Genshin Impact Oneshots

Collei x (Fem!) Reader

Itt is az új rész, igaz senki nem kérte, viszont ihletet kaptam hozzá, és imádom őt :3 Remélem tetszik majd azért nektek ^^ <3

- Collei merre van?- kocogtam oda a mesteréhez, Tighnarihoz. Ő éppen indult volna egy körútra, elvégezni a saját feladatait, tanulmányozni az erdőt, de épp el tudtam még csípni. Igaz látszott rajta, hogy annyira nincs ínyére a dolog, hogy feltartóztatom, viszont megfordult, és érdeklődve rám nézett.

- Bent van a házban. Nem olyan régen még aludt, szóval csak halkan. Egyéb kérdés?

- Nincs, köszönöm!- mosolyogtam rá szélesen, mire megejtett egy apró mosolyt ő maga is, miközben biccentett, és elindult.- Sikeres, és biztonságos utat!- integettem utána, mire csak felemelte a kezét, amolyan köszönet képpen. 

Nem is haboztam sokat, már siettem is fel a lány háza irányába.  Az ajtón bekukucskáltam, és igaza volt a fiatal férfinak, még mindig szuszogott az ágyban. Mivel nem volt túl nehéz számomra bejutni hozzá, így a legkisebb erőlködés nélkül léptem be otthonába. Nem volt csicsás, vagy flancos; letisztult volt, egyszerű, minden rendezett volt. Az egyetlen dolog, ami szemet szúrt, az egy eltörött virágcserép volt a földön, körülötte a földdel. Szomorkás mosollyal indultam meg a seprűért, valamint a lapátért, és egy kérdés nélkül feltakarítottam utána. Nem szerettem, hogy a betegségével kellett együtt élnie, annak, amilyen gyerekkora volt, sem pedig annak, hogy mivel rosszabbodott az állapota, Tighnarinak szigorítani kellett arról, hogy milyen feladatokat láthat el. Óvatosan, nehogy felébresszem, befeküdtem mellé, és anélkül, hogy átöleltem volna, csak a hátának döntöttem a homlokom. Nem is kelt fel erre, viszont a szívverése kicsit lelassult. 

Nagyjából egy órával később nyitotta ki szemeit, ami engem is kirántott az álmomból, mivel megfordult mellettem. Ahogy pislogni kezdtem, megéreztem kezét az arcomon, így szemeim behunyva, mosolyogva simultam érintésébe. Olyan jó puha volt a keze, és kellemes langymeleg... Egyszerűen odáig voltam mindenért, amit ő maga testesített meg. Lassacskán kinyitottam íriszeim, így szembe találtam magam vele. Lila szemeivel az enyémet vizslatta, én pedig sokadjára szerelmes lettem belé. Csupán néhány kis apróság elég volt nekem, hogy újra, és újra úgy érezzem, mintha akkor szerettem volna belé elsőként. Lomhán derekamra simította kezeit, és magához ölelt, így viszonoztam a gesztusát, egy aprócska csókkal fűszerezve. Mindig boldogsággal töltött el, amikor ő ért hozzám, akkor pedig pláne, amikor én tehettem meg anélkül, hogy kiborult volna. Habár mostanság ilyesmi nem történt, mert teljesen hozzászokott ahhoz, hogy én hozzá értem, de még mindig akadtak alkalmak, amikor elhúzódott, és pánikba esett emiatt.

- Jó reggelt - mosolyogtam rá.

- Dehát délután van - kuncogott fel.

- Lehet, de én ma csak most látlak először, és aludtál. Szóval csináljunk úgy, mintha reggel lenne.

- Hát legyen - bújt oda hozzám, pont ahogyan reggelekként szokta. A szívem hevesebben dobogott a mellkasomban, az egész testem átjárta a mámorító boldogság. Nehezen tudtam volna elképzelni az életem úgy, hogy ne lenne benne ő. Ezalatt az idő alatt, amióta megismerkedtünk, s szép lassacskán megnyílt nekem, befogadott engem, mint személyt, és végül a párom is lett, olyan mértékű tiszteletet, és szeretetet éreztem iránta, amilyet soha, senki másnál előtte. 

- Mit álmodtál?- érdeklődtem kíváncsian.

- Tudod jól, hogy nem álmodunk Sumeruban, amióta nagyobbak vagyunk - döntötte homlokát az enyémnek, ahogy lehunyta szemhéjait, s halkan felnevetett, mintha csak egy jó viccet meséltem volna neki.

