Hotel Daimon

11. A nagytanács

Nagyot ásítok, ahogy a pultra fekszem és várom, hogy történjen valami, Kvasir ma nem tud velem lenni, tegnap megfázott és ma kipiheni magát éppen. Úgyhogy egyedül ülök a recepción, mikor is megjelenik egy csapat vámpír az ajtóban. Én szúrós szemmel nézek rájuk, de mikor elém érnek elmosolyodok és kedvesen üdvözlöm őket.

- Miben segíthetek uraim? - Kérdezem.

- Foglalásunk volt. - Mondja az egyik.

- Nevet szeretnék, ha lehet. - Mondom, mire válaszol is, én meg biccentek egyet.

- Megbocsájtanának egy pillanatra? - Kérdezem, mikor pedig bólogatni kezdenek veszem egy mély levegőt és elordítom magam. - Valeriu! - Ám a vámpír bátyám helyett a fél szemét letakarva tartó démon bátyám, Crocell jelenik meg.

- Mit ordítasz így Lou...ki! - Akad meg a szeme a vámpírokon és el is komolyodik az arca. - Hívom Valeriut! - Jelenti ki és el is fordul.

- Bocsássanak meg, de a munkatársunk, aki önökkel tudna foglalkozni eléggé elfoglalt. - Mondom kedvesen mosolyogva, mikor is megjelenik a folyosón a Denevér.

- Zargatnak téged Loki? - Kérdezi, én meg megrázom a fejem.

- Ugyan dehogy, de ha már itt vagy. - Gondolkodom el. - Elvinnéd az urakat a szalonba, amíg Valeriu meg nem érkezik? - Kérdezem, a férfi pedig biccent egyet.

- Erre tessék! - Indul el a vámpírok előtt, akik pislogva bár, de követik őt.

- Miért kell neked mindig a legrosszabbkor elmenned Valeriu? - Motyogom az orrom alá, már csak ez kellett nekünk, a teremtmény nagytanács egyszerűen beszambázott az ajtónkon, hogy fog bárki is nyugodtan nyaralni, ha ezek itt vannak? Fél órával később egy igen csak összeszedetlen Valeriu rontott be a hotel ajtaján és majdnem felfeküdt a recepciós asztalra, mikor ide ért.

- Hol vannak? - Kérdezi aggódva.

- A szalonban a denevérrel! - Biccentek jobbra a szoba irányába, mire a testvérem nagyot nyel.

- A denevérrel? - Néz rám szinte könyörögve, én meg biccentek.

- Igen! - Állok fel. - Jobb, ha megyünk mielőtt megöli őket. - Mondom egykedvűen, ahogy bevezetem a testvérem a terembe, ahol a vámpírok feszült csendben iszogatnak. - Köszönöm a türelmüket uraim, a szobájuk a 312-es lesz. Remélem élvezni fogják az itt tartózkodásuk idejét, ha bármi kérdésük van forduljanak nyugodtan Valeriuhoz. - Intek a mellettem álló felé, aki biccent egyet. - Neked meg köszönöm a segítséget. - Kuncogom a denevérre nézve, aki csak legyint egyet.

- Semmiség! - Vonja meg a vállát.

- Nagyon akarod, hogy apának hívjon. - Motyogom az orrom alatt, ő meg elvigyorodik.

- Egyszer úgyis elérem. - Kuncogja.

- Álmodban. - Jelenti ki a testvérem, mire a denevér szinte sírva néz rá.

- Elég valakinek itt dolgozni kellene, megtennétek, hogy felviszitek őket a szobájukba. Oh és ha már arra vagytok. Denevér szólnál a norvégoknak a 232-be, hogy ne kínozzák a főnökük, ha az nem érzi jól magát? - Kérdezem, ő meg csak biccent egyet. - Köszönöm. - Ismétlem meg a mozdulatát majd elindulok vissza a recepcióra. Hosszú napom lesz.

Valeriu POV

Kicsit se örülök, hogy itt vannak ezek az őrültek. Pont azért mentem vissza, hogy szemmel tartsam őket. Erre visszaérek és ezek sehol, felforgatom fél Párizst mikor Crocell hív, hogy azonnal jöjjek vissza mert az idióták, akiket keresek ott vannak nálunk. Már csak ez kellett nekem. Nem volt velük elég gondom amúgy se. Bár az arcukból kiindulva Vlad hozta a formáját és lehűtötte a jókedvüket. Ahogy öcsém kérte a főnökömmel felvezetjük a tanácsot az emeletre, de a csapat a másodikon megáll.

