Hotel Daimon

13. Nem tudja?

Miután visszatértünk a Denevérrel és Valeriuval a nyaralásunkból a napok lassan visszatértek a régi kerékvágásba. Mármint egy kis dolgot leszámítva. Ez a dolog pedig az, hogy egyre többet kapom magam azon, hogy a norvég embert figyelem. Olyan dolgokat veszek rajta észre, amiket korábban nem.

Például, hogy a fényben hogy változik a szeme színe, hogy amikor véletlen hozzá érek, vagy túl közel vagyok hozzá az orcáin halvány pirosság jelenik meg. A hangjában a norvég akcentust, amitől bizonyos szavai sokkal egzotikusabbnak hatnak, mint amik. Ahogy mosolyra húzza az ajkát, mikor Sverrirnek hív, ami megtudtam Athytól, hogy bajkeverőt jelent.

Ilyen és ehhez hasonló dolgokat vettem rajta észre és, ami a legborzasztóbb, hogy magamon is észrevettem bizonyos változásokat. Gyakrabban próbálok meg kettesben maradni vele. Többet érek hozzá ok nélkül is és a legaggasztóbbak azok az álmok, amik a nyaralás óta vissza-vissza térnek. Az álmok, amikben magához ölel, amikben az ajkaink összeérnek, amik kellemetlen perceket okoznak reggelente a tusolóban.

Ráadásul a helyzetemen az se segít, hogy Sátán megtalálta a társát, akit olyan rég óta keresett, ezzel is csak erősítve bennem, hogy nem lesz abból semmi baj, ha nem a saját fajod képviselőjével vagy. A démon és a vámpír nagyon jól megvannak együtt és mostanában alig lehet őket külön látni, ami magában hordozza azt is, hogy Sátán kevesebbet szunyókál és többet jár ki a szobájából és még beszélgetni is képes a többi norvég vámpírral.

Úgyhogy az élet a Kastélyhotel Daimonban manapság nagyon érdekessé vált. Mégis vannak dolgok, amik sose változnak. Így lehet, hogy most már, hogy nem tudok mit kezdeni a gondolataimmal Kvasirt illetően, így ma este felkeresem a Denevért és Sátánt az előbbi szobájában, ahol bátyám is ott van. Éppen valami könyvet olvas, úgyhogy ilyenkor hozzá se lehet szólni, se kép, se hang. Ágyút lőhetsz mellette azt se veszi észre.

- Gyerünk Loki! Mondd, mi a baj? Miért kellett mind a kettőnknek itt lenni? - Billenti oldalra a fejét Sátán. Én mély levegőt veszek és megpróbálom összeszedni minden bátorságom, hogy elmondjam, ami a lelkem nyomja.

- Csak nyugodtan, kivárjuk. - Biztat Vlad, mire én meg elmosolyodok. Jó tudni, hogy ilyen jó barátaim vannak, mint ők. Lehunyom a szemem és fél kezemmel megtámasztom az állam, a másikkal pedig megfogom a könyököm.

- Azt hiszem kedvelem. - Mondom ki végül, most először hangosan a gondolatot, ami napok óta hatalmas súlyként, fekete fellegként lebeg tudatomban.

- Kit? - Jön a halk kérdés és hogy őszinte legyek nem tudom megmondani, hogy vajon Sátán, vagy Vlad kérdezett. Minden esetre kinyitom a szemem és az asztallapra nézek. Elengedem a könyököm és mutató ujjammal apró mintákat kezdek rajzolni a terítő szövetére.

- A norvégot. - Suttogom, magam se tudom miért.

- Melyiket? Remélem nem az enyém. Ő foglalt. - Sátán pániktól teli kijelentésére kuncognom kell, ahogy megrázom a fejem.

- A főnökük. - Hunyom le félig a szemeim, mikor elmémben megjelenik a férfi arca. Erre kihúzom az állam alól a kezem és hagyom a fejem az asztalon fekvő kezemre esni. - Mégis mit csináljak? Kedvelem őt, de ő csak érdekességnek lát, csak azért van itt, hogy rájöjjön, hogy választom ki az áldozataim. Csak a kíváncsiság tartja itt, nem én. - Szomorodok el, mikor is egy kezet érzek meg a vállamon.

- Emiatt ne aggódj Loki. Ha nem látja, hogy milyen csodálatos vagy, akkor vak. - Vereget vállon Vlad.

