A pénteki napot még túléltem, de az este elviselhetetlennek bizonyult. Pattanásig feszült idegállapotban rohangáltam a házunkba fel-alá és próbáltam nem gondolni a másnapi versenyre. A tudat hogy Jade minden versenyzőt padlóra küld, teljesen falhoz vágott.
A szüleim türelmesen várták a kanapén, hogy lenyugodjak, mert értelmes kommunikációt szerettek volna velem folytatni.
-Nathan nem tudnál halkabban lélegezni!!!???-rivalltam a pultnál ülő fiúra, mire Roger akkorát nevetett, hogy kiprüszkölte a kávéját.
-Te meg nem köpködj már az istenért!!!!
A fiú egy idő után megunta, felállt és lassan elém sétált.
-Jeni! Kérlek nyugodj meg egy kicsit! Néézd! Mély levegő! Ki és be! Látod? Csináld utánam!
Egy percig utánozhattam, mikor White elröhögte magát én pedig fogtam az egyik vázát és a feje mellé vágtam, ami a konyha szekrényen széttört. A szüleim csak csöndben dörzsölték az orrnyergüket.
-Mi az isten!?-ugrott fel a célpont.
-Remélem tisztában vagy vele hogy ebben bőven benne van a kezed!!!??? Takarodj ki innen!!!-mutattam a bejárati ajtóra, majd elvonultam a szobámba.
Zenét kapcsoltam és olyan hangosra tekertem, hogy valószínűleg még a szomszéd utcában is hallották. Elszaladtam zuhanyozni és mikor a szobámba vissza értem, a menedzserembe ütköztem.
Egy nagy bögre forró teával és 3 bogyóval a kezében álldogált.
-Ezt vedd be! Jól fogsz aludni tőle.
-Na de 3-at?
-Félek ebben az állapotodban az sem lesz elég.-húzta el a száját.- Nem altató csak olyan hatású növényi készítmény.
-Köszönöm a segítséget!
-Ugyan! Mond szeretnéd hogy veled aludjak?-puszilt a vállamba.
-Kérhetek ilyet?-mire ő csak bólintott és tovább puszilgatta a vállam.
-Ugye tudod hogy anyukád nagyon szerette azt a vázát?-mire felnevettünk.
-Veszek neki másikat.
-Olyan puha vagy tusolás után! Én is ilyen akarok lenni!-nyavajgott.-Hmm...Tudom mi segíthet az állapotodon!-rohant ki a szobámból.
Lejjebb tekertem a zenét, felkapcsoltam a fűtést, végig terültem az ágyamon és próbáltam nem felrobbanni. Az agyam kattogott, a lábaim remegtek, a kezeimmel pedig a zene ütemére doboltam.
Roger egy turmixos pohárral és egy tállal robogott be.
-Proteines gyümölcs smoothie és nutellás oreó!-úgy vigyorgott mint egy jóllakott uzsonnás.
Oda ült mellém én pedig az ölébe hajtottam a fejem.
Bekapcsoltuk a TV-t és nasiztunk, hogy elvonjuk a figyelmem.
Arra kezdtem el ébredezni, hogy valaki belép a szobába, vadító illata betölti a helyiség minden szegletét. Lassan mellém sétált és egy óvatos puszit nyomott az arcomra a puha ajkaival, miközben a kezemet simogatta.
-Sok sikert!-suttogta a fülembe.
Az illatfelhő távolodni kezdett.
Álmosan résnyire nyitottam a szemem és felemeltem a fejem.
Alattam Roger aludt békésen, az ajtóban pedig egy fekete alak készült távozni.
-Várj!-szóltam utána halkan, de nem állt meg.
Gyorsan kipattantam és utána siettem.
-Nathan!-ismertem fel a fiút, aki a szólongatásomra se reagált. Sebesen utolértem és megfogtam a kezét.
Meglepődött arccal fordult hátra.
-Jó reggelt Jenifer! Menj vissza aludni,még korán van!
-Nathan! Ne tegyél úgy mintha nem hallottad volna hogy utánad kiáltok! Miért nem álltál meg?-de nem válaszolt.-Figyelj! Voltál most benn a szobámban mikor megláttalak az ajtóban?
