32. Fejezet

41 2 1
                                    

LISA

Nagyon megijedtem mikor lépteket hallottam. Féltem, hogy nem-e Jackson jön vissza. Hangosan, erőteljesen kopogtak az ajtón. Végül Kilyan ment oda az ajtóhoz és nyitotta ki.

- Fővárosi Természetfeletti Kutatócsoport! - mutatta a jelvényét az egyik nő a fiúnak.

- Rendőrség! - folytatta azonnal a másik illető és ő is felmutatta a jelvényét. - Kilyan Asanot keressük. Itthon van?

- Én volnék... - mondta bizonytalanul.

- Kérem jöjjön velük! - vett elő egy bilincset és hátra kötötték Kil kezét. Hiába akartam volna védeni Angie nem engedte, hogy én vagy Hyo odamenjük.

Mire feleszméltem, hogy mi is történt, már csak Kil hült helyét találtuk az ajtó elött.

-----------------

Az utóbbi fél óra csak arról szólt, hogy egymást és magunkat okoltuk a történtek miatt. Angie és Hyo elég durván összekaptak és úgy vitatkoztak, hogy szerintem saját hangjukat sem hallották. Hiába próbáltam rájuk szólni, meg se hallottak.

- KUSS LEGYEN MÁR! - kiáltottam el magam, mire megkaptam a várt csendet. - Nem az a lényeg kinek a hibája, hanem, hogy hogyan hozzuk vissza. - bólogattak helyeslően. - Valami ötlet?

- Hívjuk fel a rendőröket! - vetette fel az ötletet a barna hajú.

- De hisz ők vitték el! - rivalt rá Hyo.

- Igaz... - suttogta Angie.

- És mi lenne, ha... - nyújtottam el az utolsó szót és Hyohoz hajoltam. Direkt úgy suttogtam, hogy Angie véletlenül se hallja. Miután elhajoltam, Hyo bólintott egyet és Angiera néztük.

- Ha? - kérdezett vissza Angelita.

- Ha megnéznék merre is van! - Csak pár zavarodott pillantást kaptam válaszul. Hyora pillantva megjelenítettem Kilyant és környezetét magunk körül. A barna lány álla a földet súrolta, míg én és Hyo próbáltuk kitalálni, hol is lehet.

Egy sötét - még félhomályban se úszó - szobát láttunk. Valahonnan fény szűrődött be, de éppen csak arra volt elég, hogy körvonalakat lássunk.

- Ha van is valami rejtett terepük, biztos nagy titokban tartják hol van. - suttogta Hyo.

- Igen, az biztos. - alig mondtam ki a szót az ajtó hangosan nyikorogni kezdett ezzel fényárba áraszva a termet. Ahogy megláttam Kilt megkötözve, a szívem szakadt meg. Nem elég, hogy egy áthatolhatatlan üvegburokban van még le is vannak kötözve a kezei és a lábai. Különböző csövek és tartályok vannak rákötve. Nem tudom mit csinálhattak vele, de szinte már alig él. Szemét is csak egy pillanatra, résnyire nyitotta ki a fényre, majd vissza is csukta. Alig van itt egy órája, és máris így megkínozták szegénykémet?! Bőre is fal fehér, és szája is teljesen száraz volt.

- Itt is volna a kis démonunk! - mondta egy borostás ember. Hyo ösztönösen ugrott elém, hogy eltakarjon.

- Nyugi, nem rám gondol. Azt hiszi Kil a démon. - álltam vissza a lány mellé.

- Mivel magától nem akart segíteni a kísérletekben, erőszakhoz kellett folyamodnunk. - folytatta a borostás férfi.

- Jó embert választottál, ahhoz én értek a legjobban! - nevetett a mellette álló kopasz férfi.

Elindultam a nyitott ajtó felé, hátha Kil már ismeri a terepet. De nem, az ajtón túl tiszta feketeség honolt. Mivel a vizuális képem Kilyan emlékeiből táplálkozik, nem látom, ha eddig ő sem látta még.

- Lányok, ezzel nem mentünk semmire... - sóhajtottam egyet.

- Hát nem... - válaszolt Angie.

Abbahagytam képességem használatát és sírva rohantam Kil szobájába. Magamra zártam az ajtót és lecsúsztam mellette.
Egy ideig még hallgattam halk sajnálkozó szavakat, de aztán hamar csend telepedett a lakásra és csak a szipogásom lehetett hallani.

- Lis... Bemehetek? - Hallottam Hyo hangját mikor már kezdtem megnyugodni. Nem szóltam semmit, csak kinyitottam az ajtót és beengedtem. - Van egy ötletem!

From The Inferno /Lalisa ff./ *BEFEJEZETT*Where stories live. Discover now