- Szeretnénk ellenőrizni a norvégokat. - Mondja a fejesük, én meg sóhajtok, Vlad meg szimplán sarkon fordul és elindul a lépcső felé.

- Vacsoránál találkozunk Valeriu! - Int felém egyet, meg se fordulva.

- Vacsoránál! - Biccentek egyet. - Na gyertek itt van a 232-es. - Biccentek balra, ahogy kopogok az ajtón, ami azonnal ki is nyílik és egy tátogós holtsápadt Kvasirral találom magam szemben. - Beszélni akarnak veled! - Biccentek magam mögé, a vámpírokra, mire a norvég beinvitál minket a szobájába. Őszinte leszek, a felére se figyeltem annak, amiről beszélgettek, nem mintha olyan fontos lenne, sose fontos.

- Így vagy úgy, de ki kell szednünk a fiúból a tudását. Veszélyes! Ha kell erőszakkal is. - Erre már felkapom a fejem. A szobában két csapat vámpír áll egymással szemben és látom Kvasir tekintetében azt a lángot, ami a vadászó vámpírok szemében van. Mély levegőt veszek és megköszörülöm a torkomat, de mikor senki se figyel rám összeszorítom a szemem és felemelem a jobb kezem, ami fölött megjelenik a koponya.

- Elég! - Mondom, mire mindenki rám néz. - A fiú nem veszélyes senkire, erre a nyakamat adom, de ha mégis meg akarsz vele próbálkozni, hogy ahogy mondtad kiszeded belőle az igazságot, jobbnak látom, hogy figyelmeztesselek. - Itt elvigyorodok. - Többségében vannak ebben a szállodában, akik a fiú mellett állnak és jobb esetben csak a torkodat tépik ki. - Mondom egykedvűen.

- Rosszabban? - Nyel egy hatalmasat a tanácstagok főnöke, mire én gonoszul elmosolyodok.

- Rosszabb esetben négy lehetőséged van. Veszélyességi sorrendben. Én, a 666-os, Kvasir, a 111-es és maga a fiú. Én a helyedben nem akarnék a közelébe kerülni, ha rossz kedve van. - Mondom komolyan és szó szerint látom a férfi arcán, ahogy a szavaim értelme eljut a tudatáig. - Úgyhogy ajánlom, hogy rendesen viselkedjetek és jobb ha úgy veszitek, hogy látogatóban vagytok nálam. - Kuncogom, ahogy felállok, majd az ajtóhoz lépek. - Apropó norvégok, Louki üzeni, hogy hagyjátok békében Kvasirt, ha nincs jól. - Mondom a négy norvégon végig nézve, akik biccentenek egyet. - Ti meg gyertek felviszlek titeket a szobátokhoz. - Mondom a tanácstagokra nézve, akik remegve bár, de követnek engem a következő emeletre.

Louki POV

Az elkövetkező két napban szinte vágni lehetett a feszültséget a szállodában, ami rendesen meglátszott mindenkin. Kvasir például minden kis zajra összerezzent, a norvégok és Sátán folyton morogtak, Denevér meg egyenesen démonian nézett ki. Ezért is lepett meg, hogy ma reggel a férfi vigyorogva ment el a recepció mellett az étterem felé.

- Jó kedved van, ahogy látom! Mi történt? - Kérdezem tőle mosolyogva, ő meg a szája elé teszi a mutató ujját és kacsint rám. Én csak megvonom a vállam, ha nem akarja nem mondja el. Alig tíz perc múlva egy szintén vigyorgó Kvasir ül le mellém, én pedig gyanúsan nézek rá. - Te vagy ma a második, aki ok nélkül vigyorog. Miből maradtam ki? - Kérdezem, mire ő az étterem felé mutat, ahonnan paprika pirosan és összevissza álló hajjal jön ki a vámpír csapat és elnézések között adják le a kulcsukat.

- Ezért vigyorgott mindenki. - Mondja elégedetten Kvasir, amikor a csapat távozott.

- Agyára mentek a Denevérnek! - Jelentem ki, a barátom meg biccent mellettem.

- Már az első este látszott, hogy nem kedveli őket. - Kuncogja.

- Mondtam, hogy nehéz a jó oldalán lenni, de ennyire a rosszon is. - Nevetem el magam.

- A lényeg, hogy elmentek és végre megint nyugodt a levegő. - Fúj egy hatalmasat.

- Ahogy mondod. - Helyeselek, ahogy nyújtózkodom egyet.