Apa aznap egyedül hagyott a kórteremben, megkérdezte, elleszek-e, mire egy fejrázással válaszoltam. Azt mondta, mindent elintéz mire felkelek. Oké. Ahogy kilépett a szobám (csak én voltam itt, hívhatom így) ajtaján, egyedül maradtam a félhomályban az elmémmel. Ilyen depressziós közeget aztán nem mindig kaphat az ember. Fertőtlenítő szag, ami marja az orrod, üvegajtó, ami a sötétítő miatt csak nagyon kevés fényt enged be, piszkosfehér, sivár falak, ablak, ahonnan csak a forróság érkezik, amit utálok, szóval nem is értem miért van nyitva, és persze én. Én, aki a legjobban rontom a szobám minőséget. Mert ki lenne erre a címre a legjobban érdemes, ha nem az, aki most is épp a halálba vágyik. Bár rosszul esne úgy önkezemmel végetvetni ennek az életnek, hogy anya is itt van valahol az... miről is beszélek, anya nincs itt. Anya egy kicseszett kriptában van, a bátyám mellett. Vajon milyen volt a szertartás, azt sem tudom. Mennyien voltak? Voltak akik kiálltak, és elmondták, mit szerettek benne? Volt aki megkönnyezte. Vajon akik ott voltak, már tudják, mi történt. Hogy miért halt meg? Apa biztos tudja. Miért nem mondta el? Nem volt olyan sok idő, hogy nem voltam magamnál. Miért nem lehetett megvárni? Bár az emberek nem szeretik a temetéseket, az mégis egyfajta búcsú, a szeretett személytől. Nem tudtam elbúcsúzni. Utolsó alkalommal mikor találkoztunk, puszi nélkül ment el, mert basztam felállni a laptopom mögül. Integetett nekem, én meg egyszerűen visszaintettem. Jó munkát kívántam, majd ő távozott. Legalább ha nem megyek el Tamara Smith-el, még reggel láthattam volna, hallottam volna a puffanást, amikor elesik, és segíthettem volna. De nem. Nekem még azután is húzni kellett az időt, miután hazaértem. Még a mentősök munkáját is hátráltattam a hisztimmel, mert akkor már jó gyerek akartam lenni, mikor már mindegy volt. Soha nem becsülik meg az emberek azt, amit kapnak. Igaz, csak akkor fogjuk fel a jólétünket, amiben éltünk, amikor az már megszűnik jónak lenni. Ilyenkor jövünk rá, hogy amit mi természetesnek gondoltunk az egy nagyon nagy plusz volt. Lehet, hogy nem volt Apukám úgy igazán soha, de volt egy csodálatos Anyukám, aki pótolta azt. Lehet, hogy egy ideje nem volt már Bátyám sem, de Anya akkor is ott volt. Mikor rájöttem, mit vesztettem Bennel, akkor ő lett az én Ben helyettesem. Az a helyzet, hogy mindenkit Anya pótolt. Őt nem tudja senki sem pótolni. Az a nagy helyzet, bizony. Felálltam, és a kezembe kaptam az ágyam mellett elhelyezkedő bőröndömet, amit valószínűleg Apa hozott ide. A hajam borzalmasan zsíros volt, és a higiéniai szintem is alacsonyabb volt a kelleténél. Valószínűleg csak mosdattak, fürdetni nyilván nem lehetett volna egy eszméletlen lányt. Kikerestem a neszesszeremet, amibe meglepően volt minden, ami nekem kellett. Lehet a google volt a segítség. Mini tusfürdő, sampon, szappan, balzsam, szájvíz, fogkefe, fogkrém, szempillaspirál, ajakbalzsam, hajhab... és borotva. Kettő. A kórteremhez hálisten' volt külön fürdőszoba, így ott nyugodtan rendbe tudtam magam szedni. Megmostam a hajamat, jó alaposan tusfürdőztem majd mindent leöblítettem. A kis helyiséget belepte a gőz, amitől még melegebb lett. Nyáron sem tudok hideg vízben fürdeni. A könyököm belső oldalát kezdtem nézni, ahonnan a branül kandikált ki leragasztva. Most belegondolva, erre lehet nem kellett volna víz, de nekem nem szólt senki. Felvettem a pizsamámat, mert már eléggé kellemetlenül éreztem volna magam, abban a