actrass kérésére~💖✨ (Ebben a részben a szereplők nem halnak meg, hanem normális nevelő otthonban vannak, és ha elviszik őket normális családhoz kerülnek)
- [Név]! - hallom meg hirtelen Connie hangját, aki mosolyogva fut felém.
- Connie neked készülődnöd kéne, hisz lassan itt az új családod! - mosolygok kedvesen a kislányra.
- Hai! De tőled külön is el akartam köszönni, hisz mióta emlékszem te segítesz mindenben Mama kivételével! - mondja a 6 éves kislány. - Szóval a nyuszimat neked akarom adni, hogy megköszönjem, hogy úgy viselkedtél velem, mintha tényleg testvérek lennénk! - nyújtja felém a plüss nyusziját.
- Gyere ide! - tárom ki karjaim, mire egyből beleveti magát.
- Connie! Ideje indulni! - nyílik ki az ajtó nyikorogva, majd megpillantjuk Mamát. - Siessetek a búcsúzkodással! Lassan itt vannak a szüleid! - néz kedves mosollyal Conniera, majd kimegy az ajtón.
- Segítsek a maradék cuccodat összepakolni! - mosolygok rá, majd megfogva a kezét a szobájába mentünk, ahol össze is pakoltunk. Végül az egyik kezében a cuccai voltak, míg a másikkal az enyémet fogta. - Készen van! - mosolygom Mamára, aki elveszi Conniet, majd az újdonsült szüleihet viszi.
- Várjunk! - mondta a kislány, majd visszarohant hozzám, és megölelt. - Köszönöm. - motyogta, majd integetve elment az új családjával.
Végül a könyvtárba mentem olvasni, hisz az egyik kedvenc időtöltésem, az olvasás. Mint mindig most is egy könyvespolc tetején feküdve olvadok, hisz számomra ez kényelmes hely. Viszont hirtelen beszélgetés csapja meg a fülemet.
- Őszintén.. Féltékeny vagyok [Név]-re! Én is meg akartam volna ölelni Conniet! - nevetett fel halkan Emma.
- Connie nagyon szerette [Név]-et, és szerintem ez viszonos volt! - hallom meg Norman hangját is.
- Megértem ezt. - társul hozzájuk Ray hangja is. - Connie amióta itt volt [Név] gondoskodott róla.
- Vajon most merre lehet? - gondolkodik el Emma.
- Valószínűleg itt bent. - mondja Ray unott hangon.
- Itt vagyok! - ülök fel a könyvespolcon.
- Megint ott olvasol fent? Esküszöm egyszer nem figyelsz, és leesel. - tettr keresztbe Ray kezeit.
- De még nem történt meg. - másztam le a polc másik oldalán, majd eléjük sétáltam.
- [Név] te nem vagy? Tudod Connie... -
- Emma! - szólt rá a két fiú.
- De igen le vagyok törve! Hiányzik nekem, de sok fiatal gyerek van akiknek ez ellen kell segíteni! - mosolygok rájuk. - De nem haragszom Emma nyugi! - simogatom meg buksiját.
- Te aztán tényleg tele vagy szeretettel! - halljuk meg Mama hangját. - Gyere [Név]! Philt segíteni kéne elaltatni! - mosolyog rám, mire bólintva el is indultam.
- Majd találkozunk! - mosolygok rájuk kedvesen, majd Philhez mentem. - Gyere Phil! Menjünk aludni! - veszem fel kezembe kék szemű kisfiút.
Miután bevittem az ágyába, a szokásos altatót kezdtem neki dúdolni, amit minden kisgyereknek szoktam. Ezt még Mamától hallottam, ahogy dúdolja, és nagyon fülbemászó. Miután elaludt Phil, meg simogattam fekete haját, majd elhagytam a szobát.
- Áh Mama! Had segítsek! - vette el az asztalról a nagy kupac tányért, majd elkezdtem mosogatni.