- Pontosan. - Helyesel Sátán is. - Mellesleg megsúgom Brandr és a fiúk szerint egy kicsit több miatt is érdekled, de ez csak az ő véleményük. - Vonja meg a vállát a démon, de biztatóan mosolyog rám. - Ha jól érzed magad mellette és boldog vagy vele, akkor használj ki minden percet erre. - Biccent egyet, amivel eléri, hogy azonnal talpra ugorjak.

- Igazad van. - Mondom elszántan. - Kihasználok minden alkalmat. - Döntöm el. - Köszönöm fiúk. - Mosolygom barátaimra, akik viszonozzák a gesztust. - Később találkozunk. - Búcsúzom el és fordulok sarkon, hogy elhagyjam a 111-es szobát és megkeressem a norvég vámpírok ember főnökét Kvasirt, akárhol is legyen a hotelban.

Valeriu POV

A könyv, amit olvasok csak addig volt érdekes, amíg fél füllel el nem kaptam, hogy az öcsém Kvasir Fjeldről beszélget a főnökömmel meg a démon barátjukkal. Őszintén megmondom meglepődök, mikor kiderül, hogy az öcsém megkedvelte a norvég vámpírok vezetőjét. Azzal tisztában voltam, hogy a vámpír kedveli őt az ahogy az újholdkor viselkedett a közelében mindent elárult, de egy percig se hittem, hogy az érzései bármikor viszonozva lesznek.

- Valeriu. - Hallom meg teremtőm és főnököm hangját, mire leteszem a könyvem és felállok, csak hogy elfoglaljam a széket, amin alig fél perce még az öcsém foglalt helyet.

- Igen? - Kérdezem a lehető legtöbb tisztelettel a hangomban, amit nehéz kivitelezni, mikor két idiótán vigyorgó arccal kell a vámpírnak szembe nézni.

- Mit tudsz arról a vámpírról? - Kérdezi Sátán, oldalra billentett fejjel. Bár, hogy őszinte legyek szerintem ő többet tud Kvasirról a beosztottjaitól, mint amit én tudok.

- Nem sokat. - Mondom végül, mire a mesterem oldalra billenti a fejét és kérdőn néz rám, a bal szemöldökét megemelve.

- Ha valakinek, neked kellene pár dolgot tudni róla. A nagy tanács tagja. - Mondja a férfi komolyan, én meg összefonom magam előtt a karjaim.

- Ötszáz éve semmi se történik azokon az üléseken, úgyhogy aludni szoktam. - Motyogom.

- Szóval lustálkodsz. Erről majd később beszélünk még. Most viszont mondd, mit tudsz a vámpírról? - Adja ki a parancsot azon a hangján, aminek tudom, hogy jobb ha engedelmeskedek, mert biztos én húzom a rövidebbet, ha nem teszem. Márpedig, ha lehet én kihagynám, hogy magamra haragítsam őt.

- Azt, hogy el tudja rejteni magát, hogy általában eléggé összeszedett és nehéz kiismerni. Meg azt, hogy fülig beleszeretett Loukiba. - Mondom a fejem rázva, ajkaimon egy halvány mosollyal.

- Ezt honnan tudod? - Kérdezi Sátán, őszinte kíváncsisággal a szemében.

- A következő újholdnál valószínűleg te is megtudod főleg, ha a norvégoddal leszel. Kvasirt úgy kellett elrángatnom a Daimonból, hogy észhez térjen. Rég láttam már ennyire megrészegült vámpírt, csak a szerelem képes ilyet kihozni belőlünk. - Mondom komolyan, közben elgondolkodva, hogy mégis hány ilyen esetet láttam életem során és rá kell jönnöm, hogy nem volt valami sok.

- Akkor nincs miért aggódni. Ha tényleg szereti vigyázni fog Lokira. Már csak ki kell várni, hogy elmondják egymásnak. - Biccent a főnököm.

- Előtte még nem ártana tisztázniuk melyikük milyen fajba tartozik. - Motyogom az orrom alatt.

- Elnézést, mi? - Néz rám kérdőn Sátán, és Vladon is látom, hogy nem ért valamit.

- Nem tudtátok? - Kérdezem meglepetten. - Louki nem tudja, hogy Kvasir vámpír!