Dazai Osamu X Oc (BSD)

741 17 4
                                    

Ismét itt a kedvenc shippem (ki gondolta volna) LunaHimiko-chan kérésére~ ❤️😂✨

Amint meghallottam, hogy mi történt Osamuval egyből a kórházba siettem. Amint megtudtam, hogy melyik szobába került egyből odafutottam, és szobájáig meg sem álltam. Könnyeim már elég rendesen folytak mikor beviharoztam a szobájába melyben egyedül van. Amint becsuktan az ajtót egyből ágya mellett elhelyezkedő székre ültem, és néztem sebes arcát. Teljesen úgy néz ki mintha mélyen aludna, csak most túl mélyen alszik.

- Osamu... - motyogom nevét. - T-Tudtam, hogy nem szabadna elengednelek téged arra a küldetésre! Rossz előérzetem volt... Én mégis elengedtelek, és nézd meg! - nézek rá arcára. Majd kezemmel végigsimítok hideg arcán. - M-Minden rendben lesz! Most nem halhatsz meg, még ott van egy egész élet előtted! - térdelek le az ágy elé, majd homlokomat mellkasának döntöm. - Hisz te mondtad... Együtt fogjuk leélni az életünket talán egy, talán több gyerekkel akiket felnevelünk... - mondom megtört hangon.

- Naito! Dazai! - hallom meg bátyám hangját. - Ahj ez a barom! - morogja orra alatt bátyám, majd mellém ül, és átölel. - Dazai! Ha meg mersz halni én esküszöm... - kezdi el bátyám.

- Chuuya... Ugyen nem fog meghalni? - kérdezem meg tőle, mire rámemeli tekintetét, és rálátok kisírt szemeire.

- Dazai nem adja fel olyan könnyen... Őszíntén 50-50%! - mondja szomorúbb hangon.

- Isami-chan? - kérdezek rá.

- Állítólag annál a füzetesnél van! - néz rá Osamura.

- Kunkikida-sannál jó helyen lesz? - kérdezem meg, mire nem kapok választ.

*Time skip*

Már lassan 2 hete nem hallottam kómában fekvő barátomról semmit. A hiány, és a szomorúság miatt már, csak egész nap a házban ülök, egy sötét szobában. Amikor Chuuya hív általában felveszem, és egymásba öntjük a lelket. Lehet úgy tesznek Osamuval mintha utálnák egymást, de ebből látszik, hogy ez nem igaz. De ma úgy döntöttem meglátogatom Osamu.

Gyorsan felöltöztem egy utcai ruhába, megmosakodtam, és felvettem egy melegebb ruhát. Amint kiléptem a házból megcsapott az őszi hideg szellő.

Amint beértem a korházból a recepcióról egyből Osamu szobájához vezéreltek. Amint beléptem a szobába egyből megpillantottam barátomat, mostmár tiszta ruhákban, és néhány alig látható sebbel.

Próbáltam könnyeimet visszatartani de nem sikerült.

- Szia Osamu... - köszönök neki, bár tudom, hogy nem tud válaszolni. - Már 2 hete, hogy ilyen állapotban vagy, és nagyon hiányzol... Chuuyának is... Pedig mindig azt mondjátok utáljátok egymást. - kuncogok fel - Csak ébredj fel minnél hamarabb, hogy tudjam minden rendben, és ne kelljen aggódnom, hogy mikor mész el végleg, vagy hogy mikor kellsz fel! - nézek nyugodtan pihenő arcára.

Majd hirtelen összeszorítottam szemhélyait. Nem hittem a szememnek. Egyből az orvos hívó gombot nyomtam, és gyorsan oda is értek az orvosok. Ahogy ideértek arrébb áltam, hogy meg tudják vizsgálni.

- Jól van? Milye fáj? - kérdezi a fő  orvos.

- A hátam, és a fejem. - hallom újra édes hangját barátomnak, melyre ismét elkezdenek könnyeim potyogni. - N-Naito... Naito merre van?! - kérdezi kissé ijedten.

- Naito? - kérdezi az fő orvos.

- I-Igen! Merre van? - néz körbe, de csak orvosokat lát, majd rámnéz a fő orvos. Én bólintok egyet.

- Itt van a szobában! Amint válaszolt láthatja a barátnőjét! - mosolyodik el egy mádik orvos miközben rámnéz.

Néhány kérdésre válaszolnia kellett. Miután ezt megtette az orvosok elmentek én meg mellé sétáltam.

- Szia Osamu! - mosolygok rá, mire egyből rámemeli tekintetét.

- Naito! - mondja ki, majd nyakam köré fonja kezeit, és lehúz magához egy ölelésre. - Annyira, de annyira sajnálom! Nem szabadott volna elmennem a küldetésre! - mondja fájdalmas hangon mire visszaölelem.

- Nem a te hibád Osamu! Nem tudhattad! - mosolygok rá. - De örülök, hogy jól vagy! - adok puszit arcára.

- Dazai! - löki be ajtót bátyám. - Te hülye kötszerpazarló! Tudod mennyire aggódtunk érted! - szidja meg bátyám elég rendesen.

- "Aggódtunk"? - kérdezi meg mire bátyám bólint egyet.

- Nem csak én, meg Naito! Az egész iroda is! - morogta bátyám.

- Awww~ Chuuya ez az eddigi legaranyosabb dolog amit mondtál nekem! - mondta olyan Dazaiosan, de halvány mosolyt is belecsempészet.

1 héttel később ki is engedték Osamut a kórházból. Még Kunikida is sírt mikor meglátta rég nem látott munkatársát. Isami nagyon sírt, és örül, hogy a bátyja jól van, és nincs semmi baja. Ennek örömére az iroda hatalmas bulit csapott, de 2 embert nem hagyhattak ki a meghívásból. Na kiket? Akutagawát, és Chuuyát is meghívták a buliba. Eléggé vicces volt a reakciójuk erre. De minden jó ha vége jó!

......................................................................

Na megjött a rész! Remélem tetszett, és jól megírtam a részt! Kérni lehet folyamatosan!

Tsókacsaládnak!! 💖

[𝑨𝒏𝒊𝒎𝒆 𝑪𝒉𝒂𝒓𝒂𝒄𝒕𝒆𝒓𝒔 𝑿 𝑹𝒆𝒂𝒅𝒆𝒓] (BFEJEZETT!!)Where stories live. Discover now