Heeey heeey! Hogy vagytok drágák? Itt van a következő rész. Először is szeretnék köszönetet mondani, hogy ennyien olvassátok a történetem. Szuperek vagytok*-*. Másodszor pedig, holnap április elseje, így készüljetek és féljetek. Jó bulit a holnaphoz és a mostani részhez pedig jó olvasást kívánok!
Leila szemszöge:
Az elhagyatottság.
Sok fajta jelentése van, de én itt a magányos életre értem ezt a szót.
Véleményem szerint mindenki átélheti ezt az életében, hogy egyedül van.
Senki nem segít neki.
Senki nincs mellette.
Senki nem támogatja.
Én is ezt érzem most. Róma határán állok és csak nézek a semmibe. A szívem a fáj, a fejemben gondolatok kavarognak, a testem fáradt és a táj pedig...a táj pedig csak önmagában gyönyörű látvány. Ahogy a nap lassan bukott le a hegyek mögött.
Nem tudom mi, de valami visszatartott. Nem bírtam átlépni a határt. Tudom, hogy ha ezt a lépést megteszem akkor a makacsságom győzni fog és soha nem jövök ide vissza. Azt is tudom, hogy az az érzés ami visszatart az nagyon erős, de még nincs elég erőm visszamenni hozzájuk, így egy hotelben szállok meg.
Napokat itt töltök, amik végtelenségnek tűnnek. Carol tud mindent. Nem adta ki másnak a helyem, így bármikor visszamehetek. Szerinte ez az egész hülyeség volt, hogy megint hirtelenül döntöttem. De hisz ismer. Tudja, hogy ilyen vagyok.
A hotelben összesen 5 napot töltöttem. Kedd reggel mire visszaértem Rómába már ezerrel sütött a nap. Az albérletbe beérve üresség fogadott. Carol nem tudhatta, hogy ma jövök vissza, így biztos elment dolgozni.
Gyorsan kipakoltam és átöltöztem. Egy fehér szakadt rövidnadrágot, egy fekete toppot és fekete converse-t vettem fel napszemüveggel.
Kilépve az ajtón megcsapott a fülledt meleg. Már a szememen is volt a szemüveg és így sétáltam az üzlet felé.
Beérve a boltba egy kis belépőt akartam szervezni, így gyorsan lekaptam egy felsőt a helyéről és Carolhoz mentem jelenetet rendezni, úgy hogy ne ismerjen fel ezért is öltöztem így és vettem fel napszemüveget.
- Már elnézést hölgyem, de hogy képzelik ilyen drágán adni ezt az egy felsőt? - emelem fel a hangom és mutatom meg az árát a ruhának.
- Megbocsásson hölgyem, de ha ez az ár van rajta akkor kérem ezt fizesse ki vagy tegye vissza és fáradjon ki.
- De hisz ez hallatlan....Tudja ki vagyok én? - kérdem sipítozva már, így mindenki a pult mögül rám néz.
Majdnem elröhögtem a barátnőim fején, de tartottam magam.
- Nem. Ki maga?
- Hát fel se ismersz te ribi? - kezdek el röhögni, mire Carol hülye fejet vág.
Már kezdene mondani valamit, mire leveszem a szemüveget.
A fejét le se tudnám írni úgy meglepődött. Megkerülte a pultot és megölelt.
- Te hülye idióta.
- Köszönöm drága barátnőm. - nevetek.
- Hogy hogy itt vagy?
- Ma jöttem vissza.
- Örülök neki. - mosolyog. - Ennek hallatára pedig ünneplünk.
- Egyet értek. Lányok jöttök ti is?
Egyszerre kaptam több igent, így leszerveztünk mindent.
Este 8-kor találkozunk nálunk és onnan megyünk a Royal-ba.
Ott maradtam zárásig Carollal és utána együtt siettünk haza, hogy el tudjunk készülni.
Én egy sima fekete ruhát vettem fel, míg a barátnőm maradt a rózsaszín-krémszínű ruhájánál. Magunkhoz képest gyorsan elkészültünk és időben jöttek a lányok is.
Mona fekete tüllös ruhát, Rita pedig lila ruhát vett fel. Be is jelentették, hogy a többiek nem tudnak jönni, mert közbe jött más programjuk és bocsánatot kérnek. Rá se hederítettem hisz mindenkivel megesik, így el is indultunk a buliba.
Benn már nagy hangzavar és tombolás volt, mikor 9-kor odaértünk. Gyorsan kikértünk pár koktélt és leültünk egy eldugottabb sarokba.
Vagy 1 órán keresztül beszélgettünk és nevettünk. Ez akkor szakadt meg mikor felnéztem és egy jóval messzebbi asztalnál összeakadt a tekintetem egy ismerősével.
Persze a lányokra pont ilyenkor jött rá a táncolhatnék, így nekem is velük kellett tartanom.
Pont egy ismerős szám ment amit hangosan énekeltünk.
Mikor az asztaluk felé néztem már csak Liliana és Gina voltak ott a bátyámmal, Liammal és Harryvel.
Vissza is fordultam a lányok felé, de helyette egy kék szempárral néztem farkasszemet.
Megfordított és a ritmusra kezdtünk el táncolni.
Nem beszéltünk.
Nem mondtam semmit.
Ő se mondott semmit.
Pár perc elteltével már nem bírtam és elhagytam a helyet.
Kinn jó páran álltak. Volt akik cigiztek, hánytak vagy egyszerűen csak lenyelték egymást.
Én lassan megálltam egy fal mentén és neki dőltem.
Egy hang halkan megszólalt mögöttem:
- Leila?
- Igen?
- Jól vagy? A lányokkal már mióta benn keresünk.
- Bocsi csak levegőzni jöttem ki egy kicsit.
- Rendben. Meddig leszünk?
- Ameddig szeretnétek. Nekem mindegy.
- Oké. De most visszamegyek mert rohadt hideg van.
- Pár perc és én is megyek.
Már ott se volt mögöttem.
Később én is visszamentem a buliba, de akkor már nem voltak ott. Semelyikük.
Ez megkönnyebbüléssel és idegességgel töltött el egyszerre.
Szerencsére a lányok elnyomták a fejemben a gondolkozást azzal, hogy végig nevettem, táncoltam és ugráltam az éjszakát.
Carollal hajnali 3-kor értünk haza. Szegényt ahogy az ágyához vezettem el is aludt.
Én pedig a szobámba lassan mentem és ahogy beléptem hideg huzat csapott meg.
Az erkély ajtó tárva nyitva állt.
A függöny csak úgy lebegett.
Gyorsan odafutottam és becsuktam.
Éreztem Őt.
Tudtam, hogy itt van mégse szólaltam meg.
De ja vu érzésem támadt.
Nem mertem megfordulni.
Tudtam mit követtem el akkor a kórházban és bánom is, de mégse merek a szemébe nézni újra, ahogy a clubban.
Erőt vettem magamon és lassan megfordultam.
Ott állt.
Az ágyam mellett.
Teljesen feketében.
Engem nézett a kék szemeivel.
Nem bírtam megszólalni csak néztem őt.
Helyette ő szólt hozzám:
- Leila? - suttogja.
- Sajnálom. - suttogom.
Nem bírtam mást mondani, de nem is akartam.