- Belőled egy nagyon jó anyuka lesz, ha felnőssz! - simogatja meg [H/Sz] hajam.
- Perzse, hisz tőled tanultam! - mosolygok Mamára.
- Ez után menj pihenni, mert nagyon sokat dolgoztál már. - mosolyog rám, majd elsétál.
-Áh [Név]! Téged kerestelek! - hallom meg Ray hangját. - Had segítsek! - vesz el egy adag tányért, és poharat.
- Köszi Ray! Amúgy... Hogy-hogy kerestél? - kérdezek rá érdeklődve.
- Mert nem. Voltál a szobában, és gondoltam valahol még dolgozol. - teszi be a csepegtetőbe az utolsó tányért, majd elzárja a vizet.
- Túl jól ismersz. - rázom meg mosolyogva a fejem.
- Na de menjünk aludni! - dobja át vállaim felett a kezét, majd elkezdünk sétálni a szobába.
- Akkor jó éjt! - ölelem meg a fiút, ski vissza is ölel, majd a szobába sétálok, és halkan becsukom magam mögött az ajtót.
Másnap reggel Mama engem szokásosan korábban kelt, hogy legyen segítség a reggeli készítésében, meg tálalásában. Utána szoktam kelteni Emmát, Normant, és Rayt.
- Ray~! Ébresztő! - kezdem gyengén bökdösni, de nem kel fel. Pedig már mindenki fent van. - Kakasfej! Ébresztő! - mondom kissé hangosabban, de semmi. - Te taréjhajú ébresztő! - lököm le az ágyról, majd Ray födet érve nyikkant egyet. - Végre! Gyere reggelizni! - mosolygok rá ártatlanul.
- Várj! - kel fel, majd megfogva karomat tart vissza, melyre felrak egy karkötőt. - Boldog Születés napot! - ölel meg, mire teljesen meglepődök.
- Ray... Először is nagyon köszönöm! - ölelem vissza. - Viszont Mama reggel korábban keltett engem. - nézem a cipőmet. - És hát... Családhoz kerülök, szóval... - mondom megtört hangon.
- El kell menned? - kérdezi sokkos hangon, mire bólintok egyet. - De előtte akkor ígérd meg, hogy nem felejtessz el, és ha újra találkozunk, akkor a feleségem leszel! - mondja egy magabiztos mosollyal.
- Megígérem! - tartom fel kisujjamat, amibe belekulcsolja sajátját. - Várni fogok, ha kell örökké! - ölelem meg ismét, majd megfogva a táskám kiindulok. - Sayonara... Ray! - mondom halkan, majd az előtérbe sétálok.
Mindenkitől egy hatalmas öleléssel búcsúztam, viszont Emma ragaszkodott a legjobban, és nem akart elengedni.
- És így mostantól Ray a legidősebb gyerek. - mondja Mama, majd rámnéz. - Vigyázzanak rá! Szorgos kislány! - mosolyog leendő szüleimre, majd könnyes szemekkel integetek nekik.
*10 évvel később*
Nagyban sétálok hazafele az utcáról, miközben nyakláncomat biszkálom. Azon a láncon van rajta a karkötő melyet Raytől kapta, viszont mivel kicsi csuklómra már, egy lányra raktam. Pontosabban a nyakláncon egy R, és egy [Neved kezdőbetűje] volt, közöttük egy szívecskével. Raynek is ugyan ilyen karkötője van. Ez amolyan barátság karkötő volt számomra, mostmár viszont egy nagyon jó emlék. Majd hirtelen észrevettem ahogy egy tucat ember körbeáll valamit, így előrefurakodva kellett észlelnem, hogy 2 fiú csakugyan szétverik egymást.
- Oi! - szólalok fel eréjes hangon, mire a 2 férfi rám emelte tekintetét. - Ne itt kezdjetek ki egymással az utca közepén! Bárki megsérülhet, ha valamelyikőtök félreüt! - drogálom meg a fekete, és a fehér hajú férfit.
