Jól éreztem magam Soojin és Felix társaságában. Jungkook modern háza azért a mi hangulatunkra is rátett, hiszen a filmezés is sokkal jobb volt egy nagyobb televízión, mint az én kicsi laptopomon. Nyilván, az is jobb, mint a semmi, de mi jelenleg örömmel használtuk ki azt, hogy – mondhatni – luxus körülmények között sírhatunk, vagy éppen ordibálhatunk egy tárggyal. Ez nálunk teljesen normális, egyikünk se tud csendben lenni, mindig reagálni kell valamit egy-két érdekesebb, vagy éppen idegromboló eseménynél.
Közösen még a főzést is elintéztük – javarészt Soojin és én, hiszen Felixnek és a konyhának is jobb, ha ő távol marad tőle –, illetve a mosást is, amire a ház tulajdonosa képtelen. Minden ilyen dolgot én csinálok, s nem azért, mert nem tudja használni a mosógépet, szimplán rossz nézni, ahogy szenved vele. A maga módján önálló, de üvölt róla, hogy ezt a pozíciót nem neki szánta az élet.
Nagyon vártam már az estét, hiszen Jungkookkal randira megyünk. Ez mindkettőnk számára egy egészen furcsa procedúra, hiszen soha nem csináltunk ilyet. Minden volt már köztünk, kivéve ilyen... Komolyabb rész. Legalább is érzelmileg meghatározó. Azért szexelni és csókolózni lehet úgy is, hogy nem szeretjük a másik felet. Igaz, randizni is, de nekem nagyon nem tudja dobogtatni a szívemet ez a kis tervben lévő kiruccanás.
Fogalmam se volt, hogy mit tervel Jungkook, hiszen nem árulta el. Igaz, sorolt fel elég sok helyet, ahova elmehetnénk, de nem figyeltem, s egyet se tudnék felidézni a – legalább – 10-ből. Szóval teljességgel meglepetés lesz. Ezzel már csak az volt a baj, hogy nem tudtam, hogy hogyan öltözzek fel. Ha étterembe megyünk, akkor azért nem ártana egy kicsit elegánsabban, viszont, ha csak sétálni egy parkba, akkor viszont lehetne picit kényelmesebbe, akár sportosabba is öltöznöm.
Végezetül – kihasználva, hogy itt van a két legjobb barátom – kikértem a jelenlegi bébiszittereim véleményét ezzel kapcsolatban. Felixnek csak úgy csillogott a szeme, hogy engedélyt kapott arra, hogy felöltöztessen, míg Soojin megpróbálta elmagyarázni az izgalomba jött omegának, hogy most nem kihívónak kell lennem, mert nem az a cél, hogy a végén összebújjunk az alfával, s egy éjszakán át kardióztassuk a lepedőt. Ellenkezőleg, ki kell elégítenünk a lunámat, de máshogy. Az érzelmesebb odalát kell kitapogatnunk, s mindent elkövetni, hogy lenyugodjon.
A legegyszerűbb módnál maradtunk. Egy fekete nadrágot vettem fel, s egy bézs kötött pulcsit. Nem volt olyan jó idő, sőt, egészen hideg volt. De így talán nem is fázok meg, ha kinti program lesz, s egy étterembe se úgy mennék, mint egy utcai suhanc.
- Szerintem jól fogsz így kinézni. – igazgatta a hajamat Felix, míg Soojin elindított egy mosást a ruháimmal, amiket ma hordtam, s mosolyogva, mellkasa előtt összefonva a karjait, az ajtófélfának dőlve nézett rám.
- Tudod mikor akarlak ilyen izgatottnak látni? – kérdezte, de folytatta is, a kérdéssel csupán a figyelmet akarta magára terelni. – Amikor majd összeházasodtok. – mondta kedves hangnemben, én pedig pironkodva lehajtottam a fejemet, s megrántottam a vállamat.
