Itt is az új rész toltottkaposztasan kérésére, remélem tetszik ^^ <3
Egy újabb remek nap Liyue városában. Amióta Aether ideutazott, az életem csak jobb és jobb lett. Persze eddig sem volt okom panaszra, de igazán fel tudta dobni a napom a fiú, csupán egyetlen édes mosolyával. Nem volt túl sok ideje rám - mármint külön csak, és kizárólag rám, mivel elfogta a bűntudat -, hiszen testvérét jött ide keresni, s nem szándékozott tágítani emellől a gondolata mellől. Persze megértettem, s támogattam is ebben. A testvére megtalálása és biztonságban tudásan milliószor fontosabb volt a saját szememben is, mint egy kapcsolat kezdete. Igaz, nem volt kimondva, hogy együtt vagyunk, sosem kért meg arra, hogy legyek a barátnője, mégis kézenfogva sétáltunk, csínytalan csókokat loptunk egymástól és egy ágyban hajtottuk fejünket nyugovóra.
Igaz, aggódtam egész nap, amíg nem láttam Aethert. Elment tovább kutatni, segítséget kérni másoktól, míg én otthon segítettem édesanyámnak a konyhában. A fiú már harmadik napja nem jelent meg az ajtónkban, így kezdtem egy kicsit félni, hogy esetleg elkapták őt, vagy valaki megölte. Hiába tudtam, milyen erős is ő, s, hogy nem lehet egyhamar csaptába csalni, rettegtem. Végülis, neki is lehet rossz napja. Olyan nap, amikor alig tud az ember már fókuszálni, olyannyira kimerült, de csak hajtja és hajtja magát, míg végül bele nem roskad, s mindent tönkre nem tesz akaratlanul. Így is rengeteg mindent tudott a fiú a háta mögött, sok-sok fájdalmat, rengeteg harcot és még több semmitmondó ígéretet.
Talán én is kezdtem kicsit tönkre menni. Azzal, hogy átvettem barátom sérelmeinek egy részét, kezdett felőrölni a düh és a tehetetlenség. Elvégre én semmit nem tehettem azért, hogy hamarabb meglegyen Lumine. S ha már a Mondstadtban szolgáló lovagok sem tudtak állításuk szerint semmi egyebet tenni, holott a fiú volt az, aki segített lenyugtatni a sárkányt, s megszabadítani az őt kínzó tüskétől, akkor úgy gondolom igazán megmozdíthatták volna a kisujjukat, hogy többet tegyenek az ügy érdekében. Kíváncsi lennék, hogy mennyire esnének kétségbe, ha az ő testvérüket borították volna be a vörösen csillogó kockák, hogy végül teljesen elnyeljék őt. Szánalmasnak tartottam a vezetőséget, amiért elvárták szinte a fiútól a segítséget. De hol a hála?
- [Név]! Figyelj oda, vagy elvágod az ujjad - hallottam meg anyám hangját, ami kirántott megkeseredett gondolataim közül.
- Oh, hogyne. Bocsánat - mosolyodtam el kelletlenül, s igyekeztem arra fókuszálni, ami a dolgom volt.
De mégis hogyan tehetném ezt meg, miközben halálra aggódom magam a fiúért, akit szeretek?
=====
Másnap este volt, még mindig semmi hírt nem kaptam Aether felől. Az éjjeleket egyre kevésbé aludtam át, helyette forgolódtam, vagy bámultam ki az ablakon, hátha megpillantom a távolból, ahogy felénk lépked. De egyszer sem láttam őt. Hajnal három volt, ismét az íróasztalomra felülve vizslattam a tájat. Igaz, sok mindent azért nem láttam, de a felállított fények néhány helyen szépen megvilágították a környezetüket. Azt kívántam, bárcsak az egyik pózna alatt meglátnám őt. Kínzó volt a távolsága, holott tisztában voltam azzal, hogy egy nap bizony innen is el fog menni, hogy tovább állhasson. S akkor semmiképp nem fogom őt pár héten belül újra látni. Élni fogja az életét másutt, tovább keresve a másik szőke hajút, akiről már megannyi történetet hallottam. Csak abban fogok tudni reménykedni, hogy a napon, mikor rálel, visszajönnek ide. Bemutat majd minket egymásnak, s többé nem hagy magamra. Szép kis álom...
- [Név]..?- nyitott be valaki a szobámba. A hangra felkaptam a fejem, s szinte leestem a fabútorról, úgy siettem felé. Aether a szobámban állt, megannyi nap elteltével újra itt volt. A szívem összefacsarodott a boldogságtól; egy karcolás sem volt a fiún, teljesen úgy tűnt, épségben van, aminek nagyon is örültem. Szorosan magamhoz öleltem, s szipogva markoltam bele ruhája barna anyagjába.
- Ó, szentséges Geo Archon, köszönöm, hogy épségben visszatértél!- ahogy újra magamba szívhattam illatát -ami jelenleg inkább volt por és izzadság szag, de még érezhetően jelen volt a tipikus aroma, amit soha nem tudnék összekeverni mással- arcom elárasztották a könnyek. A fiú mosolyogva, kissé elpirulva ölelt vissza, éreztem, hogy remeg.