- Fiúk! Fejezzétek be! - szólal meg egy vöröses hajú lány, és valahogy emlékeztetett valakire. Akkor lehet ezek a fiúk... Ray, és Norman? - Köszönöm, hogy szét választotta őket! Elég sokszor ugranak egymásnak! - hajol meg a lány.
- Igazán nincs mit! Csak nem szeretném, ha bárki is megsérülne, még akkor is ha nem ismerem őket! - simogatom meg a lány fejét, amitől sokkoltan néz rám, majd szemét a nyakláncomra vezeti. - Valami... Gond van? - kérdezem bizonytalanul.
- Gyere velünk! - fogja meg a karomat, majd maga után kezd húzni, miközben a fiúk utánunk futnak kiabálva a lánynak, hogy engedjen el engem, majd végül megálltunk.
- Emma te aztán azóta nem változtál! - nevetek fel, miközben vissza ölelem az engem szorosan ölelő lányt. - Ahogy látom ti sem fiúk! - mosolygok a két kissé meglepett fiúra.
- [N-Név]? - ejti ki Ray elég nehezen a szavakat.
- Az egyetlen! - mosolygok rájuk, majd ők is csatlakoznak az ölelésbe.
- Honnan ismertél meg Emma? - kérdezem a nállam még mindig alacsonyabb lányt.
- A nyakláncodról! Az a karkötő van rajtad, mint amilyen Raynek van! - mutat fekete hajú nyakába ahol ugyan úgy lóg a lánc, mint nekem.
- [Név]! - szólal meg hirtelen Ray. - Emlékszel...mit ígértél? - kérdezi meg, mire mosolyogva bólintok.
- Ahogy újra találkozunk a feleséged vagyok! - mosolygok rá. - És nem felejtettelek el titeket! - mondom el mindkét ígéretünket.
- Nee-chan! - hallok meg hírtelen egy hangot. - Nee-chan anyu már keresett téged! - mondja a húgom.
- Connie! Ugye emlékszel Rayre, Normanra, és Emmára? - kérdezem Conniet, mire mindhárom felnőtt meglepődik.
- Igen! Sziasztok! Rég láttalak titeket! - mondja a mostmár 16 éves lány.
- Az ő szülei jöttek vissza értem, mivel látták mennyire közel állunk egymáshoz, így testvérek vagyunk! - mesélem el mosolyogva.
- Akkor örülök, hogy normális sógorom lesz! - mosolyog ránk Ray.
- Ezazz! Mindig is tudtam, hogy Ray, és te össze fogtok jönni! - kezd fangörcsölni Connie. - Viszont anyu már keres minket szóval menjünk! - húz maga után Connie.
- Megyek én is! - fut utánunk Ray. - Majd jövök srácok! - int a másik kettőnek, majd utánunk jön.
Anyuék nagyon kedvelték Rayt. Elmeséltem nekik, hogy az árvaházban ő volt az akivel mindent együtt csináltunk. Na meg az ígéretünket is, amit nagyon is díjaztak. Hiányzott persze az árvaház, hisz mégiscsak ott tanultam meg mindent, de ezt a családomat is imádom. Hisz mindenben támogatnak. Végülis boldogan éltünk Rayel, és a közös gyermekünk [L/Név], aki [Sz/sz] íriszeimet, és Ray éjfekete haját, mely a kislány hátáig ér. Végülis ezt mondhatjuk Happy End-nek szerintem. Van családom, egy olyan személlyek akit teljes szívemből szeretek, és vannak olyan emberek akikben mindennél jobban bízok.
Dhhehffh! Elnézést ha sokat várakoztál csak már ma 2 Témazáróval kezdtem a napot és arra tanultam. Remélem tetszett a rész, és kérésed szerint senki sem halt meg😌✨. Na de én mentem is!
Tsókacsaládnak!! 💖