- Ott is ő lesz a legszebb. – kuncogott Felix, s ölelt meg. – Viszont én követelem magamnak a búcsúbulit. El sem hiszem, hogy te leszel előbb fehérben és nem én vagy Soojin. – forgatott szemet.
- Én szamár előre. – jegyezte meg csípősen Soojin, de Lix csak kuncogva ölelte meg őt is. – Viszont én is csodálkozom, ez tény. – bólogatott, én pedig sértettem felhúztam az orromat. Azért, mert történtek dolgok, még nem kell annyira szerencsétlennek hinni, hogy nem is fogok soha senkivel összejönni. – De ettől függetlenül nagyon örülök, és szerintem Jungkook se csak hülyéskedik. – rázta a fejét. – Azt mondtad, hogy nem igazán volt párkapcsolata. Lehet, hogy így akar maga mellett tartani.
- Ebben van valami. – szállt be Felix is a dologba. – Te eléggé távol tartod magad tőle, mármint... Érted. Valamilyen szinten te is távolságtartó vagy és ő egy igazán tisztességes alfa. Lehet, hogy elbizonytalanítod, ezért nem mond semmit, mert ő sem akar hülyének feltűnni.
- Jó, ezt hagyjátok abba. – sóhajtottam, s emeltem fel a kezeimet a fejemet rázva. – Pont ezaz... Ő egy alfa, ha lépni akar, akkor fog. De soha, egyszer sem mondta, hogy komolyan gondolná velem. Nem akarok pesszimistának tűnni a szemetekben, de értsétek meg a helyzetemet. – ültem le az ágyra szomorkásan. – Nem szeretnék feleslegesen reménykedni. Csak... Sodródni akarok az árral és amikor elérkezik a végállomás, akkor elfogadni, hogy eddig tartott. – rántottam vállat, majd lehajtott buksimat hirtelen felkaptam, amikor meghallottam az ajtó csapódását, s éreztem, ahogy erősödik az alfa illata. Hazajött. – Egy szót se neki. – szóltam rá a két barátomra, akik szájukat húzva, de bólintottak egyet.
Közösen mentünk le, hogy köszöntsük a férfit. A lunám ki tudott volna ugrani belőlem, annyira örült. Szinte láttam, ahogy csóválja a farkát örömében, hogy az alfa hazatért. Úgy hiányzott már a jelentléte...
Ahogy meglátott, egy kedves mosollyal jött felém, s nyomott egy csókot az ajkaimra.
- Szia pici. – köszönt, míg én mellkasához bújtam szelíden, amit ő csak egy halk kuncogással díjazott. Mindenesetre karjait körém fonta, hogy jobban érezzem a közelségét. – Minden rendben van? – kérdezte, én pedig bólintottam egyet. – Ennek örülök. – kaptam egy puszit a hajamba. – Én már ettem a kórházban, ahogy érzem, te is. – szimatolt a levegőbe. – Szóval, ha gondolod, akkor mehetnénk is. – húzódott el kicsit, hogy rám tudjon nézni.
- Rendben. – biccentettem, majd a többiek felé fordultam. – Köszönöm szépen, hogy ma velem voltatok. – mosolyogtam, ők pedig csak legyintettek egyet, s Felix meg is jegyezte, hogy egy ilyen baromi jó házba ő még a sarokban lévő porszemre is szívesen vigyázna, nemhogy rám.
Ki is kísértük őket, s vissza se mentünk a házba, hiszen Jungkook egyből a kocsihoz terelt. Ő is megdicsérte az öltözékemet, s mondta, hogy szerinte igazán aranyos vagyok ebben a hatalmas pulcsiban. Nyilván, az övé volt, hiszen jelenleg csak az ő cuccaival tudok létezni.
- Jól szórakoztatok? – kérdezte, miközben az útra figyelt. Annyira jól állt neki a vezetés, olyan könnyedén kezelte a járművet, mintha jogosítvánnyal a kezében született volna, ráadásul ezt az autót szánták volna neki.
