Dazai Osamu X Reader (BSD)

622 50 13
                                    

Junko-chan19 kérésére~ 💖✨

- Na barátom... Azt hiszem többé nem lehetünk barátok. - mondom szomorkásan félre pillantva.

- Légyszi, [Név]-chan! Tudom, hogy még megoldhatjuk valahogy! - mondja kétségbeesetten, Dazai.

- Sajnálom, Osamu... - nézek vissza Dazaira, akinek kétségbeesett tekintete volt. - Uno. - rakom le a +4-es kártyát.

- NEEE! -kiállt fel hátraesve a székében, majd hirtelen kicsapódik az irodám ajtaja.

- Ti meg mégis mi a jó büdös istent csináltok!? Már egy órája csak ezt halljuk a fő irodában! - kezd kiosztani minket, majd mellénk sétálva elveszi a kártyákat.

- Na de, Kunikida~! Most miért rontod el az egyetlen szórakozásunkat? - fújom fel arcomat, mint egy öt éves kisgyerek.

- A munátokat csináljátok, ne ezekkel a hülyeségekkel játszatok! - mondja idegesen majd kivirharzik az irodámbólmaga mögött becsapva az ajtót.

- Miért ilyen kemény, csak velünk? - néz rám, Dazai, ahogy felállt a földről.

- Foggalmam sincs, de ez már szemétség! - sóhajtok egyet. - Ez meg már be van fejezve, szóval amíg nem látja mit jár a szája.. -morgom, ahogy keresztbe rakom kezeimet.

- El sem hiszem, hogy megcsináltattad velem a papír munkámat. - rázza fejét, Dazai.- Pedig csak egyszerű fordított pszichológiát használtál rajtam. - kezd nyafogni.

- De az a fordított pszichológia mindenkin működött akiken eddig kipróbáltam. - mondom felállva helyemről. - Bent sem kéne lennem, mert szabadnapom van, de mindegy. - nyújtzózok egyet. - Na viszont kifele, ezt átviszem, Kunikidának, utána szabad vagyok! - mondom kezembe véve papírjaimat. - Hozd a tieidet is, mert le kell adni azokat. - nézek barna hajúra vállam felől, mire bólintva magához veszi a hatalmas, de tényleg hatalmas kupacot. Hisz a sok elmaradott munkáját is megcsináltattam vele. Viszont az irodába lépve, csak Atsushit pillantjuk meg.

- Dazai-san! [V/Név]-san! Kunikida-san mondta, hogy maradjak itt veletek, mert nem tudja mit csinálnátok egyedül! - áll vigyázzba a tigris kölök.

- Mondtam már, hogy felejtsd el a 'San' kifejezést. - forgatom meg szemeimet. - Amúgy csak a papírokat hoztuk, és utána én megyek haza. - rakom le Kunikida asztalára a kisebb kupac papíromat. - Én elengednélek, de Dazai a mentorod, szóval ő mondja meg, hogy mit csinálj. - pillantok Dazaira, majd vissza az alacsony szürkére.

- Én elengedlek, Atsushi-kun~! Viszont az Uno-t kérem vissza! - teszi keresztbe kezeit.

- Oh! Persze! - mondja, majd zsebébe nyúlva elő is veszi a doboz kártyát. - Itt van, Dazai-san! - nyújtja az említettnek a kártyát, aki ki is kapja a kezéből.

- Akkor majd holnap találkozunk, Atsushi-kun, Dazai! - intek nekik, majd kimegyek az irodából becsukva magam mögött az ajtót.

Komótos tempóban sétáltam haza, és kémleltem a környéket, hisz elérkezett a tavasz, és minden virágba borult. Gyönyörű virágok borítják a fákat, és a mai napon tökéletes idő van. A madarak csiripelnek, és mindenki siet haza a munkából, így egyértelműen rengeteg ember van az utcákon, és a járműveken. Ezért vagyok szerencsés, hogy itt lakok két sarokra az iroda épületétől.

- Úgy látom már itt vagy. - nézek a falnak dőlt emberre. - Na gyere, menjünk haza. - biccentek a megfelelő irányba, melyre bólintva egyet ellöki magát a faltól, majd mellém sétálva össze kulcsolja ujjainkat. - És mikor is tervezzük elmondani a többieknek azt, hogy együtt vagyunk? - kérdezek rá.

- Majd mikor megtudják, hogy te is a Port Maffiánál dolgoztál. Furálni kezdenék, ha megmondanánk, hogy együtt vagyunk 6 éve. - sóhajt egyet, félre nézve.

- Igazad van. - bólintok egyet. - De szerintem az is fura volt nekik, hogy mikor két hónapja dolgozni kezdtem ismertelek téged. - kuncogom el magam.

- Ki tudja~! Kunikida-kun biztos valami teóriát már kitalált. - forgatja meg barna hajú szemeit.

- Meglehet. - mosolygok a magasabbikra, majd vissza pillantok magam elé.

[𝑨𝒏𝒊𝒎𝒆 𝑪𝒉𝒂𝒓𝒂𝒄𝒕𝒆𝒓𝒔 𝑿 𝑹𝒆𝒂𝒅𝒆𝒓] (BFEJEZETT!!)Where stories live. Discover now