hátul lyukas kötényben, és készen is álltam az alvásra. Valami mégsem hagyott nyugodni. Valami, ami pontosan tudom mi volt. A hiány. Lehetetlen. Nem értem. Epekedve várom a holnapot, hogy megtudjam mi történt. Vajon mennyi ideig fog ez az egész nyugtalanítani? Jelenleg úgy érzem, életem végéig. De most tényleg. Soha nem voltam az a nagyon rossz ember. Miért kell ennyi rossznak történnie velem? Ha tehetném, inkább a meg nem születést választanám. Ha valaki most megkérdezné, nem akarok-e egy semmi lenni. Egy semmi! Igen. Anyunak már nem fáj. Bennek sem. A halottaknak már mindegy. Nem éreznek. Semmik lesznek. Azoknak szar, akik itt maradnak, akik szenvedni maradnak itt. 17 éves létemre egyedül maradtam, mint a kisujjam. Jó, igen, tudom, miért beszélek úgy Apámról, mintha nem is lenne, amikor gondolkodás nélkül jött, mikor megtudta mi történt... nos, Apa Dallasban él. Az Amerikában van. Én pedig határozottan tudom, hogy Nagy-Britanniában lakom. Ő nem fog hozzám költözni, úgyhogy ettől a pár naptól eltekintve, ő nincs. Egyedül lehetetlen lenne fent tartani a házat, ahol Anyuval laktunk, szóval azt el kell adni. Élhetnék egyedül is. Nem vagyok az a félős fajta. Majdnem 18 vagyok. Na, igaz, hogy még csak most lettem nem is olyan rég 17, de már nincs egy teljes év a 18.-ig. Boldoggá tesz, hogy amíg ezen gondolkodom eltelik 2 perc, és csak azután kell visszatérnem oda, hogy akaratlanul is a kezemben van az egyik eldobható, rózsaszín borotva. Gondolkodás nélkül esem neki, a pakkban talált kisollóval. Addig feszegetem, amíg meg nem adja magát, és elém nem hullik két keskeny kis penge. Az egyiket a kezembe véve méregetem, majd a biztonság kedvéért fertőtlenítem, jobb híján szájvízzel. A bal alkaromhoz emelem, és elhúzom rajta. Precíz, nem túl mély vágást hagyott maga után a kis tárgy. Egy már előző sebet elevenítettem fel, és nagyon jól esett. Sóhajtva ismételtem ezt meg, még kereken négyszer, majd a neszesszer belső zsebébe mélyesztettem a segítségemet, mintha soha nem is lett volna, és leöblítettem a szivárgó sebeket. Jobb ötlet híján csak ráhajtottam a pizsamámat, és visszasiettem az ideiglenes ágyamba. Már sokkal nyugodtabban hajtottam álomra a fejemet. Ez nem normális. Nem lehet, hogy megint ez jelentse számomra a megnyugvást. A folytonos vagdosás.
Arra ébredtem, hogy egy ápoló jön be a szobába. A telefonomért nyúltam, ami szerint fél öt múlt. Ez most komoly?
- Tényleg ennyi az idő, vagy csak a telefonom romlott el? - kérdeztem halk, érdes hangon
- Sajnálom, kisasszony. Csak a munkámat végzem. Ezután nyugodtan visszaaludhat - nyugtatott meg, bár azt nem tudhatta, hogy nekem a visszaalvás egyenlő a lehetetlennel. Automatikusan húztam ki a vékony takaró alól a hozzá közelebb lévő kezemet, ami a bal volt. Mentségemre szólhat, hogy most keltem fel, azért csináltam ekkora marhaságot. Nos igen, ahogy meglátta a kezemet, egyből eltűnt az együttérzés a szeméből, amiért felkeltett. Helyét egy lenéző, szánakozó fajta vette át. Nem hagyhattam, hogy apa ezt megtudja, ezért cselekedtem. Sértődötten pillantottam rá, majd a csuklómra, majd ismét rá.
- Minek néz maga engem? Nem mentális problémám van, hanem szervi. Azok a karomon nem vágások, hanem karmolások, ugyanis a barátnőm most kapott egy macskát, és nem lettünk barátok. Nem mintha bármi elszámolni valóm lenne magának - fejeztem be a mondandómat, a legnagyobb méreggel a hangomban. Büszke voltam magamra. A férfi mellettem zavartan sütötte le a szemét.
