Genshin Impact Oneshots

Diluc Ragnvindr x Reader

Itt az új rész valakiakinekedsenki kérésére, remélem tetszik ^^ <3

Kiskorom óta ismertem a testvéreket, tekintve, hogy édesanyám a birtokon dolgozott, így rengetegszer elvitt engem is. Crepus, a fivérek apja, mindig szívesen látott; akárhányszor megjelentem, mosolyogva integetett, néha meg is ajándékozott egy kis aprósággal. Csodálatos ember volt, sokan felnéztek rá, köztük mi hárman is. Szerettem a fiúkkal játszani, mindig sokat nevettünk. Akkoriban Dilucnak még rengetegszer pihent mosoly ajkain. Imádtam ránézni az arcára. Olyan vidám volt és kedves mindenkivel, hogy észre sem vettem és megkedveltem, ami nem volt túl nagy meglepetés senki számára, aki ismert engem.

Ahogy telt az idő, úgy komolyodott ő is, de nem bántam. Megmaradt az a szeretetteljes mosolya, amellyel nem nézett akárkire. A világ egyik legszerencsésebb emberének éreztem magam, amikor rám nézett azzal a mosollyal, s a csillogó szemeivel. Noha kiskorában kijelentette, hogy ő biztosan nem fog megházasodni, vagy szerelembe esni, mert minden lány furcsa, mégis felkért, hogy legyek a barátnője még tizenhét éves korában. Persze nem mondhattam nemet neki, azzal belehazudtam volna az arcába. Ő volt a legjobb barátom is, nem csak a párom. Kaeya is közel állt hozzám, szerettem, amikor testőrösdit játszott, ha valaki - számára furcsa személy - meg akart közelíteni s a vörös hajú nem volt velem. Hiába mondtam el neki kismillió alkalommal nevetve, hogy semmi szükség nincs arra, hogy ennyire óvja a testvére barátnőjét, mindig csak annyit mondott "ez a legkevesebb, amit Dilucért tehetek".

De minden megváltozott, amikor nagykorúak lettek. Crepus a fia karjaiban vesztette életét, ami megpecsételte a jövőt. Keserű szájíz és csalódás, család szétszakadás. Diluc mindenkit eltaszított magától, engem is beleértve. Bezárkózott vagy elhalmozta magát teendőkkel, teljesen ignorált. A fivérek többé nem mutatkoztak önszántukból együtt, minden szétesett. Éjjeleket sírtam át én is, hiszen úgy látszott mindenkit elveszítek, akikkel törődök. Kaeya is elfordult tőlem, állítása szerint nem akar nekem is bonyodalmat okozni azzal, hogy barátok vagyunk, nem akarja, hogy a vörös hajú emiatt még jobban eltaszítson engem is. Crepus elvesztése olyan volt, mintha egy darabot kitéptek volna a szívemből, a srácok hűvössége pedig csak tovább marcangolta apró darabokká a lelkem.

Nem akartam feladni a küzelmet, szerettem őket. A szerelem és a barátság tüze nem ég ki olyan könnyen, így igyekeztem keresni a társaságukat, feleslegesen. Kaeya teljesen kifordult önmagából, egy álarcot vett fel, de a szemében ott ült a szomorúság, gyász és öngyűlölet; míg Diluc szinte teljesen lezárt, nem engedett senkit közel magához, magányba kergetve saját személyét. Mindenki sínylődött, senki nem volt boldog. Többet egyikük sem mosolygott rám, szinte ha tehették volna, átnéztek volna rajtam.

- Mit tegyek, hogy végre szóba állj velem..?- suttogtam szinte, ahogy az Angel's Shareben ültem, a pultnál. Vállaim megrogytak, fejem lehajtottam, s igyekeztem nem sírni. Már jó ideje került engem az ember, aki elvileg a párom volt. Kezdett felemészteni, hogy ennyire ellökött magától, s nem tudtuk egymást segíteni a gyászban. Ujjammal az előttem lévő korsót piszkáltam, amiből még inni sem tudtam, csak fizettem érte.

- [Név]..- sóhajtott fel, mintha az idejét pocsékolnám. Halkan felszipogtam, mire megrezzent egy pillanatra.

- Én csak szeretném helyrehozni azt, ami köztünk van. Bármi is legyen már ez..- néztem fel rá megtörten. Arcomról már rég nem sütött az életkedv, helyette karikásak voltak a szemeim, arcom beesett és szám kicserepesedett. De ő sem nézett ki túlságosan jobban: nagyon fáradtnak tűnt, mint akit nem hagytak aludni hónapok óta.- Lehet, hogy neked így elvileg könnyebb.. eldobni mindenkit magad mellől, hogy ne kelljen elvesztened őket is.. De Szívem..- hangom a becenév kimondásakot megbicsaklott, s az arca is megrándult.- Kaeyanak is az apja volt Crepus, ahogy hozzám is közel állt, mindannyian gyászoljuk. Kérlek, ne lökj el magadtól...- ahogy kibuggyantak könnycseppjeim, reflexből nyúlt arcomhoz, hogy letörölje őket. Egy pillanatra mindketten lefagytunk.