Genshin Impact Oneshots

Kaeya Alberich x Reader

Kisebb szünet után, de végül elkészült az új rész fcjzvjnj kérésére, remélem tetszik ^^ <3

- Nos?

Kaeya szinte soha nem mutatta ki, ha valami miatt igazán izgult volna, de ez az este más volt. Le akarta nyűgözni szíve választottját, az idegesség pedig az arcára volt írva. Kissé félénk mosoly ült ajkain, ujjait tördelte a háta mögött, és sokszor pislogott. Nagyon sokszor, még nekem is feltűnt. A lakásához vitt engem, azonban a rengeteg szanaszét szórt papír és boros üvegek helyett ezúttal egy mécsessor vezetett el az étkező asztalig, ahol gyönyörűen megterítve várt minket az aznapi vacsora már, melyet ő maga készített el. Arcomon széles mosoly terült szét, mellkasomban hevesen dobogott a szívem, s a tenyereim is izzadni kezdtek hirtelen. Sok mindenre számítottam a legelső évfordulónkon, de erre semmiképpen nem. Tudtam, hogy képes romantikusnak is lenni, de amennyire ismertem, az általában flörtökben nyilvánult meg nála, nem pedig ehhez hasonló módon. 

- Imádom!- fordultam boldogan a férfi felé, aki eleresztett egy megkönnyebbült sóhajt. Vállai leereszkedtek a megkönnyebbüléstől, szája pedig egy őszintébb és szélesebb mosolyt tükrözött. Kezeivel megfogta az én kezeim, és felemelve őket, csókot hintett rájuk. 

- Ezesetben boldog évfordulót, Kedvesem - nézett mélyen a szemembe. 

Elkísért a székemhez, amit kihúzott nekem, majd be is tolta alattam. Ő maga is helyet foglalt velem szemben, de előtte még nyomott egy apró csókot az ajkaimra. Az étel ínycsiklandozóan nézett ki, ráadásul a kedvencem is volt, ami még inkább boldoggá tett. Nem volt éppen a legegyszerűbb az elkészítése, a tudat pedig, hogy ez a férfi ilyen jól megcsinálta, mindennél többet ért. Biztosra vettem, hogy sokat gyakorolta, hogy így nézhessen ki. Az íze pedig mennyei volt. Mellkasom megtelt melegséggel, amikor a legelső falatot rágtam a számban; Kaeya tényleg kitett magáért. 

Az este folyamán sokat beszélgettünk. Ezúttal félre tettük a munkahelyünk általi stresszt, nem is beszéltünk róla hosszasan, csupán pár mondatban megemlítettük, de aztán suhantunk is tovább. Nem fordult elő velünk olyan gyakran, hogy igazi, mély beszélgetés folytassunk le egymással, tekintve, hogy egyikünk sem szeret a múltjáról beszélni, vagy a valódi, mindennapos érzelmeiről. Ezúttal azonban -legnagyobb meglepetésemre- ő maga hozta fel a gyerekkorát. Mindig ittam magamba a szavait, akárhányszor csak megemlítette, milyen élete is volt fiatalabb korában, de úgy éreztem, hogy ez az alkalom neki sokkal többet jelentett, mint a többi. Több részletet árult el, nem ferdített, nem hallgatott el részleteket: a teljes igazságot mondta el. Elárulta, mennyire szeretett időt tölteni a fivérével, illetve az apjukkal, és mennyire bántja a dolog, hogy ennyire megromlott a kapcsolata az utolsó megmaradt rokonával. Beszámolt arról, mennyire imádta az apját, aki befogadta, és hányszor forgolódott éjjelenként azt gondolva, hogy nem érdemli meg azt a bánásmódot, amiben részesítették. Kifejtette a Diluccal való kötelékét, s azt, hogy még mindig pontosan ugyanannyira szereti őt, mint annak idején. Teljesen levette előttem azt az álarcot, melyet a mindennapjaiban hordott. Nem bánta, hogy sebezhetőnek látszott. 