- S...sajnálom. - nyögte, majd gyorsan (tényleg elég gyorsan) levette a szükséges adag vért, és távozott.
Apa 8 órakor lépett be a kórtermembe. Krémszínű öltönyt viselt, és fehér inget. A tegnapi kinézetéhez képest, ma sokkal fessebb volt. Ahogy meglátta, hogy fent vagyok egy biztató mosolyt küldött felém, majd szóra nyitotta száját:
- Egy óra múlva, a vizit után vár a halottkém, aki egyben a boncnok. Azt kérte, egyedül menj, hogy normálisan eltudjatok beszélgetni - újságolta, mire én csak egy aprót bólintottam
- És a temető? - tettem fel az egy milliós kérdést
- Azt csak akkor lehet, ha kiengednek
- Hogy jutok oda ma nyolckor ahova kell? - folytottam el egy feltörni vágyó üvöltést
- Egy ápolónő lekísér.
És pontosan így is lett. Csendben battyogtunk egymás mellett, mindaddig még meg nem érkeztünk egy tejüvegű ajtó elé. A kis táblára csak egy név volt kiírva: Dr. Iwan Black, ügyeletes igazságülyi orvostan szakértő. A ketesztneve alapján eléggé orosznak tűnik. De nem csak ez tűnt fel: Anyát csak egy egyszerű ügyeletes vizsgálta? Felocsúdtam, majd két kopogás után benyitottam. Bent, egy nem túl nagy helyiség fogadott. Inkább hosszúnak, mint szélesnek mondanám. Egy íróasztal volt a közepén, emögött egy nagy fiókos fém szekrény, a falon pedig végig polcok, könyvekkel, és furábbnál, furább díszítési tárgyak. Volt ott csontváz, fa emberke, és olyan koponya, amire foltok vannak rajzolva és számok. Ennek nem is tudom a nevét, de egyszer láttam egy horror sorozatban, és életet mentett. A férfi aki az íróasztal mögött ült, egy tejfehér bőrű, szőke hajú, határozott nézésű úr volt. Éppen a teáját kavargatta. Eléggé orosznak tűnik.
- Jó napot! Stephanie, én Iwan Black vagyok. Remélem már jobban van. Foglaljon helyet - hadarta el a szöveget, amit minden bizonnyal be kellett tanulnia, még a főiskolán, és el is mosolyodott
- Nos, üdv... Köszönöm, jól vagyok. - kezdtem zavartan - gondolom tudja, hogy édesanyám miatt vagyok itt, ugyanis egészségügyi okok miatt nem volt eddig alkalmam megtudni, mi történt. - tördeltem az ujjaimat
- Igen, persze. Készültem is. Nos, én mentem ki a helyszínre, ahol a toxikológiai panasz mellett csak a természetes úton való halált tudtam felismerni. Toxikológiai halálra semmi jel nem volt már a helyszínen sem, ezért azt végül kizártam. Az édesanyja a toalett előtt feküdt, a lehető leghírtelenebb módon következett be a halála reggel kilenc és tíz óra között. Semmi külső sérülés nem keletkezett, a házban sincs nyoma illetéktelen behatolásnak. Természetesen boncolást rendeltem el, ahol kiderült, a pontos halál oka... nos nem is húznám tovább. Az édesanyját egy, a legerősebb storke érte utol. A stroke ezen típusában a vérrög helyben keletkezik, ezt hívják trombusnak. A vérrög általában egy érelmeszesedés által károsított érterületek alakul ki, ezeknek ugyanis egyenetlen a felszíne, így könnyen alakulnak ki rajtuk trombusok. Vértelen stroke-ot egy artérián nagyfokú szűkületet létrehozó plakk is okozhat, ha az adott ér által ellátott agyterület vérigénye hirtelen megnő. Ez olyan gyorsan történik, hogy ha egy teljes orvosi gárda van az anyukája mellett, sem élte volna túl. Nem tűnt fel, hogy az utóbbi időben sokat fáj a feje? Szédül? Esetleg nehezebben találja a szavakat? Mivel s kisagya már csúszni kezdett, kellett, hogy legyen valami jele. - kémlelte tovább a papírjait, én meg mint egy rakás szar ültem, és gondolkodtam, hogy lehetett-e valami jel. Semmire sem emlékszem, ezek közül.
