondott. A zaj úgy hangzott, mint egy óriási láb lépése - mint a zaj, amely a lakásunkat megrázta évekkel ezelőtt.
- Kérlek, Magnus. - Randolph hangja remegett. -Elveszítettem a saját családom azok miatt a szörnyek miatt. Elvesztettem a feleségemet és  lányaimat.
-Neked - neked volt családod? Anyám soha nem mondott semmit -
- Nem, nem lett volna. De az édesanyád… Natalie volt az egyetlen nővérem. Szerettem őt. Utáltam elveszíteni. Téged sem veszíthetek el. Gyere velem. Apád hagyott valamit, hogy megtaláld, valami olyasmit, amely megváltoztatja a világokat.
Túl sok kérdés tolongott az agyamban. Nem tetszett az őrült fény Randolph szemében. Nem tetszett, ahogy világokat mondott, többes számban. És nem hittem abban, hogy anyám halála óta megpróbál megtalálni. Az radarom folyamatosan fent volt. Ha Randolph név szerint kérdezett volna rólam, az egyik utcai barátom szólt volna róla, mint Blitz ma reggel Annabethről és Frederickről.
Valami megváltozott - valami miatt Randolph úgy döntött, hogy érdemes megkeresni.
-Mi van, ha csak futok? - kérdeztem. - Megpróbálsz megállítani?
-Ha futsz, megtalálnak. És meg fognak ölni.

A torkom olyan volt, mintha tele lenne vattacsomóval. Nem bíztam Randolphban. Sajnos azt hittem, komolyan gondolja, hogy az emberek megpróbálnak megölni. Hangjában az igazság gyűrűje hallatszott.

-Nos, akkor - mondtam - menjünk egy kört.