Így hát én is elkezdtem mesélni neki. A gyerekkoromról, a szüleimről, arról mennyire remek életem volt. Soha nem mentem bele részletesen, hogyan haltak meg a szüleim, vagy abba, hogy mennyire volt nehéz a hirtelen hír. De most megtettem. Egyik kezem a férfi tenyerében, másik a nyakamban lógó, hold alakú kis ékszeren pihent, miközben életemben először, elmondtam a teljes, leplezetlen igazságot magamról és az életemről. Nehéz volt, de úgy éreztem, hogy megfelelő a pillanat erre. Így hát nem kíméltem, minden aprócska kis részletet elmeséltem neki. Szó esett a rendszeres, szombat délelőtti kis túráinkról, a közös főzésekről, a néhai veszekedésekről, arról, hogy reggelente az apám fontba be a hajamat, mert anyának sosem ment a dolog. Arról, hogy egyszer véletlenül megvágtam anyám kezét, amikor az ebéd elkészítésében segédkezdtem, s mégsem haragudott rám, nem kiabált, csak rettegett attól, hogy magamat kezdem el hibáztatni azért, mert hosszú ideig nem tudott rendesen fogni azzal a kezével. Elárultam neki, mennyire odáig voltam a családomért. Nem szépítettem, amikor elárultam, hogy minden este, éveken át sírtam magamat álomba, s egy ideig nálam idősebb férfiakkal randizgattam, mert tudat alatt nem dolgoztam fel, hogy nincs többé egy erős férfi az életemben, aki meg tud védeni mindentől. Tudtára adtam, mennyire undorodtam magamtól, amikor rájöttem, hogy miért vonzódtam ezekhez az emberekhez, s hányszor súroltam a bőröm a zuhany alatt zokogva, hogy lemossam az érintésüket magamról. 

- Azt hiszem, mindkettőnknek kijárt a rosszból - mosolyodtam el halványan, mikor befejeztem az emlékeimben való kotorászást. A férfi megszorította a kezemet, jelezvén támogatását, s egyetértően bólintott.- De talán pont ez kellett ahhoz, hogy értékelni tudjuk az olyan apró, természetesen jövő dolgokat, mint a szerelmet. Ki tudja, lehet nem tartottalak volna vonzónak, ha a szüleim nem haltak volna meg tizenöt éves koromban, s rávesznek engem, hogy ne egy olyan emberrel járjak, akinek ilyen jó flörtölési módszerei vannak - ugrattam, mire halkan felkuncogott.

- Azt akarod mondani, hogy a szüleid nem kedvelnének engem? Áu!- arcán nyoma sem volt bántottságnak, csupán pimasz kis viccel akarta oldani a kitárulkozás okozta enyhe rosszkedvet. 

- Imádnának - mosolyogtam rá.- Teljesen odáig lennének érted, miután meglátták, mennyire boldoggá is teszed egyszem lányukat.

- Ezt örömmel hallom - hajolt előre az asztal felett, én pedig értettem a jelet, így jómagam is előre dőltem, kissé felereszkedve a székről, így egy mámorítóan édes csókban részesített. Teljesen megrészegített a csókjaival, de ez abszolút más volt, mint az eddigiek. Ettől úgy éreztem, hogy forog velem a világ, a térdeim megremegtek, a szívem majdnem felfutott a torkomon, és szinte már-már csillagokat láttam magam körül repkedni. Férfi úgy még nem csókolt meg, mint ahogyan azt ő tette az imént.- Mellesleg..- köszörülte meg a torkát, miután mindketten visszahuppantunk a helyünkre.- Hogy ízlett a vacsora?

- Elmondhatatlanul finom volt. Régen ettem ennyire isteni ételt, efelől garantálhatlak. Igazán kitettél magadért, köszönöm Kaeya - cirógattam meg kézfején a bőrt. 

- Akkor megérte hetente megcsinálnom ezt, hogy kitanuljam minden csínját-bínját - mosolygott rám, mire meghatott pillantás mellett bólintottam egyet.- Akkor jöhet a következő ajándék?- állt fel, s kezet nyújtott nekem.

- Van még más is?- illetődtem meg, ahogy elfogadtam a kezét, így felhúzott engem.- Kezdem úgy érezni, hogy az én ajándékom eléggé kevés..

- Ugyan! Elintézted nekem, hogy elmehessek egy egész hétre lazítani veled. Többet ér nekem az ajándékod, mint hinnéd - mosolygott, majd levette a szemfedőjét, letette az asztalra, majd kezét nyújtva felém, meghajolt.- Felkérhetem önt, gyönyörű hölgy, hogy táncoljon velem?

- Oh!- pirultam el vigyorogva.- Hogyne, bátor lovag - pukedliztem, miközben fejet hajtottam neki, majd tenyerébe vezettem a sajátom, másik kezem a vállára simítottam, ő pedig a derekamra a sajátját, majd elkezdtünk zene nélkül lassúzni. Meghitt pillanat volt, ahogy mélyen egymás szemeibe néztünk, miközben táncoltunk. Csupán addig törtünk meg a szemkontaktust, ameddig elcsattant néhány szerelmes csók, majd utána újra elvesztünk a másik tekintetében.