Genshin Impact Oneshots

Zhongli x Reader

Itt is az új rész vaniliatekercs kérésére, remélem tetszik ^^ <3 Bocsi, hogy ilyen sokáig nem írtam ide, de igyekszem kicsit rendszeresebben írni genshin oneshotokat is

Liyue egyik legkeresettebb fodrásza voltam, sokan szerettek hozzám járni, különféle okok végett; a fő indok persze az volt, hogy jól végzem a munkám, de emellett volt, aki pletykálni szeretett, volt aki szerette megvitatni, hogy mi állna neki a legjobban, ahogy olyan ember is megfordult már nálam párszor, aki a folyamat alatt panaszkodni szeretett a legjobban. Persze én mindezt nem bántam, egyedül csak akkor, ha fájt a fejem. Élveztem az emberekkel való kommunikációt és minden inerakciót velük. Segítettek túljutni a saját problémáimon, a tudtukon kívül is.

Egy keddi napon is épp igyekeztem a kis boltomba, amit már kollégám és egyben jó barátnőm már kinyitott egy órája, mivel ezen a napon ő volt a soron ezzel. Kapkodtam a lábaim, a cipőm hangosan kopogott az ébredező város utcáin. Kissé késésben voltam, de csak mert a ruhám, amit aznap hordani akartam egy kissé még vízes volt, így valami mást kellett előcibálnom a szekrényemből, ami elviselhető egy munkanapra. Nem is nagyon figyeltem így arra, hogy kik vannak körülöttem, csak igyekeztem a munkahelyem felé.

- Oh, pardon - masszíroztam a homlokom, mivel valami hideg, fémes dolognak nekikoccant, ahogy neki mentem valakinek véletlenül. Felnéztem, s megpillantottam a Temetkezési Vállalat egyik emberét, Zhonglit.- Csak nem új alanyt gyűjt be? Egy kicsit élesebb vagy hegyesebb legyen akkor a nyakkendő fémes része - humorizáltam, ami a férfit mosolygásra késztette.

- Megfogadom a tanácsot - biccentett jókedvűen.- Munkába?

- Hova máshova? Sok dolgom lesz a mai nap, azt sem tudom hol áll a fejem - nevettem fel kellemetlenül, ahogy láttam magam előtt szinte lebegni a határidő naplóm.

- Mikor jár le a műszak?

- Ha jól megy, akkor hatkor már végzek mindennel. Miért?

- Bocsánat kérés gyanánt elhívnám egy vacsorára, ha nem jelent kényelmetlenséget.

- Ez egy randi féle meghívás akarna lenni, kedves gesztusba bugyolálva?

- Fejen találta a szöget - kuncogta el magát, mire követtem példáját.- Vártam egy jó alkalomra.

- Nos, ez annak számít ezek szerint, mert a válaszom egy határozott igen, Mr. Zhongli - eresztettem meg egy csínytalan mosolyt irányába.

- Tökéletes. Akkor ha elé- khm eléd megyek, az megfelel?

- Pompás. De nekem valóban sietnem kellene, örültem a találkozásnak. Akkor hatkor!- intettem mosolyogva, s siettem tovább, miközben a szívem hevesen kalapált a mellkasomban, s nem a futástól, ezt kivételesen biztosra mertem venni.

Már jó pár hónapja reménykedtem abban, hogy pár mondatnál kicsit többet tudok beszélni a férfival, s most, hogy a lehetőség eljött, elmondhatatlanul boldog voltam. Természetesen amint beértem az üzletbe, barátnőm kérdésekkel bombázott, hogy mit csináltam eddig, hol jártam és a többi, de amint elpletykáltam neki, hogy mi vár rám a nap végén, felsikkantva az örömtől borult a nyakamba.

A nap húzós volt, a magassarkú cipőm is le kellett váltanom az utolsó néhány órára, mert a sarkam szinte már hangosan zokogott alattam, s majdhogynem pert indított ellenem, hogy mégis miért szenvedtetem ennyi ideig. Nem is ettem sokat, annyian voltak, hogy nem igazán jutott szünetre időm, így hasam korgott az éhségtől, mire nekiállhattam elpakolni végre a dolgokat, s belefoghattam a kis takarításba, hogy ne kuplerájba hagyjam itt a boltot. Kollégám már hazament, az utolsó egy óra az enyém volt, hiszen ebben az időben már a kis tábla azt mutatja, hogy zárva vagyunk, s csak az aznapi szemetet kell eltakarítani, elmosni pár dolgot és a tükröket lecsutakolni kellett csupán. Fáradtan sóhajtva léptem ki a sötétedő utcára, hogy bezárjam a helyet, odakint pedig már várt Zhongli.

- Sokat vártál? Ne haragudj, picit elhúzódtak a dolgok..

- Csupán pár perce vagyok itt, szóval ne probléma. Hova lenne kedved elmenni?

