Genshin Impact Oneshots

Bennett x Reader

Meg is hoztam az új részt Kamillaa_11 kérésére, remélem tetszik ^^ <3

Hobbimnak élve, ismételten kimentem a természetbe, táskámmal a vállaimon, amiben a vázlatfüzetem és a ceruzáim voltak, némi harapnivalóval, amit otthon csomagoltam el magamnak. Szüleim dolgoztak, s mivel végeztem azzal, amire megkértek - takarítás és elvinni sétálni a kutyánkat -, úgy döntöttem, hogy nem lesz semmi baj sem abból, ha egy kicsit kikapcsolódok. Elindultam otthonról, de nem mentem messzire, csupán a Wolvendom területe környékére sétáltam el ráérősen, miközben halkan dúdolgatva igyekeztem elkerülni minden veszélyforrást, ami csak bajba keverhetne. Vision híjján nem igazán tudtam megvédeni magam tizenöt évesen, ugyanis fegyvert az apám nem volt hajlandó a kezembe adni, ahhoz túlságosan féltett.

Már a harmadik rajzommal is végeztem, mikor úgy döntöttem, hogy eszek is végre. Előszedtem az elpakolt szendvicseim, s egyedül nyammogni kezdtem rajtuk, amikor beszélgetés hallottam meg a távolból. A hangjuk egyre erőteljesebb volt, biztos voltam abban, hogy felém tartanak. Ha nem ismertem volna fel a hangokat, biztosan halálra rémültem volna, azonban pontosan tudtam, hogy kik azok, akik csevegtek. Bennett és Razor, a két nagy barát. Bennett sokszor jár ki, hogy a felfedezések mellett az egyik legjobb barátjával töltse el az idejét. Persze velem is sokat volt, de nem bántam, hogy nem egyedül velem lógatta a lábát, s vannak barátai. Szívből örültem a kettejük között kialakult köteléknek.

- [Név]!- kiáltotta Bennett, amikor megpillantott, s felém kezdett el szaladni.

- Te már megint tiszta seb vagy, mit csináltál?- kérdeztem szemforgatva, miközben szorosan magamhoz öleltem a barátom. Megszoktam már, hogy valahogy minden egyes adandó alkalommal megtalálta őt a balszerencse, ebből adódóan pedig rengeteg sebet szerez, amiket én ápolok le, hogy ne ferőződjenek el. Persze ezeket csak a kisebb sebesülésekkel tettem meg, a többivel Barbara foglalkozott.

- Elestem, gurultam egy ideig, fának csapódva álltam meg. Felkeltem, de egy mókus valamiért a fejemre esett a fáról, amitől megijedtünk mind a ketten, és megharapta az ujjam, a mellkasom pedig szét karmolászta. Mire végre leszállt rólam, tovább álltam, de beleestem nem sokkal később a vízbe is, ahol megvágtam a vádlim egy éles kővel, úgyhogy inkább jöttem Razorhoz, de idefelé még neki mentem pár dolognak, szóval be fognak liluni azok is...

- Neked nem lenne szabad a külvilágba menned, esküszöm...- csóváltam a fejem.- Szia, Razor - mosolyogtam a fiúra, mikor ideért.

- Helló - intett.- Bennett sérült. Nincs gyógyszer Razornál.

- Semmi baj, majd hazakísér és megoldom. Legalább te vigyáztál rá. Kértek szendókat?

- Razor nem éhes - csóválta a fejét a farkasok közt nevelkedett fiú.

- Én viszont mindjárt megpusztulok, szóval jöhet - vett el a kis kupacból egy darabot Benny, s leülve mellém a földre, elkezdte majszolni azt.- Ez isteni!- mondta teli szájjal, de azonnal köhögni is kezdett, mert a torkán akadt a falat. Elkezdtem paskolgatni a hátát, amíg abba nem hagyta a fuldoklást.

- Te vagy a leginkább önveszélyes ember, akit csak a hátán hordott a Föld - nevettem fel.

- Csoda, hogy élek... - sóhajtott fel.

- Egy hatalmas csoda vagy - nyomtam puszit az arcára, mire pironkodva pislogott párat.

=====

Még legalább három órán keresztül beszélgettünk, mikor úgy döntöttünk, hogy ideje lenne elindulni haza. Razor elkísért minket egy darabig, aztán szoros ölelések után megindult az erdőbe vissza. Kettesben maradtunk Bennettel, akivel ezúttal csendesen sétáltunk egymás mellett, ujjainkat összefűzve. Én amúgy is élveztem, ha nem kellett megszólalni és hozzám sem beszélt senki, Bennett viszont csak szimplán kifáradt. Mivel én közelebb laktam, így hozzánk jött be a fiú. A szüleim nem voltak otthon, mindig késő estére érnek haza ezen a héten, így meg sem lepődtem, hogy egyedül a két négylábú háziállatunk fogadott minket, akik azt sem tudták hirtelen, hogy rám ugráljanak és nyalogassanak örömükben, vagy a barátommal tegyék ugyanezt, szóval csak oda-vissza ugrándoztak és csóválták a farkukat.

