@LnaPrime kérésére~ 💖✨ (Neked sem tudom az új felhasználód, bocsii 😩)
Ma reggel is szokásosan felvettem egyenruhámat, mely egy fehér ingből, egy fekete gatyából, és fekete cipőből állt. Világéletemben jobban szerettem a fiús ruhákat, és játékokát, sőt! Általánosban a fiúk egyenruháját hordtam, és rövid hajam is volt. Nagyon jó barátom volt az egyik osztálytársam kivel csakis azért lettünk jóban, mert a tanárok szerettek minket csoportba rakni a csoportmunkába. Csak miután elballagtunk, ő tanárként, én pedig irodai dolgozóként mentem tovább. Egy jól fizető nőnek dolgoztam, míg nem találtam egy olyan munkát mely az én műfajom volt. Hisz képességgel rendelkezek, mely segít abban, hogy bármit melyben víz van irányítani tudjak, ebbe beleértve a vért, és az emberi testet. Így is volt az, hogy a Nyomozó Iroda alatti kávézóban vagyok, ahol éppen várom azokat az embereket, akik felvételiztetnek úgymond. Viszont két elég ismerős alakot véltem felfedezni, kik szerintem szintúgy megismertek, hisz kissé meglepődtek mindketten.
- Kunikida-kun! Jó újra látni! - mosolygok szőkére.
- Szintúgy. Gimi óta nem láttalak. - ül le elém.
- Rajtad pedig a barna jobban áll, mint a fekete. - nézek barna hajúra aki egy játékos mosollyal ül le Kunikida mellé.
- Mi? Ti ismeritek egymást? - kérdezi meglepetten, Kunikida.
- Volt egy kis konfliktusunk. - mondja vállrántva, Dazai.
- Igen elraboltak, és fél évig ki sem engedtek a Maffia tömlöcéből, ott is inkább megszöktettek. - forgatom meg szemeimet.
- Szóval akkor van tapasztalatod ilyen helyzetekben.. De mikor fedezted fel a képességedet? - kérdezi meg.
- Amikor elkezdtem valahogy a vizet irányítani, még a Gimi első évében.
- Értem, és mivel ismerlek, és tudom, hogy megbízható vagy, ezért már csak a próbád maradt hátra, melynek időpontját még nem tudni. - magyarázza el, Kunikida.
- Csodálom, hogy nem tanárként dolgozol már, pedig a tanároknak mindig azt mondogattad, hogy te mennyire is tanár akarsz lenni, és tanár is leszek. - kuncogom el magam gúnyosan.
- Mi? Mesélj még a kis, Kunikida-kunról! - mondja, Dazai csillogó szemekkel.
- Na de jó. Lett még egy hiperaktív emberünk. - morogja idegesen, Kunikida.
- Nem is mondtad hogy gyerek korodban voltak barátaid! - néz rá barna hajú.
- Viszont ha fel is veszi Fukuzawa-sensei, [Név]-et, megmondta, hogy a legújabb tagot nekem kell majd kiképeznem. - mondja Kunikida, melyre, Dazai csak szimplán elnevette magát.
- Ha majdnem kiütött vagy 200 képzett fegyveres maffiózót, akik fel voltak fegyverezve, nem hiszem hogy képzés kellene neki. - teszi tarkójára kezeit, barna hajú.
- Neked nem lenne, Atsushi-kunnal küldetésed? - néz idegesen a szőke, Dazaira, melyre egy intéssel el is tűnt, Dazai.
- Akkor honnan is ismered? - kérdezi meg újra. - Nem hiszem, hogy egy elrablással ennyire jóban lettetek. - néz rám komolyan melyre sóhajtok egyet.
- Talán ő segített megszöktetni engem a Maffiától, miközben ő is szökött. - motyogom kissé félre nézve. - És még nagyobb talán, hogy mai napig együtt lakunk... Túl jól átlátsz rajtam még mindig. - nézek vissza, szőkére.
- Rendben, akkor majd tájékoztatom a főnököt. - mondja hirtelen témát váltva.
- Oh, ő lenne az akiről, Dazai-san beszélt, hogy új munkatársunk lesz? - néz rám egy körülbelül 18 éves, fehér hajú, fiú. - Atsushi Nakajima vagyok! - nyújtja kezét. - Örvendek a találkozásnak! - jelenti ki.
- [Teljes Név], részemről a szerencse! - rázom meg kezét.
- Viszont az interjúnak vége. - mondja, Kunikida. - Nekem meg dolgom van, szóval ne okozzatok káoszt. - áll fel a helyéről. - Rátok nézek, [Név], és Dazai! - néz ránk szútós szemekkel.
- Igenis, mr.Tanárakaroklenni! - forgatom meg szemeimet, melyre inkább csak ideges tekintettel indul a lifthez. - Viszont nekem haza kell, hogy érjek. - mondom én is felállva.
- A szüleiddel élsz? - kérdezi kérdően, Atsushi.
- Mióta az eszemet tudom árvaházban éltem, szóval nem. - rántok vállat.
- Áh gommen! - mondja meghajolva, melyre csak leintem. - Én viszont leadom a jelentéseket, szóval viszlát! - mondja, majd kettesben hagy minket, barna hajúval.
- Kunikida levágta egyből. - mondom sarkon fordulva. - Szóval számára már nem titok. - sóhajtok egyet.
- Nembaj az! Viszont menjünk haza, mert éhes vagyok! - jelenti ki, melyre elkuncogom magam, majd mindketten elindulunk haza. De persze előtte be kellett vásárolnunk, szóval inkább étteremben ettünk. Szóval letudtuk a témát, hogy akkor becsempésztünk egy randit a napba, amit nem is bántam.