-Miért kérded?
-Mert nem tudom eldönteni, hogy álmodtam vagy tényleg megtörtént velem egy dolog.
-Mi lenne az?
-Valaki sok szerencsét kívánt miközben puszival gyengéden elköszönt. Majd felkeltem és megláttalak az ajtóban.
Megint nem válaszolt, viszont most teljesen szembe fordult velem és csak nézett. Szemeiben fájdalom, szomorúság és magány tükröződött.
-Nathan te voltál vagy csak álmodtam?-én se értettem miért de rászorítottam a kezére.
Mondani akart valamit, de gyorsan elharapta.
-Miért nem kapok soha választ tőled? Miért játszol velem állandóan?
Lassan a fülemhez hajolt.
-Jeni szerintem vissza kéne menned aludni nagyon fáradtnak nézel ki! Félálomba vagy mindjárt összeesel!
Ahogy távolodott megéreztem ugyan azt a csábító illatot amit előtte.
-Nem álmodtam! A te illatodat éreztem!-léptem volna utána de leestem a lépcsőn.
Már vártam a koppanást, de puha helyre érkeztem. Elkapott.
-Én megmondtam hogy még a végén összetöröd magad!
Ölbe vett és elindult a szobám felé.
Lassan elhelyezett az ágyon majd elidőzött felettem. Az arcunkat alig pár centi választhatta el.
-Mond el hogy mit szeretnél?-suttogtam az ajkaira.
-Nem lehet!-nyelt egy nagyot.
-Miért nem? Akkor legalább mutasd meg!-kérleltem tovább, mire teljesen elképedt.
-Biztos vagy benne?-áradt belőle a félelem.
-Igen!
Becsukta a szemét és lassan összepréselte az ajkainkat, de mikor viszonoztam elkapta fejét. Sírt.
-Mi a baj?
Válasz nélkül csak letérdelt az ágy mellé és elkezdett cirógatni. Csak néztem, ahogy a gyönyörű szemeiből folytak a könnyei, mint ha dézsából öntötték volna. Kezeimet összekulcsoltam az övével, de nem nyugodott meg. A pilláim egyre nehezedtek, majd lehunytam őket.
Az órám ébresztője szinte fejbevágott. Roger nyöszörögve nyomta ki és kezdett kimászni az ágyból.
-Húzz fel!-nyújtottam a kezem.
Nevetve felsegített.
-Lustaság! Na indúlj szedd rendbe magad!
Ahogy befejeztem a reggeli rutinom és Nathan szobája elé értem, eszembe jutott az este. Gyors benyitottam, de üresen állt. A szívem úgy kalimpált, hogy azt hittem kiugrik.
Hiába tárcsáztam nem vette fel.
Viszont hagyott üzenetet.
#Vezetek. Baj van?#
#Nem nincs! Mond végül elmentél az este?#
#Igen miért?#
#Mert beszélnünk kéne róla!#
#Melyik részéről? Hogy hozzám vágtál egy vázát?#
#Nem! Hanem hogy találkoztunk előtte#
#Jenifer nem találkoztunk! Te elküldtél én pedig elmentem! Szerintem valamit keversz.#
Hírtelen elfogott a sírás. Beültem az ágyára és próbáltam megérteni, hogy miért is itatom az egereket.
Egyszer csak csörgött a telefon.
~Szia Bocsi most már tudunk beszélni. Félre álltam.
~Szia! Figyelj! Eljössz a versenyemre?
~Biztos jó ötlet ez? Pár órája még vázával dobáltál!
~Igen!
~Jeni nem fog összejönni. 120 Kmre vagyok a várostól. Nem érek oda.
Ettől még rosszabbul éreztem magam és már nem bírtam vissza folytani a zokogást.
~Hé hé! Mi a baj?!
~Semmi.-dünnyögtem.
~Hallom!
~Rendben vagyok! Tényleg nem futottunk össze az este?
~Jenifer a versennyel foglalkozz! Kérlek szedd össze magad! Megpróbálok odaérni ha az megnyugtat!