- Maradsz kint velük, amíg előszedem a kötszeres dobozt?- pillantottam a tőlem idősebb fiúra, aki nyomott egy-egy puszit a két kutya fejére, s felkelt a földről.

- Inkább bemegyek veled - porolta le magát, s követett egészen a fürdőszobáig. Ott ráült a vécére, persze lehajtott deszkával, s várt rám. Nem kellett sokat kutakodnom, megtaláltam a szekrényben, amit kerestem, így felnyitottam a dobozt és elkezdtem lekezelni a fiú sebeit. Csendesen tűrte, néha felszisszent, de már egészen hozzászokott ahhoz, hogy ez megtörténik vele legalább minden második nap, így hát jól viselte a fájdalmat, amit a fertőtlenítő szer okozott számára.

- Kész is vagyunk - nyomtam puszit homlokára, s elkezdtem vissza pakolni a dobozkába. Már csuktam le a fedelét, amikor két kart éreztem meg a derekamnál körbefonódni.- Mi az? Fáj még?- simogattam meg a karját.

- Köszönök mindent, amit értem teszel, [Név]. Tényleg hálás vagyok, hogy nem zavar a balszerencsém és nem adod fel a belém fektetett hitet - motyogta a hátamba fúrva az arcát.

- Szívem...- sóhajtottam mosolyogva.- Soha, semmiért nem adnálak fel. Azt mondják a koromban nem lehet még tudni milyen is az igazi szerelem, de azt tudom, hogy mennyire szeretlek és kötődöm hozzád. Lehet nem ez a szerelem, fogalmam sincs, én így érzem. De mivel szeretlek, és azt tanultam, hogy a szeretteinket nem hagyjuk hátra és kitartunk mellettük, így veled sem viselkedek másként.

- Sokan teherként tekintenek rám... Megértem igazából, hogy miért nem szeretnek velem dolgozni és miért hagynak engem el, de mégis... Olyan boldog vagyok, hogy te vagy nekem - szorított kicsit az ölelésén, nekem pedig hirtelen a szemem könnyek égették. Mindig is unszimpatikusnak tartottam azokat az embereket, akik egyszerűen csak a rossz szerencséje miatt hagyták faképnél a barátom, azonban fájt, hogy neki ennyire rosszul esnek az ilyenek és emiatt szinte már isteni ajándéknak tekinti az olyan embereket, akik ezzel együtt is szeretik őt. Véleményem szerint több szeretetet érdemelne, mint amennyit kap, hiszen egy csodálatos személyiséggel rendelkező napsütésként tudnám leginkább jellemezni őt, azonban ezt egyesek képtelen értékelni, ezzel sebeket okozva a fiú lelkén.

- Benny..- fordultam vele szembe, hogy kezeim közé vehessem az arcát. Néhány másodperc erejéig csodáltam a látványt, majd szomorú mosollyal az arcomon cirógatni kezdtem a bőrét.- Annyival több jót érdemelnél... És ígérem neked, hogy soha nem hagylak el, és minden egyes nap azon leszek, hogy a lehető legboldogabb ember legyél!

- Már így is az vagyok, hiszen itt nekem te. A személyes szerencse talizmánom - mosolygott édesen, s egy apró puszit nyomott ajkaimra, amitől pironkodva mosolyogni kezdtem.

- Áh, a fiatalkori szerelem...- hallottam meg mellőlünk anyu hangját, aki munka ruhában az ajtófélfának dőlve, karba tett kézzel vigyorgott. Hirtelen mindkettőnk arca lángolni kezdett a zavartól.

- T-te mit keresel itthon?

- Én is örülök neked édes lányom - nevetett fel.- Egyébként kaptam másfél óra szünetet, szóval hazajöttem enni, de ezt a jelenetet kár lett volna kihagyni, iszonyat édesek voltatok!- vigyorgott.- Na, Bennett életem - lökte el magát az ajtótól.- Gyere, egyél velünk - azzal elindult a konyhába, én pedig mosolyogva néztem a barátomra.

- Imádom, hogy mennyire szeretnek téged a szüleim - fogtam meg a kezét, hogy elinduljunk.

- Jó befogadva lenni egy családba - kuncogott.