A szerelem varázsa(Befejezett)

17.fejezet-Bizonytalanság

Sziasztok! Tudom furcsa, hogy hétköznap írok, de annyi minden történt és megjött az ihletem. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást mint mindig. Csóók. 

Leila szemszöge:

A koncert gyorsan lement. Én pedig mehettem a fiúk öltözője felé Carollal. Nagyon féltem, hogy ennyi év után mi lesz az első mondata hozzám vagy, hogy egyáltalán hozzám szól e. Ja igen amúgy Carol mindent tud rólam és azt is, hogy mi vagyok. Nem fél tőlem. Most már. Tudja, hogy soha nem bántanám őt szándékosan.

Minél közelebb értünk annál jobban kerített hatalmába az érzés, hogy újra láthatom és érezhetem a közelemben.

Beérve a szobába mind ott voltak és az összes tekintet rám és a barátnőmre szegeződött. Először Harry szólalt meg:

-Te egy embert hoztál ide?

-Igen. Miért talán baj?

-Nagyon is nagy baj. Mennyit tud?

-Mindent.

Erre a válaszomra mindenki elkezdett össze-vissza beszélni. Szegény Carol azt se tudta hova nézzen, így lépnem kellett.

-ELÉG!- ordítom el magamat. - Igen ember. És akkor mi van? Mintha ti nem lettetek volna azok úgy ítélkeztek. Bízom benne, ő volt velem több mint 3 éven keresztül.

-Talán mert nem találtunk meg. Szerinted nem kerestünk? Azt hittük megtaláltak téged a vadászok és megöltek. Elhagytál minket, nem rémlik? Csak hirtelen eltűntél. Egy szavad se lehet, hogy ki volt veled 3 éven keresztül és ki nem. Mind a te hibád. - mondja Luke a háttérben.

Eltátottam egy kicsit a számat mert némileg igaza van. Szemeztünk egymással, de ezt ő szakította meg ahogy kirontott mellettem az ajtón.

Pár percig csend volt benn a szobában.

-Carol itt hagyhatlak?

Ő csak félve bólintott, én pedig elhagytam a helyiséget, hogy beszélhessek Luke-al.

Meg is találtam őt kinn, éppen cigizett, de amint észrevett engem elnyomta a csikket.

-Mit akarsz?

-Beszélni.

-Ennyi év után mi mondani valód lenne?

-Tetszek még neked Luke?

-Ezt hogy érted?

-Hát évek alatt talán összejöttél már mással vagy már nem vagyok az eseted.

A mondatom végén a falnál találtam, magam előttem pedig Luke állt és elzárta a kezeivel az utamat.

 -Nem nincsen senkim. Szerinted nem szerettelek? Mit csináltam rosszul Leila? Hm? Mi a fészkes fenét? Olyan jól megvoltunk, te pedig csak úgy eltűnsz a "szeretlek" mondatod után. Ez így nincs rendben. Még mindig az esetem vagy, de ezen már nincs mit megbeszélni.- morogja végig dühösen.

Életemben először féltem tőle. Amit szerintem észre is vett rajtam mert lassan leengedte a kezeit és hátrált pár lépést.

-Menj el kérlek.-hajtja le a fejét.

-Nem.-lépek felé egy lépést, de ő megint hátrál.

-Leila menj el innen. Nem kérem többször.

-Rendben.

Mielőtt visszamentem az épületbe, hogy induljuk haza gyors csókot nyomtam Luke ajkaira. Mielőtt feleszmélt volna már ott se voltam.

Carolhoz vissza mentem és a többiektől elköszönve indultunk haza.

Az úton elmeséltem neki mi történt és szerinte simán visszakaphatnám Őt ha tennék érte. De jó mélyen megnyomta azokat a szavakat, hogy csak akkor ha tényleg szeretem őt.

Otthon nagyon sokat gondolkodtam ezen. Talán tényleg igazat mondott és még mindig az esete vagyok, de félek mégse. Nem bírok benne bízni. Bármennyire is akarok pozitívan a dologhoz hozzáállni nem tudok. Sokat csalódtam és Luke-ban nem akarok. Bántottam őt és ezt nehezen lehet elfelejteni. Remélem ez hamar kiderül mert beleőrülök a bizonytalanságba. Tennem kell érte. Vissza kell szereznem. Hiányzott az évek alatt. Nem tudtam kihez bújni, kit csókolni, kit érezni szerelmileg.

Nem éreztem magam mellett olyan fontos szerelmet akiért bármit megtennék. És ez nagyon hiányzott. Most jöttem csak rá mikor ma újra láttam őt évek múltán. Remélem még nem késő és mindent rendbe tudok magunk között hozni.

Luke szemszöge:

Megint itt van. Újra. Az érzések bennem feléledtek iránta mikor egy gyors csókot nyomott a szó váltásunk után.

Meglepett. Nem is kicsit.

Még mindig tetszik. Még mindig szeretem.

Nem tudom, hogy mondjam el neki. Attól, hogy azt mondtam az esetem, az nem jelent semmit, de lehet nem fogom neki elmondani mit érzek. Félek, hogy megint elhagy és azt már nem élném túl bármennyire is csöpögősek az iránta táplált érzéseim. El kell felejtenem. Egyszerűen csalódtam benne és emellett még szomorú és dühös is vagyok rá a tette miatt.