- Igen, jól. – bólogattam. – A munka milyen volt? Nem volt túl nehéz úgy, hogy nem voltam ott? Mármint... Tudom, hogy előttem nem volt asszisztensed és mindent magadnak csináltál, de azért mégis elkényelmesedhettél, amióta melletted vagyok. – ingattam a fejem, ő pedig elmosolyodott. Legalább nem csak kemény arcot vág vezetés közben.
- Valóban melletted egészen elkényelmesedtem. – vette el a váltóról a kezét, hiszen pont elcsíptük a zöld zónát, így kényelmes, egyenletes tempóban haladhattunk. Kacsóját a combomra tette, s ott pihentette, még egy picit meg is szorította, ami melegséggel árasztott el. Annyira szerettem ezeket az apró érintéseket tőle, főleg most, hogy arra szavak nem voltak. – De nem a munkával volt az igazi baj, mert már megszoktam, hogy egyedül kell csinálnom sok mindent, azért az ösztönök megmaradtak. Viszont hiányzott az a kókusz illatú szépség a monitor mögül. – paskolta meg kicsit a lábamat, én pedig megköszörültem a torkomat, s automatikusan néztem ki az ablakon, nehogy meglássa, mennyire is zavarban vagyok.
- Tehát elpuhultál. Szép kis alfa. – motyogtam, de közben a mosoly ott volt az arcomon.
- Lehetek kemény is, ha nagyon szépen megkérsz rá. – rántott vállat, s bennem ebben a pillanatban ölte meg a romantikát.
- Az útra koncentrálj, ne a farkadra. – forgattam szemet, s próbáltam lefejteni a kezét a lábamról, de ő csak nevetve markolt rá jobban, majd állt meg egy pirosnál, amit elcsíptünk. Felém fordult, így szemtől szemben láthattam azt az önelégült, győztes mosolyát, amit olyan szívesen letöröltem volna a képéről.
- Elpuhultál, omega. – vágott vissza, de rossz emberrel kezdett ki. Nekem mindig is felvágott nyelvem volt, ő is tudja korábbról, de semmi baj, sosem árt az ismétlés, abból tanul az ember.
- Nem is tudom, hogy melyikünknek szégyen. Nekem, vagy a tisztavérű alfának, hogy nem kemény mellette egy omega, aki a mostani korszakban rá kellene, hogy álljon. – mosolyogtam, míg ő csak ciccegni kezdett.
- Ez nagyon csúnya volt. De ha gondolod, kipróbálhatjuk, hogy meddig leszel nyugalmi állapotban. Viszont előtte randizzunk egyet, kedvesem. – vette el a mancsát, hogy egyesbe rakja a kocsit, s elindulhassunk, mielőtt a mögöttünk lévő sor leáll jelezni nekünk a kürttel, hogy feltartjuk őket.
S igen, nem csak neki, de nekem sem árt az ismétlés... Nem a semmiért mentem el, mielőtt bármit is reagálhatott volna. Ő tettekkel is alá tudta bizonyítani az állítását. Na, persze nem mintha én nem tudnám őt felizgatni.
Szerencsére ilyen időkben már nem kellett fizetni a parkolásért, csupán szabad helyet kellett találni, lehetőleg nem Szöul azon részén, ahol még a bólogatós kutyát is kilopják a járműből. Úgyhogy csak ez volt, ami miatt totyognunk kellett egy ideig. Két évnyi megtakarított pénzből nem vennék egy ilyen autót, ami a férfinak van. Ráadásul jogosítványom sincs. Nem mertem elkezdeni, s nem is akartam. Majd hurcolják a seggemet, ha mégsem, akkor a főváros elég fejlett ahhoz, hogy eljussak egész hamar egyik helyről a másikra tömegközlekedéssel.
- Ennyire nehezen még a kórházban sem találok parkolót, baszki. – zárta le az autót Jungkook egy nagy sóhajjal, majd felém lépkedett, majd meglepetésemre megfogta a kezemet. – Most mi az? – kérdezte, hiszen én tagadni se próbáltam azt, hogy mennyire váratlanul ért az előbbi cselekedete. Viszont a kis ügyes hamar rájött, hiszen lenézett összekulcsolt mancsainkra, majd vissza rám.
