Genshin Impact Oneshots

Aether x Reader

Itt is az új rész toltottkaposztasan kérésére, remélem tetszik ^^ <3 

Egy újabb remek nap Liyue városában. Amióta Aether ideutazott, az életem csak jobb és jobb lett. Persze eddig sem volt okom panaszra, de igazán fel tudta dobni a napom a fiú, csupán egyetlen édes mosolyával. Nem volt túl sok ideje rám - mármint külön csak, és kizárólag rám, mivel elfogta a bűntudat -, hiszen testvérét jött ide keresni, s nem szándékozott tágítani emellől a gondolata mellől. Persze megértettem, s támogattam is ebben. A testvére megtalálása és biztonságban tudásan milliószor fontosabb volt a saját szememben is, mint egy kapcsolat kezdete. Igaz, nem volt kimondva, hogy együtt vagyunk, sosem kért meg arra, hogy legyek a barátnője, mégis kézenfogva sétáltunk, csínytalan csókokat loptunk egymástól és egy ágyban hajtottuk fejünket nyugovóra.

Igaz, aggódtam egész nap, amíg nem láttam Aethert. Elment tovább kutatni, segítséget kérni másoktól, míg én otthon segítettem édesanyámnak a konyhában. A fiú már harmadik napja nem jelent meg az ajtónkban, így kezdtem egy kicsit félni, hogy esetleg elkapták őt, vagy valaki megölte. Hiába tudtam, milyen erős is ő, s, hogy nem lehet egyhamar csaptába csalni, rettegtem. Végülis, neki is lehet rossz napja. Olyan nap, amikor alig tud az ember már fókuszálni, olyannyira kimerült, de csak hajtja és hajtja magát, míg végül bele nem roskad, s mindent tönkre nem tesz akaratlanul. Így is rengeteg mindent tudott a fiú a háta mögött, sok-sok fájdalmat, rengeteg harcot és még több semmitmondó ígéretet. 

Talán én is kezdtem kicsit tönkre menni. Azzal, hogy átvettem barátom sérelmeinek egy részét, kezdett felőrölni a düh és a tehetetlenség. Elvégre én semmit nem tehettem azért, hogy hamarabb meglegyen Lumine. S ha már a Mondstadtban szolgáló lovagok sem tudtak állításuk szerint semmi egyebet tenni, holott a fiú volt az, aki segített lenyugtatni a sárkányt, s megszabadítani az őt kínzó tüskétől, akkor úgy gondolom igazán megmozdíthatták volna a kisujjukat, hogy többet tegyenek az ügy érdekében. Kíváncsi lennék, hogy mennyire esnének kétségbe, ha az ő testvérüket borították volna be a vörösen csillogó kockák, hogy végül teljesen elnyeljék őt. Szánalmasnak tartottam a vezetőséget, amiért elvárták szinte a fiútól a segítséget. De hol a hála? 

- [Név]! Figyelj oda, vagy elvágod az ujjad - hallottam meg anyám hangját, ami kirántott megkeseredett gondolataim közül. 

- Oh, hogyne. Bocsánat - mosolyodtam el kelletlenül, s igyekeztem arra fókuszálni, ami a dolgom volt. 

De mégis hogyan tehetném ezt meg, miközben halálra aggódom magam a fiúért, akit szeretek?

=====

Másnap este volt, még mindig semmi hírt nem kaptam Aether felől. Az éjjeleket egyre kevésbé aludtam át, helyette forgolódtam, vagy bámultam ki az ablakon, hátha megpillantom a távolból, ahogy felénk lépked. De egyszer sem láttam őt. Hajnal három volt, ismét az íróasztalomra felülve vizslattam a tájat. Igaz, sok mindent azért nem láttam, de a felállított fények néhány helyen szépen megvilágították a környezetüket. Azt kívántam, bárcsak az egyik pózna alatt meglátnám őt. Kínzó volt a távolsága, holott tisztában voltam azzal, hogy egy nap bizony innen is el fog menni, hogy tovább állhasson. S akkor semmiképp nem fogom őt pár héten belül újra látni. Élni fogja az életét másutt, tovább keresve a másik szőke hajút, akiről már megannyi történetet hallottam. Csak abban fogok tudni reménykedni, hogy a napon, mikor rálel, visszajönnek ide. Bemutat majd minket egymásnak, s többé nem hagy magamra. Szép kis álom... 

- [Név]..?- nyitott be valaki a szobámba. A hangra felkaptam a fejem, s szinte leestem a fabútorról, úgy siettem felé. Aether a szobámban állt, megannyi nap elteltével újra itt volt. A szívem összefacsarodott a boldogságtól; egy karcolás sem volt a fiún, teljesen úgy tűnt, épségben van, aminek nagyon is örültem. Szorosan magamhoz öleltem, s szipogva markoltam bele ruhája barna anyagjába.