- Én nem tapasztaltam semmit - mondtam halkan - az én hibám. Jobban kellett volna figyelnem - suttogtam a lehető leghalkabban
- semmiképp sem tehetett volna semmit, és mivel számára ez egy ismeretlen betegség, így nem is tudta volna a tüneteket. Hölgyem, itt senki nem hibázott. - nyúlt át az asztalon, és simította meg a kezem. Még körülbelül 10 percig voltam bent. Egy genetikai vizsgálatot kell csinálni rajtam, hogy megtudják hajlamos Vagyok-e erre a stroke-ra. Szuper. Ennek a várólistája elég hosszú volt, de ilyenkor jön jól, egy nem olyan csóró apuka. Neki köszönhetően már aznap el is végezték a vizsgálatot, és sürgetést is kapott, az elemzésre. Délután négy óra körül bent ültem a szobába apával, és a semmiről társalogtunk, ami nem ment olyan rosszul, sikerült elterelnie a figyelmemet. Miután közöltem vele, hogy ő igazából olyan mint Jockey Ewing, mert Dallasban él, és sok pénze van, és tuti, hogy olajjal foglalkozik, világosított fel, hogy 5 éve költözött el Dallasból, de tényleg van egy olajfúrója... Ez az átka, ha az ember nem ismeri az apját. Nem nagyon döbbentem meg ezen, ezért ugrottunk is. Mi közöm nekem ahhoz, hogy ő hol éli mindennapjait? Éppen a kedvenc kajánkról esett szó, amikor a múltkori doktornő lépett be.
- Elnézést a zavarásért, de megjöttek a leletek. Mivel még nem nagykorú, így az apja előtt is elmondhatom ezeket. Előbb kezdeném a genetikai vizsgálattal, ami nem mutatott ki különösebb elváltozást, de így is egy egészséges életmódra van szüksége a szervezetnek. Káros lehet az alkohol, cigaretta, bármilyen tudatmódosítószer, vagy akár az is, ha túl hiányos az alvása. Ha ezeket a dolgokat kerüli, hosszú Boldog élete lehet. Most jöhet a véreredmény... Ami most sem mutatott ki semmit - lapozgatta a papírjait - egy orvosi rejtéllyel van dolgunk. Természetesen nem jó, hogy elájult és több napig magához sem tért, de semmi, úgymond, rossz dolgot nem találtunk. Holnap haza is engedünk. - elmosolyodott, majd elhagyta a helyiséget.
Olyan gyorsan lehadarta ezt az egészet, hogy még csak fel sem ocsúdtam, már apa kezdett bele a mondandojába:
- Josie, mivel még kiskorú vagy, nem élhetsz egyedül. Úgy gondoltam, hozzám kéne, hogy költözz. Szükséged van egy kis környezet változásra. Beszéltem a megfelelő szervekkel is, megadják a vízumot. Jó életed lesz, meglesz mindened, és kapsz két testvért grátisznak. Na mit szólt? Ugye jó lesz? - kezdett el gügyögni
Ahogy eljutott a tudatomig mit mondott bevörösödtem, majd lefehéredtem. Lehetetlen, hogy én oda menjek vele. Hangot is adtam ennek.
- Kizárt - mosolyodtam el - a veszteségeimet pedig semmivel nem tudod kipótolni. Nem akarok veled élni - nyögtem, majd nyeltem egyet
- Pedig nem igen van más választásod, bogaram - forgatta meg apa a szemeit, majd az ajtót bevágva elviharzott. Milyen hirtelen haragú valaki... De én akkor sem megyek el innen. Tönkre menne a sírhely, ha senki nem foglalkozik vele.
_________
Sziasztok!
Meghoztam a második részt, később mint terveztem, de a laptopom megivott egy csésze kávét, és most elvonón van (magyarul ki kell tisztíttatni, és az is csoda, hogy működik) most épp egy hotelszobában ülök, nyaralok, szóval ezért is késett. Telefonon kellett befejeznem, ezért lehet benne több tucat hiba is. Ha meglesz a gép, javítom.
Remélem tetszett.
Xx: Noémi