- Eddig csak akkor fogtad meg a kezem, mikor szexeltünk. Nem is... Akkor is én fogtam meg a kezed. – mondtam, ő pedig elnevette magát.
- Csak próbálok romantikus lenni. Vagy inkább hanyagoljam? – vonta fel egyik szemöldökét, én pedig észbe kapva összekulcsoltam az ujjainkat, majd mosolyogva néztem fel rá. – Mindjárt gondoltam. – hajolt le, hogy adjon nekem egy apró puszit.
- Egyébként mi a terv? Még sosem beszéltél nekem arról, hogy randiztál-e, vagy sem, úgyhogy kíváncsi vagyok. – sétáltam mellette a fejemet ingatva, s közben erősen próbáltam azon agyalni, hogy vajon mit is csinálhatunk majd. – Egyáltalán hol vagyunk? – bukott ki belőlem, majd néztem körül, hiszen még sosem jártam Szöul ezen részén.
- Ne az út közepén nézelődj. – szólt rám az alfa kicsit idegesen. – Egyébként a Han-folyó másik partján. – mondta, én pedig bólintottam egyet. Akkor ezért nem vagyok jártas ezen a részén a városnak. – A programok pedig... Nos, titok. Szépen lassan megtudod őket. Csak légy türelmes, pici. – adott egy puszit az arcomra, én pedig kelletlenül bólintottam egyet. Mi mást tehettem volna? Úgyse könyörül rajtam.
Már hamarabb sötétedett, mint eddig. Azért már a nyár elmúlt, nemhiába voltak már hűvösebb idők. Egy-két fa is már elkezdte lehullatni a levelét, s pár csap sárgásabb színben pompázott. A zöld ideje lejárt.
Furcsa volt az egészbe belegondolni... Hamarosan házasok leszünk, hiszen az egész ceremónia ősszel lesz, s már beköszöntött ez az évszak. Nemsokára egy teljesen más nevet kell használnom, lesz egy bizonyos pozícióm, egy saját családom. Egy két fős családom. Bármeddig is legyen ez a kapcsolat élő, amíg valaki ápolja érzelmeivel, s táplálja a tüzet, addig az nem halott.
Jól éreztem magam. Az egész... Annyira meseszerű volt. Jungkook nem talált ki túlságosan bonyolult programokat. A folyónál ki voltak rakodva az árusok az ősznyitó miatt, amit minden évben megrendeznek. Igaz, a valódi ünnepségről már lecsúsztunk, de legalább nem voltak annyian, hogy ne lehessen mozogni tőlük. Ugyanakkor szerencsére egy részegbe se futottunk bele, aki az alkoholos pultnál meséli el a szakítását, esetleg azt, hogy hogyan bukott el 150 000 wont egy fogadáson.
Vettünk magunknak édességet, s egy-két helyi árusnál még valami játékot is kipróbáltunk. Igaz, nyereményünk nem lett, ahogy a kdrámákban szokott lenni, s Jungkook sem állt le veszekedni a sráccal, hogy márpedig eltalálta a céltábla közepét. Igazából csak maga az érzés kellett, hogy itt voltunk, s szórakoztunk. Megkóstoltunk pár sósabbat is, nehogy csak a cukor jusson nekünk, de nekem sokkal jobban ízlett a hatalmas, levél alakú sárga nyalókám, mint az olajtól tocsogós bundás virsli, s szerintem ezzel kivételesen az alfa is egyetértett. Pedig neki aztán hús nélkül nem élet az élet.
Én – mivel nem vezettem – egy pohárka sojut is kaptam. Nyilván, ettől nem lehet se becsiccsenteni, berúgni meg pláne nem, de kicsit jobban mosolygóssá tett, s fel is melegített.
Észre se vettem, hogy mennyire szalad az idő. Nekem az itt töltött órák perceknek tűntek, s csupán akkor realizáltam a rohanó ketyegőt, mikor ránéztem a telefonomra. Pár perc és éjfél.
