Lili1234556899 kérésére ❤️✨
Kagamival még Amerikában ismertük meg egymást. Ha nem kosarazott mindig velem volt. Ami a hétnek a fele volt. Annyi év különbség volt, hogy én 1 évvel felette jártam. Viszont a felsőt már Japánban kezdtem, és azóta nem beszélgetünk. De gondoltam, hogy ez lesz. Eltűnök csak úgy félévkor? Utána még keressen meg.
Majd gimiben találkozok Riko Aidával. Később félév fele belerángsttunk pár évfolyam társat, hogy kezdjünk el egy kosár csapatot. Nagyon sokat szenvedtünk, de készen lettünk vele. Így mostmár csak az új embereket kell várnunk. Riko mint edző, és én mint menedzser fogtunk ezekbe bele.
Mivel 2. Évünk évnyitóján dolgom volt így kissé elkésve értem be.
- Jó reggelt! Bocsánat a késésért, akadt egy kis dolgom! - mentem be a terembe.
- [Név]-chan! - ugrott a nyakamba Riko egyből.
- Jó reggelt [Név]-san! - köszöntek az idősebbek. Mivel még az újak nem ismernek. Majd Riko oda rángatott az újoncok elé.
- Újoncok! Ő itt [Teljes Név] a menedzserünk! Lesznek olyan alkalmak amikor ő fog edzést tartani, de inkább utcai kosarazást fog tanítani ha ő fog edzeni titeket! - mutat be engem mire intek egyet. Mondjuk elég fura, hogy mindenki fél meztelen volt előttem.
- Ano... Te neked nem kellett levenni a pólód? - megyek a kék hajú fiú elé. Mire mindenki nem kicsit van megijedve. Majd egyszerre felkiáltanak, hogy "Mióta van itt?!".
- Akkor te lehetsz Kuroko! - cserélünk helyet Rikoval. - Vedd le kérlek te is a pólódat. - néz rá kedvesen Riko.
Nem néztem nagyon a fiúkra mivel Hyuga lefoglalt néhány kérdéssel. Amiket mindent meg is beszéltünk. Megköszönte a segítséget, majd kiment a többiek után.
- Te nem akarsz átöltötni? - kérdezem meg egy újoncot. Viszont füzetemből nem nézek fel, mert le ellenőrzöm, hogy jól-e írtam mindent.
- Még beszélni szeretnék veled. - szólal meg mire felnézek rá. De még a vér is megfagy bennem.
- K-Kagami? - nézek rá sokkoltan, és kérdően.
- Rég láttalak [Név]! - néz le rám.
- Miről szeretnél beszélni? - kérdezek rá óvatosan.
- Ja csak arról, hogy miért Tatsuyától kell megtudnom, hogy elköltöztetek! - néz rám kissé szomorkásan.
- Ezt beszéljük meg máskor kérlek... Még ma rengeteg dolgom van. - nézek rá, mire lemondóan sóhajt egyet. - Majd gondolom találkozunk. - intek egyet, majd el húzok a tesi teremből.
Délután mikor végzünk elkezdek hazafele sétálni. Hirtelen valaki mellém sétál.
- Szia Kuroko! - mosolygok rá mire int egyet. - Te is errefele laksz? - kérdezek rá.
- Igen. [Név]-san te, és Kagami-kun honnan ismeritek egymást? - kérdez rá.
- A "san"-t nyugodtan lehagyhatod! Kagamival gyerekkorunkban ismertük meg egymást. - mosolyodok el.
- Te is Amerikai vagy? - kérdez rá mire bólintok egyet.
- Szóval a titokzatos 6. tag... - gondolkodom hangosan. - Alig lehet észrevenni téged, de ha odafigyelsz könnyű. - mosolyodok el.
- Oi! - hallunk meg egy mély hangot mögüllünk.
- Szia Kagami! - intek neki. Kuroko pedig csak intéssel köszön.
Pár sarokkal később Kuroko lefordult az egyik sarkon így kettesbdn hagyva engem a vörössel.
- Kosrazzunk egyet. - nézek rá, mire bólint egyet.
A játszótér felé vettük az irányt. Nekem feljött néhály ilyen régebbi emlék amikor még kicsik voltunk. Ezektől apró mosoly lett arcomon.
- Nézzük fejlődtél-e! - néz rám.
- Tudtommal én, és Tatsuya tanítottunk meg játszani. - rántok vállat.
Végülis döntetlsnbdn egyeztünk meg, mert mindketten nagyon kifáradtunk a végére. Egymás mellett ülve fújjuk ki magunkat.
- Akkor miért költöztél el? - kérdez rá.
- Anyumék akartak viszont nem engedték, hogy maradjak. Ezt aznap tudtam meg reggel, hogy költözünk így még csak elbúcsúzni sem tudtunk. - húzom fel térdeimet amire államat támasztom.
- Értem. - mondja majd rámnéz. - Végül is majdnem te nyertél. - tartja ki az öklét, mire leöklözök vele.
- Hát az én stílusomban akartál megverni! - nevetek fel. - Azóta ezt használod? - kérdezem meg.
- Igen. Elvertem Tatsuyát is! - húzza ki magát büszkén.
- Ügyes vagy. - nézek rá. - Sokat fejlődtél ám! - nézek rá büszkén.
- Akkor ismét egy csapatban úgy látom. - mosolyodik el mire rámosolygok.
- Nem szabadulsz tőlem olyan könnyen ám! Amíg egy csapatban játszunk addig kísérteni foglak! - ütök játékosan a vállába.
- Kezd hideg lenni. Mennyi időre laksz innen? - kérdez rá.
- 20 percre igazából. - vakargatom tarkóm.
- Én itt lakom a sarkon. Nem jössz fel? - kérdezi meg, mire bólintom egyet. Mivel tényleg kezd hideg lenni.
A háza igen otthonos. Elég drágának tűnik. Mondjuk ők mindig is a gazdagabbanhoz tartoztak, szóval így megértem.
Miután úgy körbenéztem a házban megálltam gondolkodni mit is kéne most csinálnom. Hirtelen Kagami alakja jelent meg előttem. Majd ahogy meg is jelent közelebb rántott magához, és szorosan átölelt.
- K-Kagami? - szólítom nevén.
- Csak... Maradjunk így. - mondja mire én is visszaölelem. - Nagyon hiányoztál... És tudod be szeretnék vallani neked valamit... Én azt hiszem szeretlek! - tolt el magától, és belenézett [Sz/sz] szemeimbe. - Erre csak akkor jöttem rá mikor elmentél, és nemtudom mikor vagy hogy, de szeretlek! - jelenti ki.
- A-azt hiszem én is mondhatnám ezt... - motyogom teljesen vörös fejjel. - Én is szeretlek! - jelentem ki a végére.
A csapat nem értette egy napos ismeret után hogy lehetett ez. Elmagyaráztuk nekik, hogy mi már nagyon régóta ismerjük egymást. Azt is elmondtuk, hogy én tanítottam Kagamit kosarazni egy régi ismerőssel. De a csapat örült nekünk ami jó érzéssel töltött el engem, és szerintem Kagamit is.