~Várjunk csak! Mióta vagy velem ilyen rendes jut eszembe!? Hozzád vágtam egy vázát! Amiért amúgy bocs!-halkultam el.
Nagyot sóhajtott a vonal túlvégén.
~Inkább örülj neki! Mondjuk úgy hogy ha esel akkor azt szeretném hogy ne miattam hanem azért mert béna vagy! Viszont akkor vissza indulok! Sok sikert!-majd kinyomta a hívást.
Csengettek.
Arty és Emily vártak az ajtóban.
-Jó reggelt nektek! Emi van kulcsod miért nem azzal jöttetek be?
-Mert féltünk hogy még nem másztál ki a kuckódból. De várj mitől ilyen pirosak a szemeid? Te sírtál?
-Nem nem nincs semmi! Csak volt egy furi álmom amiről azt hittem megtörtént.
-Azért nem akarsz róla beszélni mert Nathannel kacsolatos?-talált bele elsőre Arthur.
Csöndben bólogattam, mire elengedték a témát.
-Nézd mit hoztam neked!-mutatta fel a motoros szerelésem.
-Ú ez rohadt jó!-ámuldoztam. A fekete kabát hátára, vörös, chromos hatású phoenix volt hímezve.
-Roger kérte hogy kicsit alakítsuk át legalább ezt ha már a motorod nem festetjük át. Gondoltam tetszene!-vigyorgott önelégülten a drága barátnőm.
-Na de menj öltözni és induljunk!-noszogattak.
Mire végeztem mindannyian az ajtóban vártak.
-Mehetünk!-szaladtam ki a motoromhoz.
A rajtnál álltunk. A tömeg tombolt, de sehol nem láttam a zöldmotorost. Már-már kezdtem megnyugodni, hogy "biztos nem jött el" mikor begurult mellém és kihívóan nyomogatta a gázt.
A szívem a torkomba ugrott,és kezdett eluralkodni rajtam a pánik.
Arthur szemszöge:
Az indulás zökkenő mentesen zajlott, viszont Jeni látszott, hogy valami nincs rendben vele. A stílusa korán sem volt olyan profi és laza mint előtte. Kicsit görcsös volt és óvatos.
Valamilyen hülye ötletnél fogva tácsáztam Nathan White-ot, aki meglepetésemre fel is vette.
~Haló!
~Szia Nathan! Arthur vagyok!
~Szia! Mit tehetek érted? Valami baj van?
~Van. Te jössz a versenyre?
~Igen úton vagyok. De mi az?
~Már elkezdődött! És ismerek egy lányt akinek most nagyon nagy szüksége lenne rád!
~Baszki!-akkorát csapott a kormányra hogy hallható volt a túl végen is.-Jó! Rálépek a pedálra! Mindjárt ott vagyok! De mond miért engem hívsz?
~Mert nem vagyok vak.-nyomtam ki a hívást.
Jeni egész jól állt. A nehézkes vezetés ellenére is a helyén maradt, viszont Jade sokszor próbálta őt leszorítani, de sose érte utol.
Pár perc után Nat jelent meg a bejáratnál és egyenesen Roger mellé rohant a földszintre, ahol a versenyző lány is láthatta.
Jenifer szemszöge:
Kezdtem elveszíteni az önuralmam a testem felett. Lassítanom kellett így Jade teljesen rámtapadt. Alig 2 méter volt közöttünk, mikor egy segélykérő pillantást akartam vetni a menedzserem felé. De nem őt szúrtam ki, hanem ki mellette állt aggódó arccal és üvöltve kalimpált. Hírtelen mintha adrenalin bombával súlytottak volna, a testem reagált a látványára. A pulzusom felgyorsult, a mellkasomat elöntötte a forróság és teljesen felélénkültem.
Közben a hangosbemondóban a kommentátor hatalmas élvezettel informálta a közönséget a történésekről:
"Micsoda izgalmak! Már csak az utolsó kanyar van hátra! Kedvenc versenyzőnket pedig most szorítják le a pályáról!! 1 méter!!! Fél méter!!"
