A szerelem varázsa(Befejezett)

13 fejezet-Loyd

Hy Guys! Nagyon sajnálom, hogy csak most írok, de el voltam havazva. A terveimben benne van, hogy hétvégén is írok nektek még egy rész mert hosszabbított hétvégém lesz. Remélem ezzel a résszel kárpótollak titeket! Csók:Kitty

2018. május 20.

Leila szemszöge:

Hirtelen ért a felismerés, hogy itt áll a tettes aki ezt tette velem. A düh fokozatosan terjedt szét a testemben. Éreztem, hogy elönt a méreg és bármelyik percben robbanhatok.

Így is történt.

Luke furcsán nézett rám, de nem foglalkoztam vele. Loyd-ot kerestem a szemeimmel és meg is találtam. A hátsó ajtón kilépve ott állt lazán a falnak dőlve, karjai keresztezték mellkasát, a vigyor pedig csak úgy szélesedett az arcán, ahogy közeledtem felé.

-Micsoda meglepetés drága Leila.

-Te tetted.- vádlom meg egyből.

-Még is mit szivi?

-Ezt.- mutatok magamra.- Te tettél ilyenné.

-Lehet. Mit érdekel?

-TÉGED KICSIT SE IZGAT, HOGY SZÖRNYÉ VÁLTOZTATTÁL?- kiabálok vele.

Erre már rám néz és pár pillanat múlva már előttem áll.

-Képzeld, nem. Örülnöd kéne, hogy nem tudtalak megölni.

-Örülnöm? Kétlem.

-Hát éppenséggel Luke tartozik nekem. Talán ha elrabolnálak utánad jönne és behajthatnám rajta.

-Mivel tartozik?

-Az öcsém életével.

-Megölte?

-Igen. Téged is megölhetnélek mert ő "annyira" szeret téged és elég fájdalom lenne neki, de én őt akarom látni ahogy szenved.

-Inkább engem. Inkább a halál mint ez.

-Bent nem úgy láttam, hogy meg akarnál halni. Na és mi lesz a drága szerelmeddel?

-Ki mondta, hogy szeretem? Hmm?

-Miért? Nem szereted?

-Nem. Nézz csak rá.

-És ő ezt tudja?

-Dehogy is. El akarod neki mondani? Úgy se hinne neked.

-Majd te. Úgy is ott áll mögötted.- bök mögém.

Hirtelen lefagytam és nem mertem mozdulni. Nem hittem a szememnek mikor megfordultam és tényleg ott állt. 

A szemei semmi érzelmet nem  árultak el. Üresek voltak.

-Nos Leila? Akkor elrabolhatlak tőle vagy jössz magadtól?- kérdi mögülem egy hang.

Nem válaszoltam. Luke szemei rabul ejtettek, ahogy szemeztünk. Semmi érzelem.

-Megyek.- suttogom.

Megfordulva követtem Loyd lépéseit. Éreztem, hogy minél jobban távolodok Luke-tól.

Egy utolsó pillantás erejéig még hátranéztem. Utána már nem láttam Őt.

2 hét múlva:

Kegyetlen.

Ezzel a szóval tudnám leírni Loyd-ot. A főnököm lett azóta az éjszaka óta.

Akkor láttam Őt utoljára.

Most pedig itt vagyok egyedül egy nagy szobában és gondolkodok.

Tegnap átvettük a tervet Loyd-al.

Most pedig megint pár percem van beérni a Nagy terembe az utolsó egyeztetésre.

Amint a terem ajtaját kinyitottam már mindenki benn volt.

-Leila. Leila. Leila. - hajtogatja a főnök a nevem.- Mindig késel.

-Megszokhattad. - mondom.

-Na gyere.

A nagy asztalhoz ültem az utolsó nekem hagyott székre és hallgattam azt a bizonyos tervet.

Már annyiszor hallottam, hogy kívülről fújtam.

2 nap. Ennyi kellett ahhoz, hogy végre is hajtsuk.

Nem tudom mi lesz. Hogy ki fog meghalni és ki marad életben. De azt tudom, hogy én élni akarok, mint még soha. 

Luke szemszöge:

2 hete ment el. Azóta csak itt fekszem az ágyban és meredek magam elé.

Visszajátszom a fejemben azt a pillanatot, mikor meghallottam a beszélgetés töredéket:

-Ki mondta, hogy szeretem? Hmm? - kérdi Leila.

-Miért? Nem szereted? - kérdezett vissza Loyd.?

-Nem. Nézz csak rá.

-És ő ezt tudja?

-Dehogy is. El akarod neki mondani? Úgy se hinne neked.

Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy ilyet mondott.

A többiek könnyebben elfogadták, mint én. Igaz ők nem szerették úgy mint én. Szerelemmel.

Kár volt.

Lassan keltem fel az ágyról és léptem a tükör elé.

Nem tudom ki nézett vissza rám. Valami idegen lehetett. A mindig jól beállított haja most laposan és össze-vissza állt a fején. A szemei karikások voltak és az éhség miatt egyre sötétebbek.

Ez nem én voltam.

Vissza kellett térnem.

Ahogy néztem azt az alakot a tükörben a levegőbe suttogtam:

Nem szereted.