From The Inferno /Lalisa ff./ *BEFEJEZETT*

45. Fejezet

KILYAN

A dolgok gyorsabban történtek a vártnál. Ma reggel még kómásan meséltem Lisának egy kiskori emlékem, most pedig már egy számomra idegen lánnyal teázok a nappaliban.

- Bocsánat, hogy csak így rátok rontottam. Nem tudtam, hogy Hyo nincs itthon, csak beszélni szerettem volna vele.

- Nem baj. Pont nemrég mesélte el a történeted és hirtelen itt termettél. Elhiheted mennyire meglepődtünk. - elegyedett beszélgetésbe vele Lis.

- Szóval tudjátok mi történt. - nézett maga elé.

- Nem ítélünk el. - mondtam megnyugtatóan.

- Biztos te vagy Kilyan. - nézett rám.

- Igen, én vagyok.

- Örülök, hogy végre találkozhatunk. 

- Ezt hogy érted?

- Amióta elbuktam, mindig is figyeltem rád, csak nem mehettem oda hozzád. Viszont, hogy Angie épp akkor lépett be, azt már én intéztem.

Fél éve...? Akkoriban eléggé magam alatt voltam, mert dobva lettem. De nem is az fájt igazán, hogy elhagyott, hanem az, hogy megcsalt. Nagyon magam alatt voltam az első hónapokban és mikor Lisa az elején még "csak egy embert" látott bennem és a halálomra játszott, meg akartam ölni magam. A túladagolt altató az éjszaka során nem hatott, így mikor Angie elment a nyitott ablak felé mentem és kiültem a párkányra.
Csak néztem a nyüzsgő várost. A kisebb létszámban lévő iskolások valamelyik árnyékosabb helyen beszélte ki a nyár izgalmait, vagy a fagyiárusnál állt sorba egy kis hűsítő édesség reményében. Az idősebb korosztály, pedig szaporán szedte a lábait a munkahelye irányába. Néhányan öltönyben vagy szép ruhában sietett, öltözékét vagy sminkjét megigazítva, míg mások egy oldaltáskával és fülhallgatóval vártak a buszra.
Mások biztos boldogságot tudtak volna meríteni ebből a nyüzsgő nagyvárosból, de én már csak a csalódást láttam bennünk. Utoljára visszanéztem a takaros kis lakásra, majd az alattam fekvő járdára vezettem a tekintetem. Egy mély levegőt vettem és már készültem kiugrani, mikor egy halk ajtó nyitódást hallottam. Amint Angie meglátott a nevemet kiáltotta és a következő pillanatban már a földön hevertem.
A tervem kudarcba fulladt egy itthonhagyott sporttáska miatt. Miután Angie becsukta az ablakot és újra magamra hagyott az üvegen keresztül újra kinéztem a javában ébredező városra és akkor rájöttem, hogy egy sikertelen akció még lehet véletlen, de kettő már nem. Az már sors.

- Miért...? Hisz a történtek után utálnod kéne Hyot és minden hozzá tartozó dolgot, a védencét is beleértve.

- Igaz... Az elején még meg akartam keseríteni az életeteket, de aztán rájöttem, hogy nem tud semmiről, így szép lassan beletörődtem. És a múltkori találkozásunk ráébresztett arra, hogy milyen jó is, ha van valaki, akihez tudok kötődni és átadhatom neki a szeretetem. Mióta ki lettem átkozva egyedül vagyok teljesen.

- Ez azt jelenti, hogy újra felmész hozzájuk? - szakította félbe Lisa kíváncsiságával.

- Nem. - hajtotta le a fejét a lány és megrázta azt. - Pont ez miatt vagyok itt. Bár védencet szeretnék, visszamenni semmiféle képen sem. Ha megtenném, mindenki csak azt látná bennem, hogy egy bukott angyal vagyok, ami elég nagy hátrányt jelent.