Most már magabiztosan elkezdtem gyorsítani.
Roger szemszöge:
Szinte toporogtam és már nem bírtam a hideg véremet megtartani, miközben a pályán, ezzel a sebességgel, borulni készült az a lány, akivel gyerek kora óta foglalkozunk és aki annyira a szívembe lopta magát, hogy már rajongtam érte.
-Mond hogy megússza!!!-rángattam meg Nathan vállát. Aki először értetlenül nézett, majd elkerekedtek a szemei, az arca kréta fehérré vált és tátva maradt a szája.
-Bazd meg ne mond, hogy ő az!!!-kezdett pánikolni.
Én már csak a fejemet tudtam fogni, hisz elárultam magam.
Jeni már majdnem lerázta Jadet. Már csak pár méter volt a célig és pár centi kellett neki, hogy biztonságban legyen.
"ÉS BEÉRT!! " Üvöltötte a kommentátor. Majd hatalmas kerékcsikorgás és sikolyok. A pillanat töredék része alatt történt az egész.
Jeni motorjának alig hogy az első kereke beért a célba, a hátsóval valami történt. Szerencsére lassított mikor megtöntént a baj, de így is nagy sebességnél borult.
Még nem állt le a menet és a lány csak feküdt. Idegesen vártam hogy mikor ér be az utolsó is, mikor lassan hason kezdett el kikúszni a motor alól, mert úgy estek hogy kitudott még mászni alóla. Kb 2 méterig jutott utána a porba hullt.
A futam végén én és Nathan fejvesztve kezdtünk el rohanni a pályán. A készenléti mentősök már ott is voltak, míg nekünk utunkat állták.
Hiába órdibáltam velük, hogy én vagyok a menedzsere senkit nem engedtek oda.
Jade hatalmas mellénnyel közeledett Natha felé, amitől leesett az állam.
Rárakta a vállára a kezét és flegmán elkezdett vagánykodni.
-Nah! Most már ez is kinn van! Második lettem de a kövit már nyerem!
-Mi történt?-kérdezte tőle Nathan halálra vált arccal, miközbe le se vette a szemét a balesetet szenvedett lányról.
-Egy kurva nagy fémet dobtam a hátsó kerekébe, ami itt lapult a zsebembe! Láttam nagyon kalimpáltál! Kössz a bíztatást!-röhögött fel, csapkodva a mellkasát.
-Az nem neked szólt te állat!-szűrte ki a fogai között. Végre rápillantott, de a szemei szikrákat szórtak. Utána már csak azt láttam, ahogy a versenyző levette a sisakját és a maszk takarta arcát egy akkora ütés érte alulról az állába, hogy hírtelen esélyesnek tűnt egy állkapocs törés. A következő ütést a maszk mögötti orra bánta, majd egy térdelést a gyomra. Jade menedzsere szedte le róla a fiút.
A baleset Jenifer szemszögéből:
Már pár méter volt a célig. Már majd fel robbantam az adrenalintól, imádtam minden pillanatát. A vérem zakatolt, a szívem szállt.
De mikor beértem és lassítani kezdtem valami történt a motorommal hátul, amit már nem láhattam, mert a következő pillanatban már a földet nyaltam. Mindenem fájt és zsibbadt. A homlokom a sisak alatt vérzett. Szédültem és eszméletlenül fájt a.fejem. A fülem sípolt a lábaimagt hírtelen mozgatni se tudtam. Minden levegővételnél szúrt a hátam és az oldalam, de erőt kellett vegyek magamon úgy ahogy tanítottak, mert időkérdése volt és rám borulhatott volna a motor. Lassan megemeltem a kezeim és azokon támaszkodva kezdtem el hason csúszni . Nem tudom meddig mehettem, mert a sisakom szemüvegét teljesen belepte egy idő után a vér. A bűzébe és a levegőhiányba majd bele fulladtam. A fejem már zakatolt, a torkom szorult. Éreztem ahogy gyengülök. Még motorok száguldoztak el mellettem, majd egy körben megálltak körülöttem. Tisztelet adás volt. És ekkor elsötétült minden.....