- El sem hiszem, hogy így megy az idő. – sóhajtottam a korlátnak támaszkodva, s a holdfény miatt csillogó folyót néztem.
- Jó társaságban szinte fel sem tűnik. – mondta az alfa a hátam mögött, míg én csak elmosolyodtam, s helyeseltem. Valóban remekül éreztem magam. Kicsit visszarántott a tinédzser éveimbe, amikor még minden vágyam volt a randevúzás egy alfával, aki szeret, s aki mellett leélném az életem.
- Olyan furcsa... – motyogtam. – Eddig soha eszünkbe se jutott, hogy randizzunk, hamarabb túlestünk a csókon és az ágyba bújáson, mint ezen. Sőt, mondok jobbat, pár hét és házasok leszünk. – nevettem. – Pedig nem is olyan rossz ez... – motyogtam halkan, viszont, mivel csupán kínos csend fogadott, féltem, hogy az alfa meghallotta, így csak megráztam a fejem. – Felejtsd el, biztosan megzavart a soju. – mutattam a halántékomra, s tovább bámultam a folyót. – Olyan, mintha sok ezer csillag mozogna. Mintha magába gyűjtené, akárcsak az univerzum. – támasztottam meg a fejemet a karomon, s elmosolyodtam. – Annyira gyönyörű. – mondtam teljesen elvarázsolva, viszont ekkor meghallottam egy, már jól ismert hangot. Hirtelen ráncba is szaladt a szemöldököm, s elnevettem magam. – Nem mondod komolyan, hogy rágyújtottál, miközben én áradozok neked a csillagokról egy ilyen szép he... – fordultam meg, de a szavam elakadt, amikor megláttam, hogy Jungkook egy-egy csillagszórót tart a kezében. Nagyot nyeltem, amikor egy mosollyal közelebb lépett, s óvatosan az én ujjaimat fonta az egyik pálca köré.
- Van más is, ami több ezer csillagot gyűjt össze magába. Nekem az valahogy jobban tetszik, mint a folyó. – mondta végig a szemeimbe nézve, s lágyan csókolt ajkaimra, az én szívem pedig majd' kiugrott a helyéről miatta. Miatta, Jeon Jungkook miatt.
Talán én elrejtem magamban a csillagokat, de ő az, aki elérte, hogy azok olyan fényesen ragyogjanak, hogy arra mindenki csak irigykedve nézzen. Hiszen nincs is szebb attól, mikor közösen formáljuk életünk univerzumát, s szép lassan titkokat felfedve újabb tündöklőknek adunk életet, kézen fogva, a sötétségbe együtt hozva a világot.
▫️➰➰➰▫️
Hello Sütikék! Na befutottam és ne haragudjatok, amiért ennyire későn, de eléggé beteg vagyok): Nagyon nehéz volt így összehozni ezt a részt, főleg, hogy alig látok xd Nem tudom, sosem volt még ilyen, de olyan szinten könnyezik a szemem, hogy rendesen lefolyik az arcomon keresztül. Anyámék megkérdezték, hogy sírok-eXDDDD Eddig csak a hagyma érte el ezt a hatást, de na, kell a változás😌
Jungkook kis romantikus lett a végére😌 Számítottatok arra, hogy ez lesz a végén?🤔♥️
Nagyon szépen köszönöm a 36k megtekintést! Waaa, egyre csak növekszik ez a szám, olyan jó ezt látni🥺♥️♥️♥️♥️ Nagyon hálás vagyok nektek, amiért ennyien támogattok, hiszen nem csak ez, de a részeken lévő szavazatok száma is nagyon magas, ami egyszerűen elképesztő! Szuperek vagytok!🥰♥️♥️♥️♥️
Hogy vagytok?🥰♥️♥️♥️ Remélem ti nem vagytok betegek, mint jómagam): Vigyázzatok magatokra🥰♥️♥️♥️
Insta: wattpad.sankook
Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^
xoxo: SanKook