- Sajnálom, hogy ennyi időre eltűntem. Szólhattam volna, hogy számíts rá.
- Ne kérj bocsánatot, megértem. Csak aggódtam érted. Hiába vagy a nagy, erős, elismert és tisztelt lovag, még neked is lehet bajod...- fogtam kezeim közé arcát, mire elmosoyodva kicsordult egy könnycsepp a szeméből.- Mi a baj?- néztem rá aggódva.
- Kérded te?- törölte le arcomról a könnyeket felkuncogva.- .... Csak örülök, hogy valakinek számít, hogy mi van velem.
- Csak természetes. Fontos vagy nekem - nyomtam egy puszit az orrára.
- Mondd ezt még egyszer, kérlek..- döntötte homlokát az enyémnek, amitől elmosolyodtam, s lehunytam szemhéjam.
- Rettenetesen fontos vagy nekem, Aether - hangom lágy volt, és a lehető legőszintébben csengett. Egek, fogalmam nincs, hogy fogok kibírni nélküle valószínűleg éveket...
- Szeretlek.
- Huh?- pirultam el teljesen. Még soha nem mondta ki ezt a szót, így mérhetetlen nagy boldogság telepedett a lelkembe.- Én is szeretlek.
=====
Sok minden zajlott le. Újabb sikeres harcon volt túl Aether és a többiek, akik hazánkat védik. Való igaz, hogy Ningguang Jade Chamber-e a víz alá került, s darabokká lett, de legalább minden jól alakult a végére. Elmondhatatlanul aggódtam, nem csak Aether miatt, hanem a többi Qixing miatt is. Elvégre annyi mindent tettek értünk már, hogy hatalmas tisztelettel vagyunk feléjük mindannyian, s megszenvednénk akármelyikük elvesztését.
De ez a nap nyugodtan indult, végre. Az előző nap már levezettük a feszültséget a jól megszokott módon: kimentünk egy nyugodt helyre, ahol elkezdtünk teli torokból ordítani. Ez a legtöbb esetben bevállt, s ki tudtuk engedni a gőzt, noha a fiúnak mindig nagyobb szüksége volt rá, ez tény. De jól esett. S a vége mindig az lett, hogy kiabálás versenyt tartottunk egymás arcába, míg a végén hangon nevetésben nem törtünk ki.
- Bármi terv mára?- nyújtózkodtam fáradtan, még az ágyban fekve. A fiú haja ki volt engedve, így hullámos tincsei beterítették az egész arcát, aminek látványa mosolyt csalt az arcomra.
- Fáj mindenem, kivételesen szabadnapot akarok...- ásított fel, ahogy kikotorta haját az arcából, s egy laza kontyba inkább felfogta. Álmos tekintettel ejtette vissza fejét a párnára, majd mint egy polip, teljesen hozzám tapadt. Lassan simogatni kezdtem arcát, amitől szeretetteljes mosollyal nézett rám.- Ezzel el tudnék lenni egy egész napon át.. Vagy akár több ideig is. A lényeg, hogy mellettem legyél.
- Jó lenne - bólintottam rá halvány mosollyal.- Ha gondolod, ki sem kell ma kelnünk innen.
- Azért elmehetnénk majd piknikezni valahova. Mit szólsz? Nem menő, romantikus randi ötlet? Tökéletes barát vagyok - vigyorodott el elégedetten, mire felnevettem.
- Az vagy. És benne vagyok, szívesen mennék piknikezni. Szép emlék lesz az ínségesebb időkre.
- Ami azt illeti...- köszörülte meg a torkát, s komolyra váltott hangja.- Megtaníthatnálak karddal harcolni, vagy megkérhetnénk valakit, hogy azzal a fegyverrel tanítson meg bánni, amelyik csak tetszik és jöhetnél velem. Kereshetnénk együtt Luminet. Tudom, hogy veszélyes lesz és rengeteg minden sülhet el rosszul, de örülnék, ha velem lennél és nem kellene itthagynom téged.. Te is fontos vagy nekem, nem biztos, hogy a folyamatos bíztatásod nélkül is képes leszek így teljesíteni.
- Nem akarlak hátráltatni, Aether..- kezdtem el harapdálni a számat idegességemben.- Nagyon kedves tőled, és mi másra vágyhatnék jobban, minthogy veled menjek, de... nem vagyok teljesen biztos abban, hogy a segítségedre lennék. Csak egy plusz nyűg lennék az úton, akire figyelned kell, nehogy valaki kinyírja..
- Hé, ez nem nyűg. Szeretek odafigyelni rád. És te vagy a legjobb társaság Paimont megelőzve. Ha kezdek belefáradni a keresésbe, s nem látok reményt, te mindig mellettem vagy és támaszt nyújtasz. Szükségem van rád, [Név].
- Nem is tudom..- sóhajtottam fel.- Még gondolkodok rajta, rendben? Ígérem, hogy alaposan megfontolom és sorra veszek minden pro és kontra érvet. Igyekszem majd gyorsan előhozakodni a válasszal azért, jó?
- Nekem megfelel - nyomott óvatos csókot ajkaimra.- Akkor addig is kiélvezem az időt, amit veled tölthetek. Jobban, mint valaha - fúrta fejét mellkasomba, s karjaival szorosabban tartott közel magához.