- Akkor mit szerettél volna álmodni? Mire gondoltál lefekvés előtt?- dörgöltem az orrom az övének mosolyogva, s én magam is becsuktam a szemeim.

- Eleinte rosszul éreztem magam, és azon pörögtem, hogy megint eltörtem valamit, viszont mivel megszédültem, inkább lefeküdtem, és rá akartam venni magam, hogy feltakarítsam. Aztán eszembe jutottál, amint megnyugodtam. A mosolyod, a hangod, az érintésed, a selymes hajad, a szemed színe, az ahogyan rám nézel, a járásod, az ahogyan ülsz, ahogy virágokat szedsz nekem odakint... Szerettem volna veled álmodni. Egy olyan álmot szerettem volna, ahol nincs ez a betegség, teljesen egészséges vagyok, és nem kell azon aggódnod, hogy mikor veszi át a testem felett az uralmat. Azt álmodtam volna, hogy egy mezőn sétálunk, virágkoszorúkat készítünk egymásnak, és aranarákkal bújócskázunk, aztán felkaplak, mert mindig te emelgetsz engem, és nem ejtelek el, aztán megcsókollak. Te pedig olyan csodálatos vagy, ahogy felragyogsz, miközben nevetsz és átkarolod a nyakam, hogy jobban beléd szeretek, mint akármikor.

- Hát én ennél édesebbet még nem hallottam, Collei - vigyorogtam, mint a tejbetök, miközben az arcom, csakúgy mint az övé is, már-már természetellenesen vöröslött.- Jó lenne, ha megtörténhetne.. De... mit szólnál ahhoz mondjuk, hogy elmegyünk tényleg valahova? Virágokat szednénk, vagy koszorút csinálnánk. Egy újabb randi?

- Benne vagyok - biccentett boldogan, ahogy felült az ágyában.

Így hát össze is készültünk, szóltunk az egyik embernek, hogy ha esetleg Tighnari valamiért keresne minket, akkor ne aggódjon, mert a lány velem van, és megindultunk a természetnek. Nem igazán volt olyan hely ezen a környéken, amit ne ismert volna valamelyikünk legalább úgy, mint a saját tenyerét, így túlságosan nagy újdonságot nem jelentett a környezet, de nem is ez számított; sokkal inkább az, hogy együtt lehettünk, minden "ügyetlenség" ellenére. Hiszen én ezzel együtt szerettem őt, mindennél jobban.

Végül amíg ő leült a fűbe -miután egy jó nagyot beszélgettünk, s elmélkedtünk a jövőről-, és elkezdett egy koszorút fonni nekem azokból a virágokból, amiknek vagy a fajtáját, vagy a színét szerettem nagyon, így tudta, hogy mindenképp a kedvemre tud majd tenni vele. Habár ha a világ legrondább fejdíszét is adta volna oda nekem, én azt is kincsként őriztem volna, és csak erőszakkal tudnák levenni rólam. Amíg ő tevékenykedett a saját dolgával, addig én nekiálltam kicsit jobban szemügyre venni a környéket, hogy szebbnél szebb, illatos virágokat találhassak neki. Nem kellett túlzottan sok idő számomra, el is készítettem a tökéletesnek vélt ajándékot neki, s vissza is mentem hozzá. Neki még kellett pár perc, hogy befejezze, de mindent megért. 

- Csinálhatok egy képet rólad? Emlékbe - pillantottam rá, miközben beleszagolt a csokorba, amit készítettem a számára.

- Huh? Hát... persze - mosolygott.- De akkor utána én is csinálok egyet rólad, rendben?

- Nekem megfelel - vigyorogtam. Előszedtem a táskámba pakolt kamerát, amit sosem vettem ki onnan, amióta csak megkaparintottam, s amint pózolni kezdett, máris csináltam a fotókat. Persze természetes módon nem álltam meg egyetlennél, legalább húsz képet ellőttem róla, de az összeset imádtam. Végül ő maga is kézbe vette a gépet, felraktam a fejemre az elkészült alkotást, és széles vigyorral bámultam a kamerába, miközben bohóckodtam, amin ő jót mulatott. Végül megnéztük az elkészült képeket közösen, a fűben ücsörögve, én pedig odahajoltam hozzá, hogy egy cuppanós puszit tudjak adni az arcára.- Olyan gyönyörű vagy..!- mosolyogtam, ahogy szerelmesen a szemeibe néztem.

- Szeretlek - motyogta zavartan, mert nem tudta, hogy hirtelen hogyan reagáljon erre, s zavarba jött.