- A Liuli Pavilionhoz mit szólsz? Párszor voltam már ott és rettenetesen isteniek ott az ételek.

- Nekem tökéletesen megfelel - bólintott.- Nos, akkor indulhatunk?

- Hogyne - mosolyogtam rá, amint eltettem a táskámba a kulcsát az üzletnek, s lassan sétálva elindultunk a kijelölt cél felé, miközben beszélgetésbe elegyedtünk, amely akkor sem hagyott alább, mikor vártunk a helyszínen a rendelt finomságunkra. Kellemes időtöltés volt vele beszélgetni, jó társaság volt, értelmesen lehetett vele kommunikálni bármiről. Élveztem a vele eltöltött időt, s reménykedtem benne, hogy nem csupán ennyi marad nekem, egyetlen randevú.

=====

Szerencsémre a találkozások megszaporodtak. Egyre többet mentünk el ide-oda, ebéd szünetet is elkezdtem tartani miatta, mivel aggódott az egészségemért. Jó hatással volt rám, amiért hálás voltam neki.

Eltelt vagy hét hónap, mióta megesett a legelső komolyabb hangvételű találkozásunk, ami nem csupán a véletlen műve volt. Egy hónapja pedig hivatalosan is egy párt alkottunk, ugyanis drága barátnőm felvilágosította őt, hogy az ilyesmire dátumot kell kitűzni, s rá kell kérdezni, vagy nem is vagyunk igazán együtt. Jót nevettem a férfi értetlen arcán, s mikor rákérdezett, hogy ezt valóban így kellene-e csinálnia, kacagva bólogattam, hogy nem ártana azért tisztázni a dolgokat kettőnk közt.

Ismét munkanap, de ezúttal majd' kicsattantam a boldogságtól. Magam sem tudtam pontosan, hogy miért, de teli voltam életerővel, így dudolászva vágtam a vendégem haját. Nem kellett sok idő, nyílt a tölgyfa ajtó, a megcsendült a felette elhelyezett kis csengettyű, így odakaptam a fejem, hogy megnézhessem, ki érkezett. Ajkaim széles vigyorba futottak, mikor megpillantottam Zhonglit. Haja ugyanúgy össze volt fogva, azonban nem a szokásos ruháját viselte, hanem egy fekete inget, s egy szintúgy fekete nadrágot, melybe az ing bele volt tűrve, és kissé ki volt húzva buggyosra.

- Szép napot - intett felénk mosolyogva, mintha csak egy kuncsaft lenne ő is, aki a hajával szeretne kezdeni valamit.

- Oh, Zhongli! Helló - integetett barátnőm neki, kezében egy ecsettel, mivel épp hajat szőkített.

- Szió!- mosolyogtam én is rá, s intettem, hogy jöhet közelebb is teljesen nyugodtan. Így hát nem zavartatta magát, és odalépve hozzám egy csókot nyomott a számra, melyet boldogan mosolyogva viszonoztam is.- Mi a helyzet? Nem dolgoznod kellene?

- Mára azt mondta a főnök, hogy eljöhetek, szóval gondoltam meglátogatlak és társaságként szolgálok.

- Hmm hát most lesz egy órányi szabadidőm, nincs senki beírva a hölgy után, szóval ráérek. Ó, mi lenne ha a te hajaddal kezdenék valamit? Persze ingyen és nem vágdosok belőle le semennyit.

- Megbízom benned, szóval részemről rendben van - egyezett bele.

- Foglalj helyet, nemsokára te jössz - vigyorogtam.

Végül fejére tekerve egy fonatot készítettem, amit virágokkal, apró világító kis gömb végű hullámcsattal és kis lánccal díszítettem. Elegáns megjelenést kölcsönöztem neki vele, noha ez már alapvetően körbelengte a férfit.

- Nos? Mit szólsz?- fordítottam a tükör irányába, ugyanis nem hagytam neki, hogy meglássa magát a folyamat közben, csupán a végeredményt szerettem volna megmutatni neki.

- Nem meglepő, hogy ennyire szeretnek hozzád járni az emberek - méregette magát elismerő tekintettel.

- Kiemeli mennyire gyönyörű vonásaid vannak - támaszkodtam meg mögötte a szék támláján, ahogy tükörképét vizslattam. Kedvesen mosolyogni kezdett, s felvonta egyik szemöldökét.

- Úgy véled?

- Minden kétséget kizárva, igen - bólintottam mosolyogva, mire lágyan arcomhoz nyúlva magához vezetett, s gyengéden megcsókolt. Valahogy ebbe a csókba beleremegtek a térdeim, s vetett egy bukfencet a hasam is, olyan jól esett. Valamit nagyon tudott ez a fickó, hogy ilyen hatást váltott ki belőlem, csupán ennyivel, az egyszer biztos.